22. rész: Haley "játéka"

Sziasztok! Meghoztam a következő részt.

Viszont előtte. Nem tudom, hogy van itt olyan, aki szereti Austin Mahone-t, vagy nincs. Így gondoltam megosztom itt is. Elkezdtem egy Austin-os blogot. Akit érdekel, katt a LINK-re. :)

Nem is húzom tovább az időtöket. Köszönöm az értékeléseket! :) Remélem tetszeni fog a 22. rész. 

                                                            Jó olvasást! :)

Miután Haley kicsörtetett a szobámból, én elkezdtem készülődni. Az elővett ruháimmal együtt indultam el a fürdőszoba irányába. Még pont láttam, ahogy Harry lebiggyesztette alsó ajkát, és úgy követte mozdulataimat. Mikor tekintetünk találkozott elmosolyodott, aztán újra az előző pozícióba helyezte ajkát, én meg elnevettem magam.

Sietve készültem el, hisz késésben voltam. Már Carla sem volt otthon, így gyorsan felkaptam a cipőmet, Harry pedig már egy ideje csak várta, hogy elkészüljek. Ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen suliba, szóval az autóba beülve indultunk el az iskola felé. Nem mentünk el teljesen az épületig. Nem akartuk, hogy bárki felismerje. Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd az ajtót magam mögött becsukva indultam el a bejárat felé. Miközben sétáltam a Nap pont a szemembe sütött, így a gondolat, hogy „ Miért nem hoztam magammal napszemüveget.” Többször is megfordult a fejemben. A mosolyomat tervem szerint, amíg iskolába beérek el akartam tüntetni, de nem ment. És a kérdés, hogy miért nem akartam mosolyogva belépni az iskolába? Mert mindenki furcsállta volna, és nem akartam, hogy rólam beszéljenek. Talán paranoiásan hangzik ez az egész, hisz mindenkinek megvannak a saját dolgai. Miért foglalkoznának velem. Azonban nagyon jól ismerem már az osztályomat és Haley társaságát, és még sorolhatnám.

Mikor beléptem az iskola bejáratán, az aula teljesen üres volt. Így már tudtam, hogy jól elkéstem...

- Jó reggelt Mrs. Mayer. Elnézést a késésért. – nyitottam be kopogás után a terembe.

- Jessica! Megtudhatnám mi okozta majdnem a fél órás késését? – tette fel a drága matek tanárom a kérdést. Hát persze, hogy nem hagyja szó nélkül...

- Hát, am... – fordultam Mrs. Mayer felé, miközben azon gondolkoztam mit mondjak neki.

- Ha ön azt tudná Mrs. Mayer! – hallottam Haley hangját az osztály hátsó feléből. Ez mégis mit keres itt? – tettem fel magamban a kérdést.

- Elnézést tanárnő, elaludtam! – szinte motyogtam a válaszom.

- És persze egyedül aludt el. – szólalt meg még egyszer Haley. Én azt hittem ott helyben ütöm le.

- Ezt meg hogy érti Haley Greene?

- Sehogy. A macskámmal aludtam el, és ő ezt igen viccesnek találja. – vágtam rá egyből, mielőtt Haley még jobban bekavart volna.

- Én kész vagyok tanárnő! Kimehetek? – állt fel a helyéről Haley, vagyis jobban mondva az Én helyemről. A dolgozatát a kezében lobogtatva indult el felém.

- Még jó, hogy allergiás vagy a macskákra. – mondta miközben elment mellettem. Majd már csak az ajtó csapódását hallottam, ahogy kiment a teremből.

- Jessica helyet foglalna végre, vagy állva szeretné tölteni az óra hátralévő pár percét? – szólalt meg mögülem Mrs. Mayer.

- Elnézést. – motyogtam, majd helyet foglaltam.

Mikor az iskolába értem nem tudtam eltüntetni mosolyomat az arcomról, azonban most fapofával ültem és vártam, hogy szólaljon már meg az a csengő.

Haley úgymond „játékának” ez csak a kezdete volt. Ismerem annyira, hogy az lesz a legfőbb célja, hogy kikészítsen. Végre boldog lehetnék, erre jön és máris elment a jó kedvem. Ebben ő nagyon jó. Azonban nem fogom hagyni neki, hogy sokáig folytassa.

***

A nap hátralévő részében semmi különös nem történt. Még dolgozat se volt, és felelés se. Ezt egy igen laza napnak tudom csak nevezni.

Mikor kiléptem az iskola kapuján a Nap még mindig sütött és ezt a diákok nagy örömmel fogadták. Köztük én is.

Már nagyon vártam a nyarat, erre tessék, itt van. Ez az év is hamar eltelt és már csak egy hónap van hátra a nyári szünetig. Hát nem csodás?  

Egyik lábamat lassan helyeztem folyamatosan a másik elé, miközben nézelődtem. A napos idő, és amikor esik... Ez a kettő időszak van, amikor szeretek sétálni és élvezni az eső, vagy éppen a friss levegő illatát.

Már éppen az utcánkba kanyarodtam be, mikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom.

- Haló. – szóltam bele, meg sem néztem ki hívott.

- Szia! Zavarlak? – szólalt meg egy kis idő után az illető, mire én elmosolyodtam. 

- Nem zavarsz, mondd csak. - válaszoltam kérdésére.

- Úúúú ki van a vonal másik oldalán? – hallottam, ahogy valaki odamegy hozzá, és direkt a telefonba beszél.

- Add már vissza, hallod! – szólt rá Harry, miközben én kicsit eltartottam a fülemtől a telefont, mert nem tudom mit csináltak a vonal másik végében, de fura hangot adott ki.

- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy szeretlek, imádlak, csókollak, és nagyon hiányzol! – mondta Louis Harry hangját utánozva, azonban nem nagyon ment ez neki.

- Neked is szia, Louis. – mondtam nevetve.

- Hello Jess, mizu? – kérdezte már normálisan.

- Semmi kül... – kezdtem bele a mondatba, azonban nem tudtam befejezni, mert Harry visszavette tőle a telefont.

- Esküszöm nem normális. Végig rohantam utána az egész épületben, mire visszaadta. – szólalt meg lihegve, mire én elnevettem magam.

- Nekem tetszett. Vicces volt. – mondtam.

- Hát nekem annyira nem tetszett ez az egész. – mondta egy nagy sóhaj kíséretével.

- Szóval mit akartál mondani? – tettem fel a kérdést.

- Srácokkal este elmegyünk a vidámparkba. Igen Louis találta ki. – mondta.

- És te meg rávágtad egyből hogy jó. Talált vagy talált? – kérdeztem nevetve.

- Nagyjából talált. – vágta rá egyből. – Szóval?

- Szívesen elmegyek. – mondtam.

- Akkor nyolcra érted megyek. – mondta.

- Rendben, akkor nyolckor. – mosolyogtam egyfolytában.

- Szia! – köszönt el, mire én egy „szia.” mondattal válaszoltam, és letettem a telefont.