Happy Birthday Liam!

Sziasztok! 
Most nem részt hoztam, annál sokkal fontosabb dologról van szó. 
Hisz Liam James Payne ma lett 20 éves.
Én el sem hiszem, hogy így elrepült az idő, hisz mikor megismertem őket, még csak 18 éves volt. Igen, már két év eltelt azóta és nagyon sokat köszönhetek neki/nekik. Úgyhogy habár nem látja ezt, de mégis kötelességemnek tartom, hogy egy teljes bejegyzést szánjak rá, hisz megérdemli! Úgyhogy nagyon boldog szülinapot Liam! 

Happy Birthday Our Batman <3

34. Rész: A buli

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog.

                                                                               Jó olvasást! :)

A zene bömbölt, az emberek táncoltak körülöttem, én pedig csak ültem a pult mellett a poharamat szorongatva.

Az egész szórakozó helyet kibérelték a különleges esemény miatt, hisz Andy most lett 21 éves. Ugyan én még nem igazán ismerem, de első beszélgetésünk után teljesen szimpatikusnak tűnt. Most éppen valahova eltűnt, a srácokkal együtt. Fogalmam sincs merre mehettek, úgyhogy jobbnak tartottam, ha nem mozdulok el helyemről.

- Hozhatok valamit? – zökkentett ki gondolataimból a felszolgáló srác. Tekintetét rólam a poharamra vezette, így jelezve, hogy elfogyott a benne lévő italom.

- Igen, még egy ilyet. – mosolyodtam el halványan, ő pedig kérdőn nézett rám. – Valami kék színű volt benne. – magyaráztam.

- Azt hiszem tudom, miről beszélsz. – bólintott egyet nevetve. – Te is Andy barátja vagy? – kérdezte miközben én követtem mozdulatait szememmel, ahogy összerakta az italom.

- Hát, ha egyetlen bemutatkozás után már barátja az ember valakinek, akkor igen. – válaszoltam, miközben ő pedig odajött hozzám a teli pohárral. – Köszönöm. – vettem el kezéből.

- Ez volt az? – kérdezte kíváncsian, mire én csak bólintottam egyet.

- Mi is a neve?

- Blue Ocean. – válaszolt kérdésemre. – Az viszont titok, mi van benne. – mondta egyet kacsintva.

- Nem is akartam rákérdezni.

- Igen, persze, láttam én a szemedben, hogy izgat a dolog. – mondta nevetve.

- Nem kéne neked a többi embert is kiszolgálnod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Valaki nagyon le akar rázni.

- Én nem akarlak lerázni, csak nem szeretném, ha kikapnál a drága főnöködtől. – magyaráztam a nem rég feltett kérdésem okát.

- A főnök, aki már jó pár órája alszik – nevetett ki.

- Látom megismerkedtetek. – karolt át vállamon Liam.

- Hát azért az túlzás. – motyogtam.

- Valami baj van? – kérdezte ijedtem a pultos srác és köztem kapkodva tekintetét.

- Csak kinevetett. – tettem magam előtt keresztbe a karom.

- Mert vicces volt. – mondta még mindig rajtam nevetve, vállat rántva. - Amúgy Adam vagyok. – nyújtotta felém kezét.

- Jess. – fogadtam el gesztusát, majd Liam felé fordultam. – Hova tűntetek? – kérdeztem, de mire befejeztem mondatom meg is kaptam a magyarázatot.

Egy hatalmas tortát hoztak be a terembe, amin sok gyertya is volt. Gondolom 21.

Andy pedig egy számomra ismeretlen sráccal az oldalán jött be a terembe. Szóval ez valami figyelem elterelő akció lehetett, azt hiszem...

Együtt énekeltünk neki, miközben az asztalra került a torta, majd egy nagy levegőt véve készült elfújni a gyertyákat.

- Kívántál is? – kérdeztem, mikor odaértünk hozzájuk Liam-el. Ő csak bólintott egyet. – El ne mondd! – szóltam rá mikor láttam rajta, hogy képes lett volna megosztani velünk.
Ezután pedig még pont időben ugrottam el tőle, hisz egyszerre lettek kibontva a felrázott pezsgők és mindet Andy felé irányították.
Én csak nevetve szemléltem az eseményeket. 

Miután mindenki evett a tortából, újra össze-vissza mozgó testek vettek körül. Én úgy gondoltam, hogy jobb ha nem kezdek el táncolni, mert nem az én műfajom, azonban ez a tervem meghiúsult.

- Hova, hova? – húzott hirtelen magához Harry. – Táncoljunk. – mondta vigyorogva, miközben megforgatott.

- Én nem tudok. – fogtam meg kezét, hogy álljon meg.

- Táncolni mindenki tud, max csak valaki nem jól. – nevette el magát. Én csak fejemet rázva reagáltam kijelentésére. – Na, ha nagyon nem megy leülünk, rendben? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

Én csak nagyot sóhajtva adtam meg magam, majd vele együtt kezdtem el mozogni.

- Ugye, hogy nem olyan ördöngös dolog? – mosolygott egyfolytában.

Hirtelen húzott magához még közelebb, kezeimet összekulcsoltam nyakánál, majd így folytattuk tovább, mivel valami lassú számot raktak be.

Együtt lépkedtünk jobbra és balra, miközben végig éreztem magamon tekintetét.

Kezével állam alá nyúlt, mikor észrevette, hogy próbálok nem a szemébe nézni.

Elvigyorodott, mikor tekintetünk találkozott.

- Még mindig jól áll a piros szín. – állapította meg, mire én elnevettem magam.

- Tudom, direkt csinálom. – mondtam.

- Aha, igen. – nevetett már ő is, majd gyengéden csókolt meg.

Éreztem, ahogy kezei folyamatosan csúsznak egyre lejjebb, majd fenekemen állapodnak meg. Egyszerre mosolyogtunk bele csókunkba, majd azt vettem észre, hogy Harry elindult, ki a tömegből, így engem is arra ösztönözve, hogy kövessem őt.

Ezután, már csak arra eszméltem fel, hogy hátam falnak ütközik, és Ő pedig egyre hevesebben csókol.

Lehet, hogy az elfogyasztott ital is hozzájárult, de tudtam, hogy mindketten egyre gondolunk. Még akkor is, ha pár órával ezelőtt teljesen mást mondtam neki.

Csókunkat megszakítva, levegőt a megszokottnál gyorsabban kapkodva léptünk ki az épület ajtaján.

Egy taxit egyből észrevettünk az utca sarkán, így szaladva indultunk el felé. Mikor hirtelen megálltam, Harry kérdőn nézett rám vissza.

- Ebben nehezen fogok eljutni oda. – vettem le magas sarkúmat, majd úgy követtem őt a taxiig.

- Hölgyem. - nyitotta ki vigyorogva előttem az ajtót. Majd miután ő is beszállt, el is indultunk.

33. Rész: Van, amiben hasonlítunk.

Sziasztok! Itt a következő rész! Bocsánat, hogy ennyit késtem vele... 

Viszont előtte szeretném megköszönni Kitti-nek az új fejlécet! :) <3 

Ígérem a 34. részt hamarabb hozom, olyan 3-4 nap múlva! Addig is remélem, tetszeni fog ez a rész! :)

                                                          

                                                                       Jó olvasást! :) 

- És mégis mit mondjak? – kérdeztem Eleanor-t, miközben az interjú helyszínén, a folyosón sétáltunk.

- Semmit. - válaszolt egy vállrántás kíséretével. Felnevettem és ugyan tudtam, hogy nem javasolt ilyen helyen hangoskodni, de nem tehettem semmit ellene.

- Akkor mégis minek vagyunk itt? – kérdeztem felvont szemöldökkel. – Be se megyünk? – tekintettem az üveggel elválasztott szoba felé, ahol a srácok tartózkodtak.

- Hogy miért vagy itt? – szólalt meg először mellettünk lépkedő, szőke hajú lány, Perrie. – Mert a srácok valahova el akarnak menni az interjú után.

- Igen persze. – néztem a mellettem lévő két lányra. Semmit nem értettem, hisz nekem Harry teljesen mást mondott. Azonban észrevettem, hogy az interjú elkezdődött. Mi halkan nyitottunk be a szobába, majd a kamerák látókörén kívül elhelyezkedő kanapén foglaltunk helyet.

- Áhh, látom elfogadtátok ajánlatunkat. – kapta hirtelen tekintetét felénk az interjúvoló nő. – Gyertek ide lányok. – intett nekünk.

- Én mondtam. – sóhajtottam egy nagyot, majd szinte egyszerre álltunk fel.

- Mégis minek kell nekünk is szerepelnünk ebben? – kérdezte Eleanor, miközben láttam, hogy éppen Louis-val próbál kommunikálni.

Egy rövid köszönés után, már mind a hárman a srácok mellé ültünk. Vagyis öhm, majdnem...

Nekem nem jutott szabad hely, így Harry ölében kötöttem ki.

A nő egymás után kezdte el feltenni a kérdéseket, majd egyet pedig felénk intézett.

- Mi az a tulajdonság, amivel sokszor feszítgetik a srácok a határt? Jess? – nézett először felém a nő.

- Na, ez egy jó kérdés... – mondtam elgondolkodva. – Segíts már. – suttogtam oda Harrynek, mire elnevette magát.

- Én honnan tudjam, hogy mi idegesít bennem téged? – kérdezte.

- Még nem tapasztaltam semmi ilyet. – mondtam végül, majd egy sóhajjal nyugtáztam, hogy a nő megelégedett válaszommal, hisz Eleanor felé fordult.

- Ugye ez nem élő. – kérdeztem suttogva Harrytől, miközben a kezében lévő pohárért nyúltam. Ő mosolyogva adta át nekem, majd válaszolt.

- De, az.

- Hát az szívás. – mondtam, mire kérdőn nézett rám. – Nem lehet majd kivágatni a részeket, amikben itt bénázom. – magyaráztam, majd a pohárban lévő vízbe kortyoltam.

Ezután pedig csak hangos nevetésre kaptam fel a fejem.

Niall valamiért a földön kötött ki. Ugyan nevetett, de azért láttam rajta, hogy egy kicsit zavarba is jött.

- Minden rendben? – tette fel az interjúvoló nő a kérdést.

- Igen, persze. – válaszolt még mindig nevetve Nialler, majd lepacsizott Liam-el.

- Ez igen érdekes jelenet volt így a végére. - mondta a nő, kinek nevét még mindig nem tudtam. – Köszönöm, hogy eljöttetek.

- Mi köszönjük. – mondták szinte egyszerre a srácok, majd már csak azt vettem észre, hogy fényeket kikapcsolják körülöttünk. Így csak a szobában lévő normális lámpák égtek tovább.

- Még mindig adásban vagyunk? – suttogtam oda Harrynek, mire elnevette magát. – Most mi az? – kérdeztem.

- Semmi. – válaszolt mosolyogva. – Már nem vagyunk adásban, úgyhogy ha szépen kérlek, felállsz? Mert nem érzem a lábam.

- Hogy te... – kezdtem bele mondatomban, mire kérdőn nézett rám. – Te most burkoltan azt jegyezted meg, hogy súlyfelesleg van rajtam.

- Te bolond vagy. – mondta nevetve.

- És még le is bolondozol. Jól van Styles, jól van. – néztem rá szúrós szemekkel, majd épp fel akartam állni öléből, mikor visszahúzott.

- Ugye tudod, hogy semmi ilyenre nem gondoltam. – suttogta.

- Tudom. – mondtam vigyorogva, majd egy puszit nyomtam arcára, és teljesítettem előző kérését. Ekkor pedig egy férfi lépett oda hozzá, én pedig jobbnak láttam, ha odamegyek a többiekhez.

- Miért, ha azt mondom azért jöttök ti is mert benne kell lennetek, akkor eljöttök? – kérdezte Louis a két lánytól, mikor odaértem hozzájuk.

- El. – vágták rá egyszerre.

- Tényleg? – nézett rájuk kikerekedett szemekkel egyszerre Zayn és Louis, mire Nialler elnevette magát.

- Ez szép volt. – veregette meg két barátja vállát.

- Miről maradtam le? – érkezett meg Harry.

- Semmiről. – válaszoltam neki, mivel mindenki el volt foglalva mással, így nem nagyon észlelték, hogy eddig nem voltunk meg mindannyian.

- Srácok, gyertek! – szólt oda hozzánk, ha jól emlékszem nevére, akkor Paul.

Pár perc múlva már az épületen kívül voltunk, azonban szerencsére valami elkerített részen parkolt az autó, amivel jöttünk. Vagyis lehet inkább kisbusz az...

Miután beültünk, a jármű már gurulni is kezdett, miközben láttam, hogy az előttünk lévő kaput kinyitották.

- Jess, nem tudsz kicsit arrébb menni? - kérdezte Zayn.

- Sajnálom, de nem. – mondtam fejemet rázva.

- Akkor ülj Harry ölébe és meg van oldva a hely-kérdés. – szólalt meg hirtelen Louis.

- Aha, igen. Főleg úgy, hogy Niall ül mellettem. – nevettem el magam.

- Ő ölébe is ülhetsz. – mondta vállat rántva Zayn.

- A-a, azt már nem. – szólalt meg Harry először, mióta beültünk a kisbuszba. Én csak nevetve próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, hisz a hely-kérdés még mindig nem oldódott meg.

***

Interjú után végül Harry házában kötöttünk ki. Azzal az indokkal, hogy majd este elmegyünk valahova, és addig pedig kellett valami hely, ahol megvárjuk az este nyolc órát. Ugyan nekem haza kellett volna mennem, de ez nem azt jelentette, hogy kedvem is volt hozzá. A srácokkal valahogy minden más volt. Repült az idő, és jól éreztem magam. Vagyis... Azt hiszem ezt a két dolgot fordítva kellett volna mondanom.

Hisz ha valaki jól érzi magát, repül az idő. Nem igaz?

Éppen a nappaliban ültünk. Volt, aki tv-t nézett. Volt, aki csak bámulta, és voltunk mi, akik beszélgettek, vagyis...

- És te? – kérdezte Niall, már vagy harmadszorra végig a társaságot. - Nando’s? - fordult felém hirtelen. Tekintetemet a plafonra vezettem, amivel azt jeleztem, hogy megadtam magam.

- Csak mert ilyen cuki vagyok, elmegyek veled. – mondtam végül nevetve, mivel tudtam, ha nem adja be a derekát valaki, akkor egész este ez folyt volna.

- Azért érjetek vissza időben! – kiáltott utánunk Louis.

Na, igen. Azt hiszem, valami buliba megyünk, aminek hallatán ő neki nem is volt kedve velünk tartani. Viszont most meg ő várja a legjobban, mert ez „hű de jó lesz”- ahogy ő fogalmazott.

- Pontosan hova is megyünk? – kérdeztem a mellettem csöndben sétáló szőke fiút.

- Andy szülinapi bulijába. – válaszolt. - Funky Buddhában lesz.

- És mégis ki az, az Andy? – tettem fel következő kérdésem.

- Liam egyik nagyon jó barátja, de igazából mind jóban vagyunk vele. Te kérsz valamit? – kérdezte, így egy teljesen új témára váltva.

- Nem, köszi. Nem vagyok éhes. – mosolyodtam el.

- Te tudod. – rántott egyet a vállán, majd lenyomta az épület ajtajának kilincsét és már bent is voltunk.

Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit kért. Csak egy üres asztalt kerestem.

- Ha gondolod, haza vihetjük, és akkor nem unatkozol.

- Nem, dehogy. – mondtam egy asztal felé indulva. – Amúgy meg nem unatkozom. Szerintem melletted lehetetlen. – nevettem el magam.

- Igazán? – mosolyodott el, mire én csak egy bólintással válaszoltam.

Persze igazam volt az unatkozással kapcsolatban. Hisz attól még, hogy Nialler éppen evett, tökéletesen elszórakoztatott.

- Ihatok egy kicsit a kóládból? – kérdeztem, mikor ő már végzett az evéssel.

- Persze. - tolta felém a poharat.

- Ez nem is kóla. – mondtam egy fintor kíséretével, mikor beleittam italába.

- Lehet, nem sok köze van hozzá, de annak árulják. Tudod... Vízzel higított.

- Na, igen. – helyeseltem, mivel teljesen tisztában voltam ezzel. – Mehetünk? – kérdeztem, mire ő csak bólintott és már indultunk is kifele.

Az idő igen hűvössé vált, így mikor kiléptünk az épületből kirázott a hideg. Láttam, hogy Niall is úgy tett, mint én, hisz azt nem is csodálom. Csupán csak egy ujjatlan póló volt rajta, és térdnadrág.

- Lehet, hogy nem kéne nekem így megjelennem egy szülinapi bulin. – mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Mi az, hogy így? – kérdezte.

- Most nézz rám! – tártam szét karom.

- Szerintem semmi baj nincs veled. – válaszolt vállat rántva, mire én elnevettem magam. – Most mi az? – kérdezte.

- Semmi, semmi. – mondtam még mindig nevetve.

- Értem én a helyzetet. Azt hiszem, van, amiben hasonlítunk. – mondta vigyorogva. Én kérdőn néztem rá. – Most biztos vagyok benne, hogy azt sem tudod mi volt olyan vicces.

- Ezt mégis honnan tudod? – kérdeztem meglepettem.

- Mondom én, hogy hasonlítunk. – mosolyodott el, majd ezután már csöndben folytattunk utunkat. 

32. rész: Ezért ne kérj bocsánatot

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. :) 

                                                                             Jó olvasást! :) 

- Jess mit mondott? Hahóó elmondanád mit mondott? Föld hívja Jessica Evans-t! – hadonászott előttem Harry már egy ideje. Nem hagyott békén, meg akarta tudni, hogy a drágalátos „barátnőm” mivel akasztott ki még délelőtt ennyire.

Nem terveztem elmondani neki, de látta rajtam, hogy valami bajom volt, mikor beültem az autóba, így kénytelen voltam beavatni. Azóta pedig mindenhova utánam jön a házban.

- Nem mondom el, és feleslegesen próbálkozol. – mondtam már ezredszerre, majd elindultam az emeletre. – Gondolom, a mosdóba nem akarsz velem jönni. - fordultam felé.

- Azt nem mondtam. – mondta szemöldökét húzogatva, mire én csak elnevettem magam.

- Harry, elég! – szóltam rá nevetve, miután felkapott és velem együtt ment be a fürdőszobába. Azonban ekkor bezárta az ajtót, és zsebre rakta a kulcsot. – Ez most komoly?

- Csak ki kell venned a zsebemből a kulcsot és már kint is vagy! – magyarázott.

- Ismerlek Styles. – mondtam, majd leültem a kád szélére.

- Ennyi? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Most mit vártál? Nemsoká interjú, úgyhogy kénytelen leszel kinyitni majd.

- Akkor legalább nincs valami dolgod itt bent? – kérdezte.

- Na látod, ez egy jó ötlet. – pattantam fel, mire neki felcsillant a szeme, azonban, mikor a sminkes cuccomért nyúltam olyan fejet vágott, hogy elnevettem magam. – Ez sem jött be. - vigyorogtam.

- Gonosz vagy.

- Te meg perverz. – vágtam vissza.

- Jobb, mint a gonosz. – vigyorgott.

- Igen, biztos. – nevettem el magam, majd a tükör elé álltam és elővettem a szempilla spirálomat. Mivel Harryre nem nagyon figyeltem, csak azt vettem észre, hogy hátulról átölelt. Fejét vállamra támasztotta, és úgy nézte, ahogy ügyködöm.

- Te is kérsz? – tettem fel a kérdést, azonban mire reagált volna, már nyúltam is a szempilla spirálommal a szeme felé. Nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztem, mert elhúzódott tőlem, így egy szép fekete csík lett az arcán.

- Ezt hogy szedem le? – kezdte el egyből dörzsölni arcát, azonban csak még jobban elkente ezzel. Én csak nevetve nyúltam a sminklemosómért, majd a kis korongra ráraktam, és felé indultam. – Az mi? – kérdezte.

- Amivel leszedem az arcodról, mi más lenne? – nevettem még mindig arckifejezésén, ahogy bámulta a kezemben lévő tárgyat.

- Hogy bírjátok ti ezt. – mondta egy sóhaj kíséretével.

- Kénytelenek vagyunk bírni, mert ti elvárjátok. – szedtem le az utolsó kis foltot is az arcáról.

- Én nem várom el. – mondta

- Igen persze. – mosolyodtam el. – Amúgy jobb is, mert én ennél többet nem is fogok feltenni. – fejeztem be a sminkelést. – Kimehetek? – kérdeztem felé fordulva. Ő csak ült tovább a kád szélén és nézett engem.

- Elmondod mi volt délelőtt? – tette fel kérdését, mire én csak fejemet ráztam.

- Nem mondom el, mert nem akarom, hogy rosszul érezd magad. Inkább itt maradok holnap reggelig, mint, hogy te megtudd. – mondtam, mire ő közelebb lépett hozzám.

- Csak nem értem mi lehet ennyire... – kezdett bele mondatába, azonban közbevágtam.

- Hagyjuk, jó? - mondtam szemébe nézve, azonban utána tekintetem ajkaira siklott. Láttam, hogy elmosolyodott, majd szorosan ölelt meg. Fejét nyakamhoz emelte, majd már éreztem ajkait bőrömön. Egy sóhaj hagyta el a számat, miközben kezemet, pedig zsebe felé vezettem. Azonban ezt észrevette, és megelőzött. Csak mosolyogva nézett rám, én pedig mondani akartam valamit, de nem hagyta. Ajkai hirtelen nyomta enyéimhez, azonban most nem olyan gyengéden, mint ezelőtt. Éreztem, hogy elindul az ajtó felé, így követtem őt. Egy pillanatra sem távolodtunk el egymástól. Hallottam a kattanást, ami jelezte, hogy kinyílt az ajtó. Hirtelen nyúlt a kilincsért, majd éreztem a kis szellőt, ami bejött a fürdőszobába. Harry egyre hevesebben csókolt, kezei pedig bebarangolták testemet, persze csak ruhán kívül, azonban már így is szinte égette bőrömet érintése. Mikor a szobámba értünk, az ajtót a lábával csapta be. Engem pedig sodrott az ár...

Kívántam őt, sőt akartam, azonban mint általában, megint az eszem irányított. Éreztem, hogy kezét pólóm alá csúsztatja, és ekkor jött el az a pillanat, amikor tudtam, le kell állnunk.

- Harry. – mondtam két csók között, majd próbáltam lelassítani. Ő ezt észrevette, és ugyan nehezen, de végül eltávolodtunk egymástól. A levegőt mindketten kapkodtunk.

- Bocsánat, csak annyira... – kezdett el magyarázkodni, de én közbe vágtam.

- Csak egy kis időt kérek. Ezért meg ne kérj bocsánatot. – mosolyodtam el.

Ekkor meghallottuk, hogy csengettek. Én kérdőn néztem Harryre, hisz én nem vártam senkit. 

- Hát, gondoltam mehetnénk együtt az interjúra így megadtam a címedet a srácoknak. - mondta egy vállrántás kíséretével. 

- És én még kész sem vagyok. - pattantam fel hirtelen az ágyról, ő pedig nevetve nézte, ahogy kapkodni kezdtem. - Inkább segítenél? - jöttem ki a szekrényemből egy ruhával a kezemben.

- Előbb fel kéne venned nem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Én elnevettem magam, mert igaza volt. Addig nem tudja hátamnál felhúzni a cipzárt amíg nincs rajtam a ruha. 

Legnagyobb bánatára berohantam a fürdőszobába és ott öltöztem át, majd már jöhetett is a segítsége. 

Olyan tíz perc múlva el is tudtunk indulni az interjú helyszínére. 

31. Rész: Mégis mit képzelsz te magadról?

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)

                                                                             Jó olvasást! :)

Másnap reggel erős fejfájással ébredtem, aminek eredménye az lett, hogy a reggeli készülődésem a megszokottnál is lassabban ment. Mivel otthon nem maradhattam, hisz, ahogy Carla mondta „Akkor fejfájással mész suliba, nincs neked semmi bajod.”.

Igen... Valahogy én is így gondoltam, de éreztem, hogy nem biztos, hogy ez csak egy szimpla fejfájás. Na, mindegy...

Nagy nehezen elkészültem, és lassan lépkedtem lefele a lépcsőn, kezemben a táskámmal.

Haley-at a konyhában találtam, azonban semmi kedvem nem volt hozzá.

- Jó reggelt. – motyogtam orrom alatt, mire ő meglepően reagált.

- Szép jó reggelt Jess, hogy aludtál? – kérdezte vigyorogva.

- Már megint mit akarsz? Vagyis várj! – akadályoztam meg, hogy belekezdhessen mondandójába. – Nem érdekel.

- Istenem Jess, hányszor mondjam még, hogy nem én küldtem rátok a lesi fotósokat? – emelte fel a hangját, mikor rájött mire céloztam ezzel.

- Tudod, az a kár, hogy még mindig nem hiszek neked és, hogy miért? Mert csak te tudtál arról, hogy hova megyünk. – mondtam, majd meg nem várva válaszát indultam felvenni a cipőmet. Hallottam, hogy kissé hangosabban helyezi a helyükre a dolgokat a konyhában. Vagyis igen... Csapkodott a drága, de nem foglalkoztam vele. Ki akartam jutni a levegőre, hisz a fejem még mindig fájt, és reménykedtem abban, hogy ez segíteni fog rajtam.

Igen, persze... Mégis hogyan segítene?

Bár azért jól esett a reggeli friss levegőt beszívni. Azonban az iskola épületéhez meglepően hamar értem oda. Na, igen, hogy is mondják?

Amit várunk nehezen közeledik, és úgy tűnik ezer évig tart, míg eljön az a bizonyos nap, óra, pillanat. Viszont amit nem várunk az olyan hamar ide ér, hogy már csak azt vesszük észre, hogy ott vagyunk. Igen... Ez történt most velem.

Egy nagy levegőt vettem, majd beléptem az iskola épületébe. Azonban semmi különöset nem észleltem. Már épp ott tartottam, hogy kiröhögöm magamat, és úgy mindenkit, hogy miért tartottunk ettől hisz semmi nem változott, azonban valaki, vagyis valakik megakadályozták. Sajnos...

- Jó reggelt Jess! Hogy vagy ezen a szép napon? – szólalt meg egy lány hirtelen mellettem, nekem meg az égbe szökött a szemöldökön. Hogy mégis mit mondott? Vagyis kérdezett...

Mikor felé fordultam láttam, hogy nem egyedül van.

- Mégis kik vagytok? – tettem fel a kérdést, amit nem igen akartam kimondani, csak kicsúszott a számon! Esküszöm nem akartam ilyen bunkó lenni velük, csak... Na, jó. Igazából fel se fogtam, hogy ez így most mi volt...

- Én Abbie vagyok, ők meg itt a barátaim! Tudod nagyon szimpatikus vagy, és gondoltuk eljöhetnél ma velünk valahova, például a plázába?- csak mondta és mondta a lány a magáét, én meg megelégeltem.

- Oké, értem hova akarsz kilyukadni ezzel a mézes madzagoddal, azonban sajnálom, de ez nálam nem jön be. – próbáltam kedvesen fogalmazni, de azt hiszem nem nagyon sikerült. A lány csak állt és bámult rám, a többiek pedig követték példáját. Aha, szóval a kiscsaj a főnök a többi a csatlósa. Szép, mit ne mondjak, nagyon szép...

- Úgy se fog sokáig veled maradni. – fújtatott egyet, amit nem tudok máshoz hasonlítani, mint mikor egy ló hosszú vágtázás után veszi a levegőt.

- Hát tovább lesz velem, mint veled valaha. – vágtam vissza. – Ja, és még csak annyi, hogy ha nem így kezdted volna az egészet, talán még egy találkozót is elintéztem volna nektek, de hát ez van. – mondtam vállamat megrántva, majd elindultam az osztályterem felé. Még pont beértem a tanár előtt, hisz mikor leültem, már üdvözölte is az osztályt, majd belekezdett mondanivalójába. Én nem nagyon figyeltem rá. Nem érdekelt. Azonban mégis mi van velem? Nem rég minden órán figyeltem és jegyzeteltem, leckéket megírtam és mindenre szorgalmasan készültem és... Hirtelen ráztam meg a fejem, mikor megláttam, hogy gondolkodásom közben mit csinálok. Szívecskék. Szívecskék?! Hát én megőrültem... Vagy mégsem? Nem tudom...

- Jól vagy? – éreztem, hogy valaki meglöki a kezem. Mikor felnéztem, egy számomra teljesen ismeretlen lány ült mellettem.

- Am... Igen persze. – mosolyodtam el egy kicsit. – Bocsi, hogy ezt kérdezem, de te eddig is ebbe az osztályba jártál? – kérdeztem, mivel eléggé furcsának találtam, azt, hogy mellettem ül és még sose láttam.

- Nem. – mondta fejét rázva. – Ez a második napom itt. Azonban tegnap téged nem láttalak.

- Nem voltam bent, mert... – kezdtem bele a mondatomba, azonban épp időben megálltam. Hisz nem mondhatom el, hogy miért. Eddig normális volt velem, így nem akartam elrontani. - Mindegy. – mondtam végül. – Jess vagyok.

- Én Allie. – mosolygott.

- Ha gondolod, szívesen körbevezetlek az iskolában. – fordultam újra felé hirtelen, és magam sem tudom miért akartam ennyire közeledni hozzá.

- Azt megköszönném. Ez az épület olyan, mint egy labirintus. Vagyis nem mert a labirintus nem háromszintes. Na, mindegy. – nevette el magát halkan, és láttam, hogy kicsit zavarba jött.

- Hidd el, első nap én is csak néztem, hogy mégis hogy fogom én ezt megtanulni, hogy mi hol van. Azonban nem nagy ügy, csak meg kell szokni. – mondtam, mire ő csak mosolyogva bólintott egyet.

Az óra további része csöndben telt. Már, mint a részünkről. A tanár végig beszélt valami háborúról. Az osztályból három ember figyelt normálisan, és ezzel lehet még sokat is mondtam. Legtöbbször pedig én is a stréberek közé voltam sorolva, mivel figyeltem órákon, de most még mindig nem ment. Csak a füzetembe rajzolt szívecskéket bámultam és gondolkoztam.

- Csak nem szerelmes valaki. – nevetett fel mellettem Allie, amivel kizökkentett bambulásomból. Én zavaromban hajamba túrtam, és ekkor vettem észre, hogy kicsenegettek. Hát még süket is lettem? Ez remek... – Nyugi csak szívatlak. – mondta a mellettem álló lány, mikor csak álltam szótlanul mellette.

- Nem, semmi csak mindegy... – mondtam végül fejemet rázva. – Na, akkor indulhatunk iskolajáró körutunkra? – kérdeztem, és ezzel a téma 180 fokos fordulatot vett.

Épp leértünk az aulába, mikor valaki a nevemen szólított. Egyből felé fordultam, még úgyis, hogy éreztem legbelül ki is lesz az a valaki. Hát persze! Ezt is jól elintéztem...

- Mi van? – kérdeztem unottan.

- Látom nem vagy jó kedvedben. – jött mellém vigyorogva.

- Nem is tudom miért. – mondtam sóhajtva.

- Na, most miért vagy ilyen közömbös, azt hittem barátnők vagyunk.

- Hidd nyugodtan, csak az a gond, hogy nem vagyunk azok. – mondtam mű mosolyt az arcomra erőltetve. – Csak voltunk, ha azt annak lehet nevezni egyáltalán. – motyogtam.

- Jó megértem, nehéz lehet egy sztár barátnőjének lenni, de ne rajtam töltsd ki, légy szíves. – mondta azon a tipikus nyávogós hangján.

- Mégis mit értesz meg drága barátnőm? - mutattam idézőjelet kezeimmel az utolsó szónál.

- Sok mindent, azonban szerintem nem lehet olyan nehéz. Hazamegy fáradtan, te otthon várod. Megadod neki, amit kell, majd haza mész aludni. Ennyi. Ez fárasztó neked?

- Te elfelejtetted bevenni szerintem a gyógyszered! – emeltem tekintetemet a plafon felé, hogy ne a képébe röhögjek.

- Jujjj, remélem te nem, mert nem akarom, hogy máris kis Styles legyen. – emelte szája elé kezét, mint aki megijed valamitől. Vagyis... Most éppen megijedt?

- Mégis mit képzelsz te magadról? – háborodtam most már fel, hisz ez már túlment minden határon.

- Sok mindent. – mondta vigyorogva.

- Ez nem olyan kérdés volt, amire válaszolnod kéne. – sóhajtottam egyet.

- Te meg nem vagy nekem senkim, hogy itt kioktass. Ja, és csak hogy tudd, nem lesz sokáig veled, ha nem adod meg neki, amit akar, hidd el. Csak egy jó tanács. – mondta és a végén kacsintott egyet.

Ekkor tettem olyat, amit még magamból sem néztem volna soha ki... Pofon vágtam.

- Szánalmas vagy. – mondtam, majd mikor észrevettem, hogy Allie teljesen lefagyva áll mellettem, karjánál megfogva húztam magam után. Egyenesen a lány vécébe. Ő észbe kapott, és egy idő után, már inkább ő vette át előző szerepem, hisz magamtól nem hiszem, hogy normálisan eljutottam volna a célhoz. Mikor becsuktuk magunk után az ajtót, megnézte, hogy van-e bent valaki. Nem volt. Én lassan csúsztam le a fal mentén, mikor pedig a földre értem lábaimat felhúztam és átkaroltam őket.

- Már tudom honnan voltál nekem ismerős. – szólalt meg hirtelen mellettem Allie. Már épp mondani akartam neki valamit, mikor közbe szólt. – Nem, nyugi, nem kezdek el sikítozni, és kérlelni téged, hogy had találkozhassak vele, velük. – mondta, mire én elmosolyodtam.

- Köszönöm. – motyogtam.

- Azonban azt be kell vallanom, hogy mikor rájöttem, legbelül ezt tettem. - nevette el magát. – Amúgy nem értem mi baja volt ennek a csajnak.

- Áhh semmi, csak szimplán őrült, és a többi jelzőt, amit gondolok, inkább nem mondanám ki.

- Pedig legtöbbször az kell, ahhoz, hogy túllépj valamin. – mondta mosolyogva.

- Meglehet, de most ezt inkább passzolom. – nevettem el magam. – Amúgy nem azzal van bajom, hogy rólam mit mond, hanem azzal, hogy mit gondol egy olyan emberről, akit nem is ismer.

- Legszívesebben én is lekevertem volna neki egy pofont, hidd el. Már nagyon sokszor veszekedtem ilyenről emberekkel, akik úgy ítélték el a példaképeimet, hogy egyszer sem találkoztak velük. - ez volt az a mondata, ami mosolygásra késztetett.

- Te igazi directioner vagy. – mondtam.

- Jó ezt mástól hallani. – nézett rám.

- Mennünk kéne. – szólaltam meg, mikor meghallottam a csengőt. Ő csak bólintott egyet, majd már indultunk is vissza a teremhez.

Matek óra...

Istenem, mi lesz velem egész nap? Ez még csak a második óra!