16. Rész: Barátok

Sziasztok! Itt a következő rész. Tudom, kicsit rövid lett, de majd a 17. részt megpróbálom hamarabb hozni. Azért remélem tetszeni fog. :)  
Köszönöm az értékeléseket és a komit is! 
                                                                         Jó olvasást! :)

- Jess! - hallottam, ahogy már sokadszorra mondja a nevem, majd kisimítja a hajamat az arcomból. Lassan kinyitottam a szemem, és egy zöld szempárral találtam szemben magam.

- Mi történt? - kérdeztem hirtelen, mire ő elmosolyodott.

- Elaludtál. - mosolygott, miközben visszadőlt a vezető ülésbe. - Megérkeztünk. - mondta. Én pedig körbe néztem.

- Hova érkeztünk meg? - kérdeztem, mivel fogalmam sem volt, hol vagyunk.

- Elaludtál, nekem meg fogalmam sem volt, hogy merre kéne menni, így hozzám. - nézett rám. 

- Én... - kezdtem bele, majd egy kis szünet után folytattam. - Haza kell mennem.

- Hajnal van, már mondhatnám azt is, hogy kora reggel. Nem lesz semmi baj, ha majd pár órával később mész haza. - mondta még mindig mosolyogva, amivel megőrjített. Csak bólintottam, és ezzel ő kiszállt a kocsiból, majd átjött az én oldalamra és kinyitotta az ajtót. 

- Hölgyem. – nyújtotta felém a kezét. Nem mintha segítségre lenne szükségem, hogy kiszálljak egy autóból, de megfogtam a kezét, majd követtem őt. Miközben Harry egy gombnyomással zárta be az autót, én pedig elkalandoztam. Először az előttem álló épületen vezettem át a tekintetem, ami teljesen beleillett a környékbe. Nem is tudom, hogyan jellemezhetném ezt a részét Londonnak. Kedves... Ez ugrott be először. Azonban nem hiszem, hogy ilyen dolgokra szokták egyáltalán ezt a jelzőt használni.

- Erre. – mondta, miközben én már elindultam volna a ház felé, amire azt hittem, hogy az, az övé. Megálltunk a bejáratnál, míg ő elővette a kulcsát. Kinyitotta az ajtót, és már bent is voltunk a házban.

Elmosolyodtam. Igazából azért, mert meglepődtem. Azon, hogy nem így képzeltem el a házát, nem ilyen rendet a nappaliba, és még sorolhatnám. Hisz ha az ember bemegy egy tízen éves házába, arra számít, hogy rendetlenség lesz, viszont itt mindenhol rend volt.

Na, jó ez elég furcsán hangozhatott.

- Minden rendben? – jött oda hozzám. Egy jó ideje csak állhattam ott, és nézhettem ki a fejemből. Semmi kétség... Elgondolkodtam. Igen, már megint.

- Persze, csak... – kezdtem bele a mondatba, majd megint egy kis szünet után folytattam. – Szép a házad. – mondtam végül, mire ő elmosolyodott. Hajamba túrtam zavaromban. Ő csak mosolyogva engem nézett, én meg már nem tudtam merre nézni, nagyon gáznak éreztem ezt a szituációt.

- Khm... Akkor, én hozok valami ruhát, amibe át tudsz öltözni. – mondta végül, majd mikor elment mellettem rám mosolygott, válla pedig érintette az enyémet. Miközben ő felment, én a nappaliba indultam. Elmosolyodtam, mikor megláttam a polcon lévő képeket. Közelebb mentem és megnéztem őket.

- Itt van, remélem jó lesz. – hallottam, ahogy mögülem megszólal. Egyből megfordultam, majd odamentem hozzá.

- Tökéletes, köszönöm. – mondtam, majd elvettem tőle a pólót.

- A fürdő az emeleten van. Felmész a lépcsőn, és balra az első ajtó. Raktam ki törülközőt is. – mondta, mire én elmosolyodtam. – Mi az? – kérdezte már ő is mosolyogva.

- Semmi, csak olyan kedves vagy meg minden, és igazából nem is ismersz. Olyan emberek nem tennének ilyet, akik sokkal jobban ismernek, mint te.

- Erre valók a barátok, nem? Segítenek egymásnak. – mondta.

- Persze. – mosolyogtam, majd elindultam a lépcső felé.

Jól esett, amit mondott. Barátok...