41. Rész: Csak el akarta velünk feledtetni

Sziasztok!
Tudom, nagyon rég nem hoztam új részt, és ezért bocsánatot kérek! Nem fogok hosszan magyarázkodni, egyetlen oka van. Az iskola mellett nagyon nincs idő. Remélem megértetek.
Nem is húzom tovább az időtöket, itt a 41. rész, ami remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)

Reggel a nap sugarainak fényére ébredtem. Az általuk okozott melegség hatására jólesően rázott ki a hideg. Harry szuszogását még mindig hallottam magam mellől, tehát ő még nem ébredt fel.

Mikor megmozdultam még jobban magához húzott, ami megmosolyogtatott. Lassan fordultam felé, ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel.

Éjszaka nem sokat aludtam, vagyis igazából úgy mondom, aludtunk. Nagyon rosszat álmodtam.

Harry is felébredt mikor hajnali három körül kikeltem az ágyból és a fürdőszobába siettem. Arcomat hideg vízzel megmosva meredtem a tükörbe, mikor megjelent mögöttem. Nem mondott semmit, hisz tudta mi történt. Csupán odajött hozzám és szorosan megölelt. Én pedig fejemet mellkasába fúrva tudtam csak egy kicsit jobban megnyugodni. Azt hiszem öt körül sikerült újra elaludnom, hozzá bújva, miközben ütemes szívdobogása és az, hogy magához húzott, biztonságot jelentett számomra.

Visszagondolva az estére egy nagyot sóhajtottam. Szőrös, puha papucsomba belebújva indultam a mosdó felé.

Mikor megláttam magam a tükörben, szinte megijedtem a benne látható személytől, ki én voltam. Hajam összevissza állt, kipirosodott szemeim alatt karikák jelentek meg. Először hajamat fésültem át, kisebb-nagyobb morgolódások közepette, hisz a fésűm jó párszor belegabalyodott kócos frizurámba. Majd egy kis szempillaspirált is feltettem.

Elvégezve reggeli teendőimet, ugyan még mindig kicsit pirosas szemekkel, de már elviselhető kinézettel tértem vissza szobámba, hol göndör hajú barátom még mélyen aludt. Elmosolyodtam azon, hogy teljesen szétterült, így az egész ágyat elfoglalva. Halkan indultam a szoba ajtaja felé, nehogy felébresszem.

- Hogy az a… - szisszentem fel, mikor véletlen belerúgtam az asztalomba, így kisebb zajt csapva. Harry megmozdult az ágyban, azonban szemei még mindig le voltak hunyva.

Mikor leértem a konyhába, Haleyt pillantottam meg. A pulton ült és a kezében lévő bögrében kevergetett valamit, ugyan biztos voltam abban, hogy tea volt. Mikor észrevett, halványan elmosolyodott.

- Jó reggelt. – motyogta.

- Neked is. Mióta vagy fent? – kérdeztem, miközben a kávéfőzőhöz léptem, hogy elkészítsem reggeli, elhalaszthatatlan italomat.

- Olyan egy órája. Nem nagyon tudtam aludni.

- Én se. – motyogtam.

- De látom megtaláltátok a módját, hogyan legyen egy kicsivel jobb az estétek. – egy kisebb mosoly jelent meg szája szélén, azonban ehhez még kacsintott is egyet.

- Te mégis... – kezdtem bele mondatomba, azonban ekkor Harry lépett be a konyhába.

- Jó reggelt! – köszöntött minket, miközben gödröcskéi megjelentek arcán. Csak halkan megjegyzem; egy szál alsónadrágban mászkált a házban.

Haley felnevetett, mikor meglátta hiányos öltözetét, majd kettőnk között kapkodta tekintetét. Ekkor esett le, mire is célzott előző megjegyzésével.

- Haley nem, nem történt semmi. – arcomat kezeimbe temettem, mert kínosnak éreztem a helyzetet.

- Mi nem történt? – értetlenkedett Harry.

- Nem öltöztél fel rendesen. – pillantottam felé, mire ő még értetlenebbül nézett rám.

Drága unokahúgom jót szórakozott a jeleneten, persze nem segített nekem, hisz miért rontotta volna el szórakozása tárgyát?

- Na, jó. Biztos vagyok abban, hogy jó az a póló rád, amit adtam. Legyél tekintettel arra, hogy kiskorúak is vannak a házban. – magyaráztam.

- Hé, ne fogd rám! Különben is, te is csak 17 vagy még! Engem pedig egyáltalán nem zavar, hogy a kedvenc bandám egyik tagja éppen egy szál alsóban áll előttem. – érvelt Haley, mire Harry elnevette magát.

- Nem tetszem? – lépett hozzám közelebb karjait kitárva, ezzel arra ösztönözve engem, hogy öleljem meg.

- Ilyet nem mondtam. – motyogtam hozzá bújva. – Viszont akkor is öltözz fel. – mikor ezt kimondtam kezeit a rajtam lévő póló aljához vezette. – Mit csinálsz? – értetlenkedtem.

- Rajtad van a pólóm, te meg azt mondtad, hogy öltözzek fel. Szerintem egyértelmű. – mosolyodott el. Én csak eltoltam magamtól, majd karjára ütöttem, amit igazából nem is neveznék ütésnek.

- Te nem vagy normális. – emeltem tekintetemet a plafon felé egy pillanatra, majd a pulthoz mentem és teli töltöttem bögrémet kávéval.

Nagyon jól tudtam, hogy Harry csak el akarta velünk feledtetni egy kicsit, hogy mi is a helyzet valójában. Azonban biztos voltam abban, hogy ezt majd még egyszer – mikor már minden rendben lesz - vissza fogja kapni tőlem.

Reggeli jelenetünk után egész gyorsan elkészültünk, majd beülve Harry autójába, hárman indultunk el a kórház felé. Gyomrom egész úton görcsben volt. Féltem attól, hogy mit fogok hallani. Harry látta rajtam, hogy teljesen kivoltam. Bíztatás képen egyik kezemet övébe vette, miközben halványan rám mosolygott. Ugyan nem mondta ki, de tudtam, ez azt jelentette, hogy minden rendben lesz.

Az autóból, mint akit kilőttek, úgy pattantam ki. Most Haley kezét fogva indultam el az épület felé, mi nekem szinte ellenségem volt. Nem szerettem, sőt utáltam. Bár ki az, aki szeret kórházba járni? Szerintem nincs olyan ember a Földön, ki szeretné az ily fajta dolgokat, hisz ez mégis valami rosszal jár.

A liftnél kellett pár percet várnunk, míg az leért, majd belépve az önműködő ajtón megnyomtam az ötös gombot. A szerkezet elindult, én meg behunytam a szemem az érzésre.

Mikor a kiválasztott emeletre értünk az ajtó kinyílt, és orromat egyből megcsapta az erős fertőtlenítő szaga.

- Jó reggelt! Segíthetek valamiben? – szólalt meg a pultnál álló nővér, egyből mikor meglátott minket.

- Egy beteg iránt szeretnénk érdeklődni, a neve Carla Greene. – válaszoltam - magamat is meglepve - határozott hangon.

- Oh, igen. Várjanak pár percet, míg szólok Dr. Jason-nak. – halvány mosoly jelent meg arcán, majd elhaladt mellettünk.

***

- A pár perc nála mégis mennyit jelent pontosan? – tettem fel költői kérdésem egy sóhaj kíséretével, mivel a nővér negyed óra múlva sem jött vissza.

- Biztos valami közbe jött neki. – mondta Haley, pont mikor megpillantottam egy számomra orvosnak kinéző férfit. Kiről pár pillanat múlva ki is derült, hogy ő Dr. Jason.

- Maguk Carla Greene hozzátartozói? – állt meg mellettünk, mire felálltam Harry öléből.

- Igen, mi vagyunk. Hogy van? – kérdeztem egyből, mire elmosolyodott.

- Sokkal jobban a tegnaphoz képest. Viszont mivel még mindig az intenzíven van, maximum egyszerre csak egy személy mehet be hozzá, csupán pár percre. – tájékoztatott minket. Én Haleyre pillantottam, azonban ő csak a szemben lévő fehér falat bámulta.

- Én nem merek bemenni. – suttogta alig hallhatóan.

- Én bemegyek. – mondtam, ugyan legbelül én is úgy éreztem, mint Haley.

- Mondd meg neki, hogy szeretem. – nyúlt kezem után unokahúgom, így visszahúzva magához. 

- Megmondom. – mosolyodtam el kérésén, majd elindultam az orvos után.

Egy maszkot adott nekem, amit fel kellett raknom mielőtt bementem volna Carla-hoz.

Tudtam, hogy még altatják. Tudtam, hogy az egyik lába gipszben lesz és igen... Arra is számítottam, hogy egy-két zúzódás esetleg sebhely is lesz az arcán. Viszont mikor megpillantottam, a lélegzetem is elállt pár pillanatig.

Szemeimbe könnyek gyűltek, és egy kisebb fajta félelem érzet töltött el. Azonban ezt gyorsan leküzdöttem, és az ágyhoz közelebb húzva az egyik fehér széket, leültem, majd beszélni kezdtem hozzá. Mindenféléről, attól kezdve, hogy teljesítettem Haley kérését.

- Jessica. – egy nővér lépett be az ajtón, mikor meglátta, hogy Carla kezét szorongatva ültem a széken, tekintete őszinte sajnálattal telt meg. Azonban a szabály az szabály, így kénytelen voltam teljesíteni.

- Amint tudok, jövök. – mondtam Carlanak. Ugyan tudtam, hogy altató hatása alatt van, de biztos voltam abban, hogy hallotta, amit mondtam neki.

Talán furcsán hangzik, vagy éppen nem normálisnak hinne pár ember emiatt, de én így éreztem és bíztam benne.

Mikor kiértem a folyosóra, csak Haleyt láttam, az egyik fehér széken ült. Épp valamit nézett telefonján.

- Meddig lesz altatva? – kérdeztem a nővért, még mielőtt ott hagyott volna.

- Holnap már ébren lesz, ha minden rendben lesz, akkor két nap múlva már nem lesz intenzíven és akkor újra bemehetnek hozzá.

- Addig nem?

- Sajnálom, de a beteg érdekében, nem. Elég lesz neki a vizsgálatok felhajtása.

- Rendben akkor majd holnap után jövünk, ha bármi lenne, értesítsenek. – mondtam, mire a nő bólintott egyet és elköszönésünk után már el is tűnt a folyosó fordulójánál.

- Mi volt? – szólalt meg Harry mögülem. Mikor felé fordultam megláttam kezében a poharat, mire felcsillant a szemem.

- Azt kinek hoztad? – kérdeztem, mire ő csak felém nyújtotta. – Most komolyan? – néztem rá kérdőn.

- Nem igazán, mert gondoltam megvárom míg kijössz és akkor kapsz. De neked adom. – gödröcskéi megjelentek arcán.

- Azt mondják, jobban van, holnap már fent lesz, és ha minden jól megy két nap múlva már nem az intenzíven lesz és bemehetünk hozzá.

- Tehát két nap múlva tudunk csak bemenni hozzá? – kérdezte Haley, engem is meglepve, hogy ő hallotta, amit mondtam.

- Igen. – mentem oda hozzá, majd leültem a mellette lévő székre. A kezemben lévő meleg italba kortyoltam, viszont csak egyet, mivel szándékomban állt visszaadni eredeti tulajdonosának.

- Tiéd. – jelentettem ki, miközben a starbucks-os poharat felé nyújtottam.

- Nekem nem kell. – mondta fejét rázva. Így tehát kénytelen voltam meginni az egészet. Nem mintha nem akartam volna, csak gondoltam korrekt leszek.