20. rész: Egy befejezetlen mondat

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. 
                                                                     Jó olvasást! :)

- Itt is vagyunk. – mondtam, mikor a kocsival a házunk elé értünk. Harry egészen az ajtóig kísért. – Mi a baj? – néztem rá csodálkozva, mivel egy helyben toporgott.

- Semmi, mert csak kiröhögsz. – motyogta.

- Nem röhöglek ki. Na bökd ki!

- Tudod a bulin nem egy pohárral fogyasztottunk, sem én se te, de nekem dolgom lenne egy bizonyos helyen.

- Aha, most ezt elmondod úgy is, hogy én értsem? – kértem őt, mivel fogalmam sem volt miről hablatyolt itt nekem.

- Használhatom a mellékhelyiséget? – kérdezte már türelmetlenül.

- Könnyebb lett volna elsőre ezt mondanod, mint hogy én itt még barkóbázzak is... – nevettem el magam.

- Azt mondtad, hogy nem röhögsz ki! - játszotta a sértődöttet.

- Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz a baj. Hány éves is vagy? 9? Ja nem 19! - húztam az agyát tovább, miközben kinyitottam az ajtót és be is mentünk.

- Ezt még visszakapod Jessica Evans!

- Igen, úgy hívnak, de nyugodtan szólíts Jess-nek. – mondtam vigyorogva, mire ő csak szemét forgatva ment beljebb. – Amúgy a mellékhelység, a folyosó végén lévő szobából nyílik. – mentem közben a konyhába egy pohár vízért.

Miután ő arra várt, hogy én is felmenjek, az előbb kitöltött italommal a kezemben mentem előre.

A lépcső néha recsegett vagy nem is tudom milyen hangot adott ki. Mivel ketten mentünk fel egyszerre, kicsit hangosra sikeredett ez az egész. Már attól tartottam, hogy Haley felkel. Hisz ő még alvás közben is nagyon éber tudd lenni. Bármilyen kis zajra felébred.

- Mi olyan vicces? – kérdeztem Harryt, mivel ő magában kezdett el röhögni.

- Az, hogy látom rajtad, hogy parázol, nehogy valaki felkeljen.

- Én nem parázok!- mondtam.

- Akkor miért suttogsz? - nevetett tovább, én pedig csak a fejemet megrázva nyitottam be a szobámba.

- A mellékhelyiség Mr. Styles. - mutattam a szobámból nyíló ajtó felé.

Míg ő bent volt, én elővettem a kényelmes bő pólómat, és hozzá egy rövid gatyát. Majd ezekkel a ruhadarabokkal a kezemben dobtam hanyatt magam az ágyon.

***

- Jess. - hallottam már sokadszorra, hogy a nevemet mondja.

- Nem alszom. – vágtam rá egyből és a szememet megdörgölve ültem fel.

- Azt látom. – mondta mosolyogva. – Nem akartalak felkelteni, de valahogy ki kéne jutnom a házból...

- Nem maradsz itt? – csúszott ki gondolkodás nélkül a számon a mondat. Mivel ettől zavarba jöttem, a padlót kezdtem bámulni.

- Nem lenne baj? – tette fel a kérdést.

- Miért lenne baj? - néztem rá.

- Haley. – mondta ki a nevet, mire én csak a fejemet ráztam.

- Semmi köze ahhoz, hogy én mit csinálok. Szóval? - néztem rá már kíváncsian.

- Tudok adni rád való pólót. - mondtam vigyorogva.

- És honnan tudod, hogy az a póló jó is lesz rám? – kérdezte, mire én felpattantam és a szekrényemből egy másik bő pólómat kivéve mentem vissza hozzá.

- Ez a nálad kétszer nagyobb emberre is jó lenne. Apukámé volt. – mondtam és a végére megint a padlót néztem. Nem akartam... Az utolsó mondat csak kicsúszott a számon, és ezzel akaratom ellenére is a múlt képei jöttek elő.

- Sajnálom. – mondta, és kicsit meg is ijedtem, mivel észre se vettem, hogy odajött hozzám. Gondolkodás nélkül öleltem meg, és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem függene tőle. Azonban...

Ez lehet még igaz is. Sőt... Ha nem húz vissza, akkor már nem itt lennék.

- Nincs mit sajnálni. – motyogtam, miközben eltávolodtam tőle. – Mindjárt jövök, jó? – kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet. Én pedig pizsamának szánt ruhadarabokkal mentem be a fürdőszobába.

A mosdóra támaszkodva bámultam magam a tükörben. Megfogadtam, hogy nem fogok többet sírni emiatt, és ezt próbáltam teljesíteni. Arcomat hideg vízzel mostam meg, majd miután nem voltam már sírás határán, fogat mostam.

Ezután gyorsan lezuhanyoztam és a tiszta ruháimat felvéve léptem ki a gőzölgő meleg fürdőszobából.

Már épp szólni akartam Harrynek, hogy mehet zuhanyozni, azonban észrevettem, hogy elaludt.

Telefonja a kezében volt, és egyfolytában jöttek az értesítések twitterről. Elmosolyodtam, ahogy mellé értem. Óvatosan vettem ki a kezéből a készüléket, majd kiléptem mindenből, és az éjjeli szekrényemre tettem.

Elő vettem pokrócomat a szekrényből, mivel nehezen tudtam volna előszedni a takarómat. Lekapcsoltam a villanyt, majd halkan szándékoztam vissza menni az ágyhoz, de a táskámban megbotlottam. Totálisan Harryre estem rá ezzel, mire ő kinyitotta a szemét.

- Bocsi, nem így terveztem. - suttogtam, mire ő elnevette magát. - Ne nevess! – löktem meg egy kicsit.

- Te meg ne lökdöss! – mondta, már felülve.

- Mert akkor mi lesz? – kérdeztem vigyorogva.

- Ez. – mondta, és figyelmeztetés nélkül kezdett el csikizni. Akaratom ellenére is sikítottam egyet, és mikor ezt észre vettem egyből a szám elé kaptam a kezem.

- Ha most felébredt valaki, nem tudom, mit csi... - mondtam, de a mondatot nem tudtam befejezni.