Bocsánat!

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ennyi ideig nincs rész. Egyszerűen nincs időm írni. Sajnálom!
Az biztos, hogy nem hagyom abba a blogot, viszont egy ideig nem fogok tudni részt hozni.
Nem szeretném összecsapni a történetet, és csak azért írni, mert már hoznom kell a folytatást. Igen, elkezdődött az iskola, és én egyszerűen azt sem tudom, hogyan osszam be az időmet.
Remélem megértetek, és nem fogjátok abbahagyni a blog olvasását!
Úgyhogy majd egyszer csak jelentkezem, de ígérem tartalmas, és hosszabb részekkel. :)

36. Rész: Igazából sosem utáltalak

Sziasztok!

Itt a következő rész. Tudom extra hosszút ígértem, viszont nem lett annyira extra. Azért remélem tetszeni fog.

Nem is húzom tovább az időtöket. :)  

                                                                               Jó olvasást! :) 

Kedves Naplóm!

Tudom, már igen rég óta nem írtam. Ennek pedig egyetlen egyszerű oka van: mindent meg tudok beszélni Vele. Semmi olyan dolog nincs, amit magamban kéne tartanom. Így, mivel legtöbbször a bejegyzéseim a gondjaimról szóltak, most egy teljesen más hangulatú korszakom kezdődik, vagyis kezdődött. A bizonyos napon egy részem elveszett. Helyette üresség maradt bennem. Azonban Ő valahogy elérte csupán pár hónap alatt is, hogy újra élvezzem az életet. Nem hagy elgondolkodni a múlton. Nem hagyja, hogy szomorú legyek. Nem engedi azt, hogy ugyan csak egy napra is, de teljesen magamra maradjak. Ismer.

Ez az egyetlen mindent takaró szó. Tudja, hogyha lenne időm elgondolkodni, megtenném. Nem, nem lógunk egymás nyakán egyfolytában. Sőt… Már három hete nem is találkoztunk. /Így jár az, akinek sztár barátja van./ - Ezt sokszor megkapom Carla-tól.

Én nem gondolom úgy, hogy ez nagy probléma lenne. Ugyan a távolság az egyik mumus szó egy párkapcsolatban. Hisz nagyon sokszor épp emiatt megy tönkre egyik-másik. Viszont én csak azt érzem, hogy egyre erősebb ezzel a kapcsolatunk. Attól még, hogy nem találkoztunk három hete, minden nap beszélünk. Plusz, ugyan nagyon ritka eset, de van, amikor skype-olni is tudunk. Azonban ezt az időeltolódások miatt, igen nehéz összeegyeztetni, úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen.

Amerika. A kontinens, ahol ők több hétig tartózkodtak. Viszont ma jönnek vissza, úgyhogy azt hiszem jobb is, ha befejezem az írást. Ugyan azt sem tudom ezeket miért írtam le. Talán mert unatkozom? Igen, lehet ez az oka. Mindegy is.

Nem tudom mikor, de majd még jelentkezem. ;)

Elmosolyodtam saját magamon, mikor újraolvastam a bejegyzést. Régen nagyon nagy naplóíró voltam, aztán most egyre jobban elszoktam tőle. Viszont most rájöttem, hogy igen is jó érzés ezt csinálni.

- Jess. – szólalt meg Carla az ajtóm másik feléről, majd benyitott. – Elkezdjük a festést. Jössz segíteni? – halványan elmosolyodott.

- Persze. – egy laza mozdulattal húztam ki éjjeliszekrényem fiókját, majd belehelyeztem naplómat a tollal együtt. Hisz a titkos helyet senki nem tudhatja meg, és Carla nem éppen szerette volna elhagyni a szobámat nélkülem. Tehát ezért került a fiókomba a kis füzet.

Az emeletről leérve Haleyvel találtam szemben magam, aki obey-os felsőjét viselte. Kezében egy kis vödör festék, és ecset volt.

Én az asztalhoz léptem és felszerelkeztem az előbb említett kellékekkel.

- És most komolyan annyira színes legyen? – kérdezte Haley, mire én elnevettem magam.

- Dehogy. Csak akcióban volt a festék és így, hogy több színűt is vettem, jobban jártunk. – válaszolt Carla, miközben kezébe vette a nagyméretű festő hengert.

- Értem én. – fordultam felé vigyorogva. - Én kint leszek. - emeltem vel egy vödör festéket. Ugyan fogalmam sem volt egyáltalán milyen színű. A kimentem a teraszra, ahol pedig a ház fala felé fordultam. Tudtam itt azt csinálok, amit csak akarok.

Haley egyből követett, és a többi négy kis vödör színes festéket a kezébe véve jött ki az udvarra.

Együtt kezdtük el úgymond felújítani a ház udvarra eső falát. Mivel az „úgyse látja senki” elven alapult az egész, tényleg azt csináltuk, amihez kedvünk volt.

- Amúgy Jess, sajnálom, hogy mostanában ennyire bunkó voltam veled. – szólalt meg hirtelen drágalátos unokahúgom, azonban mondata hallatán még az ecset is megállt kezemben. Kérdőn néztem rá.

- Te mit szívtál? – kérdésemre elnevette magát. Viszont én teljesen komolyan gondoltam!

- Hidd el, most őszintén beszélek. Ne kérdezd, hogyan jött ez rám. Fogalmam sincs. Tudod, igazából én sosem utáltalak. Egyszerűen csak... – itt nem folytatta a mondatot. A megfelelő szavakat kereste.

Én az ecsetemet a festékes vödör tetejére raktam, majd leültem a terasz lépcsőjére. Visszapillantottam felé, hogy csatlakozzon hozzám. Értette célzásom, és mosolyogva ült le mellém.

- Na, jó ne nézz ennyire értetlenül rám. – nevetett fel kínosan.

- Most teljesen normálisan néztem. – csodálkoztam.

- Nem, mert most is látom a szemedben a gondolatod, hogy „már megint mit akar ez a hülye szőke” – mutatta az idézőjelet kezeivel

- Semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben, de most hogy mondod. – néztem magam elé, és a füvet kezdtem el kémlelni, mintha annyira érdekes lenne.

- Komolyan sajnálom, és legtöbbször csak azért voltam olyan, amilyen, mert féltékeny voltam.

- Rám? – szökött magasba szemöldököm.

- Rád. –bólintott egyet. – Nem tudod milyen érzés volt nekem minden egyes nap azt hallani a saját anyámtól, hogy miért nem tudok olyan lenni, mint te. Mert, hogy neked nem volt semmilyen lázadó korszakod.

- Vagyis csak nem tud róla. – mosolyodtam el halványan, hisz az még a bizonyos nap előtti időszak volt.

- Akkor nem haragszol? Nézett felém.

- Ugyan néha már mindenhova el tudnálak küldeni, és sokszor az agyamra mész. Talán párszor megfordult a fejemben az a bizonyos szó, ami a „szeretlek”-nek az ellentéte. – itt elmosolyodott kíméletes fogalmazásomon. – Viszont mégis az unokahúgom vagy. Úgyhogy... – sóhajtottam egy nagyot, mire meglepődtem tettén, nagyon. – Ezt most miért kaptam?

- Én vagyok az idegesítő unokahúg, nem rémlik? – nevette el magát, mikor sikertelenül próbáltam leszedni arcomról a kék festéket.

- Ezt még visszakapod. – nyúltam a piros festékes vödörért, majd utána eredtem.

Szerintem az, hogy pár perc múlva tetőtől talpig festékesek voltunk, nem meglepő. 

Happy Birthday Niall!

Sziasztok!

Tudom már nagyon rég nem hoztam új részt. Ezért bocsánatot kérek! Az biztos, hogy minden héten 1 részt tudok mostantól hozni, azt is csak hétvégente. Remélem azért ettől még olvasni fogjátok majd a blogot. :)

Viszont nem is csak ezért hoztam létre ezt a bejegyzést, hanem még egy fontosabb dolog miatt is. Hisz ma van szeptember 13.
Niall James Horan 20 éves lett, és ahogy ő fogalmazott a tweetben: "Yesss ! I'm 20 ! Wohooo ! No more teens!" - Többé nem tinédzser és nem tudom ti hogy vagytok vele, de én el sem hiszem, hogy ennyire elrepült az idő! ♥

35. Rész: Alszom, semmi több!

Sziasztok! 
Itt a 35. rész. Remélem tetszeni fog. Tudom, kicsit rövidre sikerült, de a következő rész, ígérem sokkal hosszabb lesz. :)

                                                                               Jó olvasást! :)

                  

 Nevetve követtem Harryt, kezét fogva háza ajtajáig. Majd míg ő a kulcsokkal babrált, én szememmel követtem mozdulatait. Ő csöndben szitkozódott, hisz egyáltalán nem sikerült neki kinyitnia az ajtót.

- Add ide! – mondtam a kulcs felé nyúlva. Kivettem kezéből, majd beleraktam a zárba. – Tádá! – tártam ki az ajtót magunk előtt. Ő csak elmosolyodott, majd hirtelen csókolt meg.

- Tudom, délután mit... – kezdte el motyogni, de én nem engedtem neki, hogy folytassa.

- Tök mindegy mit mondtam délután. – távolodtam el pár pillanatra tőle, majd újra megcsókoltam. Finoman tolt az ajtóhoz, így azt becsukva. Hallottam egy kattanást, ami pedig annak a jele volt, hogy be is zárta. Az utcai lámpák fényei, még a vékony, szinte átlátszó függönyön keresztül is kicsit világosabbá tették a szobát. Így megkönnyítve azt, hogy lássunk is valamit. 
Belemosolyogtam csókunkba, miközben éreztem ujjaim között göndör fürtjeit.
Teste enyémnek ütközött, de én mégis úgy éreztem, hogy még mindig túl messze volt tőlem...

Kezét lassan csúsztatta be pólóm alá, érintése szinte égette bőrömet.

- Te vagy az Harry? – jelent meg hirtelen Gemma a lépcső aljánál, miután felkapcsolta a villanyt. – Uhh jézusom, bocsánat. – tette kezeit arca elé.

Én hirtelen léptem volna el Harrytől egy lépést, azonban nem tudtam, mert mögöttem az ajtó volt, két oldalt fal, előttem pedig Ő. 

Pár pillanatra behunyta szemét, a levegőt szaporábban vette, mint általában.

- Azt hiszem, én visszamegyek. Itt sem voltam. – motyogta Gemma.

- Gemma, maradj. Nincs itt semmi. – fordult nővére felé, és éreztem hangján, hogy zavarba jött.

- Elfelejtetted, hogy itt vagyok mi, öcsi? – nevette el magát Gemma kínosan. – Én akkor is felmegyek. Ígérem, reggelig ki nem jövök a szobából. – tette maga elé téve kezét. Harry elnevette magát, majd a konyhába indult.

Mielőtt kiment volna látókörömből felém pillantott.

- Jössz? – kérdezte, pimasz mosolya ott volt a szája sarkában. Én csak bólintva követtem őt. Két poharat vett elő, majd az üveg vizet hozzá a hűtőből.

- Köszi. – motyogtam mikor elém rakta az egyik folyadékkal teli poharat. Magam elé bámulva kortyoltam bele.

- Ugye itt alszol? – kérdezte, miközben mellém ült. Újra csak egy bólintással válaszoltam.

- Alszom, semmi több! – szóltam rá mikor vigyorogni kezdett mellettem. Ő alsó ajkát lebiggyesztette, de nem bírta sokáig hisz elnevette magát.

- Amúgy nem lesz baj, hogy csak úgy eltűntünk? – kérdeztem arra utalva, hogy a srácok nem fogják tudni hova tűntünk.

- Hidd el, szerintem érteni fogják. – kacsintott egyet. Én elnevettem magam, majd a már üres poharat a mosogatóba raktam. Ő kérdőn nézett rám mikor nem ültem vissza mellé.

- Dolgom lenne egy bizonyos helyen. – mondtam teljesen komoly arccal.

- Meddig fogod még ezt emlegetni? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Most emlegettem először a mellékhelyiséges esetet. – nevettem el magam. – Na, de én most komolyan megyek. – mutattam az emelet felé és már el is tűntem előle.

Már pont nyúltam a kilincs felé, mikor az ajtó hirtelen kinyitódott. Én ijedtemben felsikoltottam, ennek hatására Gemma is ugyan így tett.

Egyszerre nevettük el magunkat, majd Harry ijedt tekintetével találtuk szemben magunkat.

- Mi történt? – kérdezte.

- Megijesztett. – feleltünk egyszerre kérdésére. Harry kérdőn nézett felénk.

- Én megijedtem attól, hogy még azelőtt kinyílt az ajtó, hogy én lenyomtam volna a kilincset, Gemma meg attól ijedt meg, hogy valaki a képébe sikított. – magyaráztam, amire Harry csak apró bólintásokkal reagált.

- Nők. – mondta ki ezt az egyetlen szót nevetve.

- Naa, én megnézném te mit tettél volna! – vágtam vissza.

- Arrébb álltam volna, hogy kiengedjem azt, aki épp kijött onnan, majd bementem volna és elintéztem volna dolgomat.

- Tessék. – mondtam mikor Gemmával helyet cseréltünk. – Na, én mentem. – csuktam be hirtelen az ajtót magam mögött, hisz már nagyon el kellett intéznem dolgomat.

Alapos kézmosás után léptem ki a fürdőszobából, azonban korom sötét volt mindenhol, kivéve egy szobát, hisz onnan fény szűrődött ki. Az ajtó résnyire volt csak nyitva.

- Úúúú az öcsikém szerelmes. – hallottam Gemma hangját, majd Harry nevetését. – És amúgy mióta ismeritek egymást? – tette fel Gemma kérdését. Én meg tisztában voltam azzal, hogy hallgatózni nem szép dolog, de nem tudtam ellenállni. Csöndben álltam tovább az ajtó előtt.

- Pontosan fogalmam sincs, de olyan mintha már legalább egy éve ismerném. – mondta Harry halkan.

- Nagyon szereted őt, mi?

- Jobban, mint amennyire azt valaha ő tudni fogja. - ez engem mosolygásra késztetett.

- Tudod neked is jól áll a piros szín. – nevetett Gemma.

- Hogy te... – kezdett felháborodni Harry, de nem folytatta.

Én ekkor éreztem úgy, hogy ideje belépnem a szobába, így teljesen kitártam az ajtót, majd magam mögött csuktam be azt.

- Mi az? – kérdezem, mivel mindketten csak mosolyogva néztek rám. Harry csak fejét rázva nyújtotta felém kezét, ezzel arra ösztönözve, hogy menjek oda hozzá. Ölébe húzott, és átkarolt.

- Na, én most megyek. Aztán jó éjszakát! – mondta Gemma egyet kacsintva és a szája szélén ott volt az a mosoly, ami szinte teljesen olyan volt, mint Harry-é.

- Jó éjt Gemma. – mondtam nevetve, majd ő már ki is ment a szobából. Mikor Harry felé fordultam, ő vigyorogva nézett rám.

- Kaphatok egy pólót? – tettem fel teljesen ártalmatlan kérdésem. Ő csak nevetve bólintott egyet, majd miután én felálltam öléből a szekrényéhez lépett.

- Ez megfelel? – tért vissza egy egyszerű fekete színű, az én méretemnél kétszer vagy talán még többször is nagyobb ruhadarabbal.

- Tökéletes. - válaszoltam vigyorogva, majd egy csókot nyomtam ajkaira mielőtt újra a fürdőszoba irányába indultam volna. 

Díj! :)

Sziasztok!
Először is NAGYON köszönöm a díjat Vivi Illés-nek!
Igazából nagyon meglepett, mert ugyan értékeltek minden résznél és látom az oldalmegjelenítésekből, hogy jó páran olvassátok a blogot, de így komolyabb visszajelzést nem nagyon kapok. :/
Az, hogy kaptam ezt a díjat, visszahozta teljesen a kedvemet ahhoz, hogy tovább írjam ezt a blogot, hisz bevallom, gondolkodtam már azon, hogy kicsit szüneteltetem. Viszont erről szó sincs. Folytatom, még szép, hogy folytatom. Mert szeretem ezt csinálni! :)
Szóval a díj:

1.)  Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

     2.)  A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!

     3.)  11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

     4.)  11 embert kell megjelölni (Nincs visszajelölés/visszaadás)

1.)
1. Már most elegem van a suliból, pedig csak ma volt az első nap.
2. Sose leszek jóban az új órarendemmel.
3. Félek ettől a tanévtől, mert nagyon nehéz lesz... :/
4. Van 2 kutyám, és egy macskám. 
5. Bárki bármit mond az irományaimra, én imádok blogot írni!
6. Iszonyatosan várom a csütörtököt, hogy láthassam a This Is Us-t.
7. Van egy másik blogom, Austin Mahone-os.
8. Most fogom befejezni a Bábelt és csak ajánlani tudom mindenkinek az szjg-vel együtt!:)
9. Szeretek táncolni. 
10. 2011. szeptember 29.-e óta ismerem a One Direction-t és áldom azt napot, hogy utánuk néztem akkor. <3
11. Már nem tudok mit írni, úgyhogy ha bekövettek twitteren, visszakövetek mindenkit! :) Twitter nevem:@Dori1519


2.)
Szereted az állatokat? Igen.
Ki a példaképed? Konkrét példaképem nincs, de van egy pár ember, akik nagyon sok mindenre tanítottak meg, és inspirálnak szintén nagyon sok mindenben. :)
Kedvenc évszak? Nyár.
Olvasol most valami könyvet?(Ha igen mit?) Igen. Leiner Laura - Bábel :)
Kedvenc szín? Kék.
Milyen színű a szobád? hm... hát fehér de poszterek miatt nem nagyon látszik :D
Hány éves vagy? 16, de nem sokára 17.
Játszol valamilyen hangszeren?(Ha igen min?) Gitározom, de csak így magamtól tanulgatom. :)
Szeretsz futni? Nem nagyon...
Mit jelent számodra a barátság? Szerintem a legfontosabb dolog a barátságban a bizalom. Hisz egy igaz barátnak bármit elmondhat az ember, ő nem fogja senkinek tovább adni, ha van valami probléma akkor pedig segít. Barátságnak én ezt nevezném, és persze a sok hülyülés sem maradhat el. :)
Hányadikos vagy? 11.

3.) 
1. Mióta írsz blogot?
2. Van háziállatod? 
3. Mi a kedvenc tantárgyad? 
4. Hány éves vagy?
5. Legnagyobb álmod?
6. Sportolsz valamit? (Ha igen, mit?) 
7. Kedvenc könyved?
8. Van testvéred?
9. Kedvenc csoki?
10. A 1D-n kívül milyen bandát/énekest szeretsz még? 
11. Van twittered?

4.)Nem olvasok 11 blogot, úgyhogy csak négyet tudok jelölni: 
The Last Reason
Válassz...
Dark Soul
My world is like nobody else's

ps.: Holnap jön az új rész. :)

Happy Birthday Liam!

Sziasztok! 
Most nem részt hoztam, annál sokkal fontosabb dologról van szó. 
Hisz Liam James Payne ma lett 20 éves.
Én el sem hiszem, hogy így elrepült az idő, hisz mikor megismertem őket, még csak 18 éves volt. Igen, már két év eltelt azóta és nagyon sokat köszönhetek neki/nekik. Úgyhogy habár nem látja ezt, de mégis kötelességemnek tartom, hogy egy teljes bejegyzést szánjak rá, hisz megérdemli! Úgyhogy nagyon boldog szülinapot Liam! 

Happy Birthday Our Batman <3

34. Rész: A buli

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog.

                                                                               Jó olvasást! :)

A zene bömbölt, az emberek táncoltak körülöttem, én pedig csak ültem a pult mellett a poharamat szorongatva.

Az egész szórakozó helyet kibérelték a különleges esemény miatt, hisz Andy most lett 21 éves. Ugyan én még nem igazán ismerem, de első beszélgetésünk után teljesen szimpatikusnak tűnt. Most éppen valahova eltűnt, a srácokkal együtt. Fogalmam sincs merre mehettek, úgyhogy jobbnak tartottam, ha nem mozdulok el helyemről.

- Hozhatok valamit? – zökkentett ki gondolataimból a felszolgáló srác. Tekintetét rólam a poharamra vezette, így jelezve, hogy elfogyott a benne lévő italom.

- Igen, még egy ilyet. – mosolyodtam el halványan, ő pedig kérdőn nézett rám. – Valami kék színű volt benne. – magyaráztam.

- Azt hiszem tudom, miről beszélsz. – bólintott egyet nevetve. – Te is Andy barátja vagy? – kérdezte miközben én követtem mozdulatait szememmel, ahogy összerakta az italom.

- Hát, ha egyetlen bemutatkozás után már barátja az ember valakinek, akkor igen. – válaszoltam, miközben ő pedig odajött hozzám a teli pohárral. – Köszönöm. – vettem el kezéből.

- Ez volt az? – kérdezte kíváncsian, mire én csak bólintottam egyet.

- Mi is a neve?

- Blue Ocean. – válaszolt kérdésemre. – Az viszont titok, mi van benne. – mondta egyet kacsintva.

- Nem is akartam rákérdezni.

- Igen, persze, láttam én a szemedben, hogy izgat a dolog. – mondta nevetve.

- Nem kéne neked a többi embert is kiszolgálnod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Valaki nagyon le akar rázni.

- Én nem akarlak lerázni, csak nem szeretném, ha kikapnál a drága főnöködtől. – magyaráztam a nem rég feltett kérdésem okát.

- A főnök, aki már jó pár órája alszik – nevetett ki.

- Látom megismerkedtetek. – karolt át vállamon Liam.

- Hát azért az túlzás. – motyogtam.

- Valami baj van? – kérdezte ijedtem a pultos srác és köztem kapkodva tekintetét.

- Csak kinevetett. – tettem magam előtt keresztbe a karom.

- Mert vicces volt. – mondta még mindig rajtam nevetve, vállat rántva. - Amúgy Adam vagyok. – nyújtotta felém kezét.

- Jess. – fogadtam el gesztusát, majd Liam felé fordultam. – Hova tűntetek? – kérdeztem, de mire befejeztem mondatom meg is kaptam a magyarázatot.

Egy hatalmas tortát hoztak be a terembe, amin sok gyertya is volt. Gondolom 21.

Andy pedig egy számomra ismeretlen sráccal az oldalán jött be a terembe. Szóval ez valami figyelem elterelő akció lehetett, azt hiszem...

Együtt énekeltünk neki, miközben az asztalra került a torta, majd egy nagy levegőt véve készült elfújni a gyertyákat.

- Kívántál is? – kérdeztem, mikor odaértünk hozzájuk Liam-el. Ő csak bólintott egyet. – El ne mondd! – szóltam rá mikor láttam rajta, hogy képes lett volna megosztani velünk.
Ezután pedig még pont időben ugrottam el tőle, hisz egyszerre lettek kibontva a felrázott pezsgők és mindet Andy felé irányították.
Én csak nevetve szemléltem az eseményeket. 

Miután mindenki evett a tortából, újra össze-vissza mozgó testek vettek körül. Én úgy gondoltam, hogy jobb ha nem kezdek el táncolni, mert nem az én műfajom, azonban ez a tervem meghiúsult.

- Hova, hova? – húzott hirtelen magához Harry. – Táncoljunk. – mondta vigyorogva, miközben megforgatott.

- Én nem tudok. – fogtam meg kezét, hogy álljon meg.

- Táncolni mindenki tud, max csak valaki nem jól. – nevette el magát. Én csak fejemet rázva reagáltam kijelentésére. – Na, ha nagyon nem megy leülünk, rendben? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

Én csak nagyot sóhajtva adtam meg magam, majd vele együtt kezdtem el mozogni.

- Ugye, hogy nem olyan ördöngös dolog? – mosolygott egyfolytában.

Hirtelen húzott magához még közelebb, kezeimet összekulcsoltam nyakánál, majd így folytattuk tovább, mivel valami lassú számot raktak be.

Együtt lépkedtünk jobbra és balra, miközben végig éreztem magamon tekintetét.

Kezével állam alá nyúlt, mikor észrevette, hogy próbálok nem a szemébe nézni.

Elvigyorodott, mikor tekintetünk találkozott.

- Még mindig jól áll a piros szín. – állapította meg, mire én elnevettem magam.

- Tudom, direkt csinálom. – mondtam.

- Aha, igen. – nevetett már ő is, majd gyengéden csókolt meg.

Éreztem, ahogy kezei folyamatosan csúsznak egyre lejjebb, majd fenekemen állapodnak meg. Egyszerre mosolyogtunk bele csókunkba, majd azt vettem észre, hogy Harry elindult, ki a tömegből, így engem is arra ösztönözve, hogy kövessem őt.

Ezután, már csak arra eszméltem fel, hogy hátam falnak ütközik, és Ő pedig egyre hevesebben csókol.

Lehet, hogy az elfogyasztott ital is hozzájárult, de tudtam, hogy mindketten egyre gondolunk. Még akkor is, ha pár órával ezelőtt teljesen mást mondtam neki.

Csókunkat megszakítva, levegőt a megszokottnál gyorsabban kapkodva léptünk ki az épület ajtaján.

Egy taxit egyből észrevettünk az utca sarkán, így szaladva indultunk el felé. Mikor hirtelen megálltam, Harry kérdőn nézett rám vissza.

- Ebben nehezen fogok eljutni oda. – vettem le magas sarkúmat, majd úgy követtem őt a taxiig.

- Hölgyem. - nyitotta ki vigyorogva előttem az ajtót. Majd miután ő is beszállt, el is indultunk.

33. Rész: Van, amiben hasonlítunk.

Sziasztok! Itt a következő rész! Bocsánat, hogy ennyit késtem vele... 

Viszont előtte szeretném megköszönni Kitti-nek az új fejlécet! :) <3 

Ígérem a 34. részt hamarabb hozom, olyan 3-4 nap múlva! Addig is remélem, tetszeni fog ez a rész! :)

                                                          

                                                                       Jó olvasást! :) 

- És mégis mit mondjak? – kérdeztem Eleanor-t, miközben az interjú helyszínén, a folyosón sétáltunk.

- Semmit. - válaszolt egy vállrántás kíséretével. Felnevettem és ugyan tudtam, hogy nem javasolt ilyen helyen hangoskodni, de nem tehettem semmit ellene.

- Akkor mégis minek vagyunk itt? – kérdeztem felvont szemöldökkel. – Be se megyünk? – tekintettem az üveggel elválasztott szoba felé, ahol a srácok tartózkodtak.

- Hogy miért vagy itt? – szólalt meg először mellettünk lépkedő, szőke hajú lány, Perrie. – Mert a srácok valahova el akarnak menni az interjú után.

- Igen persze. – néztem a mellettem lévő két lányra. Semmit nem értettem, hisz nekem Harry teljesen mást mondott. Azonban észrevettem, hogy az interjú elkezdődött. Mi halkan nyitottunk be a szobába, majd a kamerák látókörén kívül elhelyezkedő kanapén foglaltunk helyet.

- Áhh, látom elfogadtátok ajánlatunkat. – kapta hirtelen tekintetét felénk az interjúvoló nő. – Gyertek ide lányok. – intett nekünk.

- Én mondtam. – sóhajtottam egy nagyot, majd szinte egyszerre álltunk fel.

- Mégis minek kell nekünk is szerepelnünk ebben? – kérdezte Eleanor, miközben láttam, hogy éppen Louis-val próbál kommunikálni.

Egy rövid köszönés után, már mind a hárman a srácok mellé ültünk. Vagyis öhm, majdnem...

Nekem nem jutott szabad hely, így Harry ölében kötöttem ki.

A nő egymás után kezdte el feltenni a kérdéseket, majd egyet pedig felénk intézett.

- Mi az a tulajdonság, amivel sokszor feszítgetik a srácok a határt? Jess? – nézett először felém a nő.

- Na, ez egy jó kérdés... – mondtam elgondolkodva. – Segíts már. – suttogtam oda Harrynek, mire elnevette magát.

- Én honnan tudjam, hogy mi idegesít bennem téged? – kérdezte.

- Még nem tapasztaltam semmi ilyet. – mondtam végül, majd egy sóhajjal nyugtáztam, hogy a nő megelégedett válaszommal, hisz Eleanor felé fordult.

- Ugye ez nem élő. – kérdeztem suttogva Harrytől, miközben a kezében lévő pohárért nyúltam. Ő mosolyogva adta át nekem, majd válaszolt.

- De, az.

- Hát az szívás. – mondtam, mire kérdőn nézett rám. – Nem lehet majd kivágatni a részeket, amikben itt bénázom. – magyaráztam, majd a pohárban lévő vízbe kortyoltam.

Ezután pedig csak hangos nevetésre kaptam fel a fejem.

Niall valamiért a földön kötött ki. Ugyan nevetett, de azért láttam rajta, hogy egy kicsit zavarba is jött.

- Minden rendben? – tette fel az interjúvoló nő a kérdést.

- Igen, persze. – válaszolt még mindig nevetve Nialler, majd lepacsizott Liam-el.

- Ez igen érdekes jelenet volt így a végére. - mondta a nő, kinek nevét még mindig nem tudtam. – Köszönöm, hogy eljöttetek.

- Mi köszönjük. – mondták szinte egyszerre a srácok, majd már csak azt vettem észre, hogy fényeket kikapcsolják körülöttünk. Így csak a szobában lévő normális lámpák égtek tovább.

- Még mindig adásban vagyunk? – suttogtam oda Harrynek, mire elnevette magát. – Most mi az? – kérdeztem.

- Semmi. – válaszolt mosolyogva. – Már nem vagyunk adásban, úgyhogy ha szépen kérlek, felállsz? Mert nem érzem a lábam.

- Hogy te... – kezdtem bele mondatomban, mire kérdőn nézett rám. – Te most burkoltan azt jegyezted meg, hogy súlyfelesleg van rajtam.

- Te bolond vagy. – mondta nevetve.

- És még le is bolondozol. Jól van Styles, jól van. – néztem rá szúrós szemekkel, majd épp fel akartam állni öléből, mikor visszahúzott.

- Ugye tudod, hogy semmi ilyenre nem gondoltam. – suttogta.

- Tudom. – mondtam vigyorogva, majd egy puszit nyomtam arcára, és teljesítettem előző kérését. Ekkor pedig egy férfi lépett oda hozzá, én pedig jobbnak láttam, ha odamegyek a többiekhez.

- Miért, ha azt mondom azért jöttök ti is mert benne kell lennetek, akkor eljöttök? – kérdezte Louis a két lánytól, mikor odaértem hozzájuk.

- El. – vágták rá egyszerre.

- Tényleg? – nézett rájuk kikerekedett szemekkel egyszerre Zayn és Louis, mire Nialler elnevette magát.

- Ez szép volt. – veregette meg két barátja vállát.

- Miről maradtam le? – érkezett meg Harry.

- Semmiről. – válaszoltam neki, mivel mindenki el volt foglalva mással, így nem nagyon észlelték, hogy eddig nem voltunk meg mindannyian.

- Srácok, gyertek! – szólt oda hozzánk, ha jól emlékszem nevére, akkor Paul.

Pár perc múlva már az épületen kívül voltunk, azonban szerencsére valami elkerített részen parkolt az autó, amivel jöttünk. Vagyis lehet inkább kisbusz az...

Miután beültünk, a jármű már gurulni is kezdett, miközben láttam, hogy az előttünk lévő kaput kinyitották.

- Jess, nem tudsz kicsit arrébb menni? - kérdezte Zayn.

- Sajnálom, de nem. – mondtam fejemet rázva.

- Akkor ülj Harry ölébe és meg van oldva a hely-kérdés. – szólalt meg hirtelen Louis.

- Aha, igen. Főleg úgy, hogy Niall ül mellettem. – nevettem el magam.

- Ő ölébe is ülhetsz. – mondta vállat rántva Zayn.

- A-a, azt már nem. – szólalt meg Harry először, mióta beültünk a kisbuszba. Én csak nevetve próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, hisz a hely-kérdés még mindig nem oldódott meg.

***

Interjú után végül Harry házában kötöttünk ki. Azzal az indokkal, hogy majd este elmegyünk valahova, és addig pedig kellett valami hely, ahol megvárjuk az este nyolc órát. Ugyan nekem haza kellett volna mennem, de ez nem azt jelentette, hogy kedvem is volt hozzá. A srácokkal valahogy minden más volt. Repült az idő, és jól éreztem magam. Vagyis... Azt hiszem ezt a két dolgot fordítva kellett volna mondanom.

Hisz ha valaki jól érzi magát, repül az idő. Nem igaz?

Éppen a nappaliban ültünk. Volt, aki tv-t nézett. Volt, aki csak bámulta, és voltunk mi, akik beszélgettek, vagyis...

- És te? – kérdezte Niall, már vagy harmadszorra végig a társaságot. - Nando’s? - fordult felém hirtelen. Tekintetemet a plafonra vezettem, amivel azt jeleztem, hogy megadtam magam.

- Csak mert ilyen cuki vagyok, elmegyek veled. – mondtam végül nevetve, mivel tudtam, ha nem adja be a derekát valaki, akkor egész este ez folyt volna.

- Azért érjetek vissza időben! – kiáltott utánunk Louis.

Na, igen. Azt hiszem, valami buliba megyünk, aminek hallatán ő neki nem is volt kedve velünk tartani. Viszont most meg ő várja a legjobban, mert ez „hű de jó lesz”- ahogy ő fogalmazott.

- Pontosan hova is megyünk? – kérdeztem a mellettem csöndben sétáló szőke fiút.

- Andy szülinapi bulijába. – válaszolt. - Funky Buddhában lesz.

- És mégis ki az, az Andy? – tettem fel következő kérdésem.

- Liam egyik nagyon jó barátja, de igazából mind jóban vagyunk vele. Te kérsz valamit? – kérdezte, így egy teljesen új témára váltva.

- Nem, köszi. Nem vagyok éhes. – mosolyodtam el.

- Te tudod. – rántott egyet a vállán, majd lenyomta az épület ajtajának kilincsét és már bent is voltunk.

Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit kért. Csak egy üres asztalt kerestem.

- Ha gondolod, haza vihetjük, és akkor nem unatkozol.

- Nem, dehogy. – mondtam egy asztal felé indulva. – Amúgy meg nem unatkozom. Szerintem melletted lehetetlen. – nevettem el magam.

- Igazán? – mosolyodott el, mire én csak egy bólintással válaszoltam.

Persze igazam volt az unatkozással kapcsolatban. Hisz attól még, hogy Nialler éppen evett, tökéletesen elszórakoztatott.

- Ihatok egy kicsit a kóládból? – kérdeztem, mikor ő már végzett az evéssel.

- Persze. - tolta felém a poharat.

- Ez nem is kóla. – mondtam egy fintor kíséretével, mikor beleittam italába.

- Lehet, nem sok köze van hozzá, de annak árulják. Tudod... Vízzel higított.

- Na, igen. – helyeseltem, mivel teljesen tisztában voltam ezzel. – Mehetünk? – kérdeztem, mire ő csak bólintott és már indultunk is kifele.

Az idő igen hűvössé vált, így mikor kiléptünk az épületből kirázott a hideg. Láttam, hogy Niall is úgy tett, mint én, hisz azt nem is csodálom. Csupán csak egy ujjatlan póló volt rajta, és térdnadrág.

- Lehet, hogy nem kéne nekem így megjelennem egy szülinapi bulin. – mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Mi az, hogy így? – kérdezte.

- Most nézz rám! – tártam szét karom.

- Szerintem semmi baj nincs veled. – válaszolt vállat rántva, mire én elnevettem magam. – Most mi az? – kérdezte.

- Semmi, semmi. – mondtam még mindig nevetve.

- Értem én a helyzetet. Azt hiszem, van, amiben hasonlítunk. – mondta vigyorogva. Én kérdőn néztem rá. – Most biztos vagyok benne, hogy azt sem tudod mi volt olyan vicces.

- Ezt mégis honnan tudod? – kérdeztem meglepettem.

- Mondom én, hogy hasonlítunk. – mosolyodott el, majd ezután már csöndben folytattunk utunkat. 

32. rész: Ezért ne kérj bocsánatot

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. :) 

                                                                             Jó olvasást! :) 

- Jess mit mondott? Hahóó elmondanád mit mondott? Föld hívja Jessica Evans-t! – hadonászott előttem Harry már egy ideje. Nem hagyott békén, meg akarta tudni, hogy a drágalátos „barátnőm” mivel akasztott ki még délelőtt ennyire.

Nem terveztem elmondani neki, de látta rajtam, hogy valami bajom volt, mikor beültem az autóba, így kénytelen voltam beavatni. Azóta pedig mindenhova utánam jön a házban.

- Nem mondom el, és feleslegesen próbálkozol. – mondtam már ezredszerre, majd elindultam az emeletre. – Gondolom, a mosdóba nem akarsz velem jönni. - fordultam felé.

- Azt nem mondtam. – mondta szemöldökét húzogatva, mire én csak elnevettem magam.

- Harry, elég! – szóltam rá nevetve, miután felkapott és velem együtt ment be a fürdőszobába. Azonban ekkor bezárta az ajtót, és zsebre rakta a kulcsot. – Ez most komoly?

- Csak ki kell venned a zsebemből a kulcsot és már kint is vagy! – magyarázott.

- Ismerlek Styles. – mondtam, majd leültem a kád szélére.

- Ennyi? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Most mit vártál? Nemsoká interjú, úgyhogy kénytelen leszel kinyitni majd.

- Akkor legalább nincs valami dolgod itt bent? – kérdezte.

- Na látod, ez egy jó ötlet. – pattantam fel, mire neki felcsillant a szeme, azonban, mikor a sminkes cuccomért nyúltam olyan fejet vágott, hogy elnevettem magam. – Ez sem jött be. - vigyorogtam.

- Gonosz vagy.

- Te meg perverz. – vágtam vissza.

- Jobb, mint a gonosz. – vigyorgott.

- Igen, biztos. – nevettem el magam, majd a tükör elé álltam és elővettem a szempilla spirálomat. Mivel Harryre nem nagyon figyeltem, csak azt vettem észre, hogy hátulról átölelt. Fejét vállamra támasztotta, és úgy nézte, ahogy ügyködöm.

- Te is kérsz? – tettem fel a kérdést, azonban mire reagált volna, már nyúltam is a szempilla spirálommal a szeme felé. Nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztem, mert elhúzódott tőlem, így egy szép fekete csík lett az arcán.

- Ezt hogy szedem le? – kezdte el egyből dörzsölni arcát, azonban csak még jobban elkente ezzel. Én csak nevetve nyúltam a sminklemosómért, majd a kis korongra ráraktam, és felé indultam. – Az mi? – kérdezte.

- Amivel leszedem az arcodról, mi más lenne? – nevettem még mindig arckifejezésén, ahogy bámulta a kezemben lévő tárgyat.

- Hogy bírjátok ti ezt. – mondta egy sóhaj kíséretével.

- Kénytelenek vagyunk bírni, mert ti elvárjátok. – szedtem le az utolsó kis foltot is az arcáról.

- Én nem várom el. – mondta

- Igen persze. – mosolyodtam el. – Amúgy jobb is, mert én ennél többet nem is fogok feltenni. – fejeztem be a sminkelést. – Kimehetek? – kérdeztem felé fordulva. Ő csak ült tovább a kád szélén és nézett engem.

- Elmondod mi volt délelőtt? – tette fel kérdését, mire én csak fejemet ráztam.

- Nem mondom el, mert nem akarom, hogy rosszul érezd magad. Inkább itt maradok holnap reggelig, mint, hogy te megtudd. – mondtam, mire ő közelebb lépett hozzám.

- Csak nem értem mi lehet ennyire... – kezdett bele mondatába, azonban közbevágtam.

- Hagyjuk, jó? - mondtam szemébe nézve, azonban utána tekintetem ajkaira siklott. Láttam, hogy elmosolyodott, majd szorosan ölelt meg. Fejét nyakamhoz emelte, majd már éreztem ajkait bőrömön. Egy sóhaj hagyta el a számat, miközben kezemet, pedig zsebe felé vezettem. Azonban ezt észrevette, és megelőzött. Csak mosolyogva nézett rám, én pedig mondani akartam valamit, de nem hagyta. Ajkai hirtelen nyomta enyéimhez, azonban most nem olyan gyengéden, mint ezelőtt. Éreztem, hogy elindul az ajtó felé, így követtem őt. Egy pillanatra sem távolodtunk el egymástól. Hallottam a kattanást, ami jelezte, hogy kinyílt az ajtó. Hirtelen nyúlt a kilincsért, majd éreztem a kis szellőt, ami bejött a fürdőszobába. Harry egyre hevesebben csókolt, kezei pedig bebarangolták testemet, persze csak ruhán kívül, azonban már így is szinte égette bőrömet érintése. Mikor a szobámba értünk, az ajtót a lábával csapta be. Engem pedig sodrott az ár...

Kívántam őt, sőt akartam, azonban mint általában, megint az eszem irányított. Éreztem, hogy kezét pólóm alá csúsztatja, és ekkor jött el az a pillanat, amikor tudtam, le kell állnunk.

- Harry. – mondtam két csók között, majd próbáltam lelassítani. Ő ezt észrevette, és ugyan nehezen, de végül eltávolodtunk egymástól. A levegőt mindketten kapkodtunk.

- Bocsánat, csak annyira... – kezdett el magyarázkodni, de én közbe vágtam.

- Csak egy kis időt kérek. Ezért meg ne kérj bocsánatot. – mosolyodtam el.

Ekkor meghallottuk, hogy csengettek. Én kérdőn néztem Harryre, hisz én nem vártam senkit. 

- Hát, gondoltam mehetnénk együtt az interjúra így megadtam a címedet a srácoknak. - mondta egy vállrántás kíséretével. 

- És én még kész sem vagyok. - pattantam fel hirtelen az ágyról, ő pedig nevetve nézte, ahogy kapkodni kezdtem. - Inkább segítenél? - jöttem ki a szekrényemből egy ruhával a kezemben.

- Előbb fel kéne venned nem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Én elnevettem magam, mert igaza volt. Addig nem tudja hátamnál felhúzni a cipzárt amíg nincs rajtam a ruha. 

Legnagyobb bánatára berohantam a fürdőszobába és ott öltöztem át, majd már jöhetett is a segítsége. 

Olyan tíz perc múlva el is tudtunk indulni az interjú helyszínére. 

31. Rész: Mégis mit képzelsz te magadról?

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)

                                                                             Jó olvasást! :)

Másnap reggel erős fejfájással ébredtem, aminek eredménye az lett, hogy a reggeli készülődésem a megszokottnál is lassabban ment. Mivel otthon nem maradhattam, hisz, ahogy Carla mondta „Akkor fejfájással mész suliba, nincs neked semmi bajod.”.

Igen... Valahogy én is így gondoltam, de éreztem, hogy nem biztos, hogy ez csak egy szimpla fejfájás. Na, mindegy...

Nagy nehezen elkészültem, és lassan lépkedtem lefele a lépcsőn, kezemben a táskámmal.

Haley-at a konyhában találtam, azonban semmi kedvem nem volt hozzá.

- Jó reggelt. – motyogtam orrom alatt, mire ő meglepően reagált.

- Szép jó reggelt Jess, hogy aludtál? – kérdezte vigyorogva.

- Már megint mit akarsz? Vagyis várj! – akadályoztam meg, hogy belekezdhessen mondandójába. – Nem érdekel.

- Istenem Jess, hányszor mondjam még, hogy nem én küldtem rátok a lesi fotósokat? – emelte fel a hangját, mikor rájött mire céloztam ezzel.

- Tudod, az a kár, hogy még mindig nem hiszek neked és, hogy miért? Mert csak te tudtál arról, hogy hova megyünk. – mondtam, majd meg nem várva válaszát indultam felvenni a cipőmet. Hallottam, hogy kissé hangosabban helyezi a helyükre a dolgokat a konyhában. Vagyis igen... Csapkodott a drága, de nem foglalkoztam vele. Ki akartam jutni a levegőre, hisz a fejem még mindig fájt, és reménykedtem abban, hogy ez segíteni fog rajtam.

Igen, persze... Mégis hogyan segítene?

Bár azért jól esett a reggeli friss levegőt beszívni. Azonban az iskola épületéhez meglepően hamar értem oda. Na, igen, hogy is mondják?

Amit várunk nehezen közeledik, és úgy tűnik ezer évig tart, míg eljön az a bizonyos nap, óra, pillanat. Viszont amit nem várunk az olyan hamar ide ér, hogy már csak azt vesszük észre, hogy ott vagyunk. Igen... Ez történt most velem.

Egy nagy levegőt vettem, majd beléptem az iskola épületébe. Azonban semmi különöset nem észleltem. Már épp ott tartottam, hogy kiröhögöm magamat, és úgy mindenkit, hogy miért tartottunk ettől hisz semmi nem változott, azonban valaki, vagyis valakik megakadályozták. Sajnos...

- Jó reggelt Jess! Hogy vagy ezen a szép napon? – szólalt meg egy lány hirtelen mellettem, nekem meg az égbe szökött a szemöldökön. Hogy mégis mit mondott? Vagyis kérdezett...

Mikor felé fordultam láttam, hogy nem egyedül van.

- Mégis kik vagytok? – tettem fel a kérdést, amit nem igen akartam kimondani, csak kicsúszott a számon! Esküszöm nem akartam ilyen bunkó lenni velük, csak... Na, jó. Igazából fel se fogtam, hogy ez így most mi volt...

- Én Abbie vagyok, ők meg itt a barátaim! Tudod nagyon szimpatikus vagy, és gondoltuk eljöhetnél ma velünk valahova, például a plázába?- csak mondta és mondta a lány a magáét, én meg megelégeltem.

- Oké, értem hova akarsz kilyukadni ezzel a mézes madzagoddal, azonban sajnálom, de ez nálam nem jön be. – próbáltam kedvesen fogalmazni, de azt hiszem nem nagyon sikerült. A lány csak állt és bámult rám, a többiek pedig követték példáját. Aha, szóval a kiscsaj a főnök a többi a csatlósa. Szép, mit ne mondjak, nagyon szép...

- Úgy se fog sokáig veled maradni. – fújtatott egyet, amit nem tudok máshoz hasonlítani, mint mikor egy ló hosszú vágtázás után veszi a levegőt.

- Hát tovább lesz velem, mint veled valaha. – vágtam vissza. – Ja, és még csak annyi, hogy ha nem így kezdted volna az egészet, talán még egy találkozót is elintéztem volna nektek, de hát ez van. – mondtam vállamat megrántva, majd elindultam az osztályterem felé. Még pont beértem a tanár előtt, hisz mikor leültem, már üdvözölte is az osztályt, majd belekezdett mondanivalójába. Én nem nagyon figyeltem rá. Nem érdekelt. Azonban mégis mi van velem? Nem rég minden órán figyeltem és jegyzeteltem, leckéket megírtam és mindenre szorgalmasan készültem és... Hirtelen ráztam meg a fejem, mikor megláttam, hogy gondolkodásom közben mit csinálok. Szívecskék. Szívecskék?! Hát én megőrültem... Vagy mégsem? Nem tudom...

- Jól vagy? – éreztem, hogy valaki meglöki a kezem. Mikor felnéztem, egy számomra teljesen ismeretlen lány ült mellettem.

- Am... Igen persze. – mosolyodtam el egy kicsit. – Bocsi, hogy ezt kérdezem, de te eddig is ebbe az osztályba jártál? – kérdeztem, mivel eléggé furcsának találtam, azt, hogy mellettem ül és még sose láttam.

- Nem. – mondta fejét rázva. – Ez a második napom itt. Azonban tegnap téged nem láttalak.

- Nem voltam bent, mert... – kezdtem bele a mondatomba, azonban épp időben megálltam. Hisz nem mondhatom el, hogy miért. Eddig normális volt velem, így nem akartam elrontani. - Mindegy. – mondtam végül. – Jess vagyok.

- Én Allie. – mosolygott.

- Ha gondolod, szívesen körbevezetlek az iskolában. – fordultam újra felé hirtelen, és magam sem tudom miért akartam ennyire közeledni hozzá.

- Azt megköszönném. Ez az épület olyan, mint egy labirintus. Vagyis nem mert a labirintus nem háromszintes. Na, mindegy. – nevette el magát halkan, és láttam, hogy kicsit zavarba jött.

- Hidd el, első nap én is csak néztem, hogy mégis hogy fogom én ezt megtanulni, hogy mi hol van. Azonban nem nagy ügy, csak meg kell szokni. – mondtam, mire ő csak mosolyogva bólintott egyet.

Az óra további része csöndben telt. Már, mint a részünkről. A tanár végig beszélt valami háborúról. Az osztályból három ember figyelt normálisan, és ezzel lehet még sokat is mondtam. Legtöbbször pedig én is a stréberek közé voltam sorolva, mivel figyeltem órákon, de most még mindig nem ment. Csak a füzetembe rajzolt szívecskéket bámultam és gondolkoztam.

- Csak nem szerelmes valaki. – nevetett fel mellettem Allie, amivel kizökkentett bambulásomból. Én zavaromban hajamba túrtam, és ekkor vettem észre, hogy kicsenegettek. Hát még süket is lettem? Ez remek... – Nyugi csak szívatlak. – mondta a mellettem álló lány, mikor csak álltam szótlanul mellette.

- Nem, semmi csak mindegy... – mondtam végül fejemet rázva. – Na, akkor indulhatunk iskolajáró körutunkra? – kérdeztem, és ezzel a téma 180 fokos fordulatot vett.

Épp leértünk az aulába, mikor valaki a nevemen szólított. Egyből felé fordultam, még úgyis, hogy éreztem legbelül ki is lesz az a valaki. Hát persze! Ezt is jól elintéztem...

- Mi van? – kérdeztem unottan.

- Látom nem vagy jó kedvedben. – jött mellém vigyorogva.

- Nem is tudom miért. – mondtam sóhajtva.

- Na, most miért vagy ilyen közömbös, azt hittem barátnők vagyunk.

- Hidd nyugodtan, csak az a gond, hogy nem vagyunk azok. – mondtam mű mosolyt az arcomra erőltetve. – Csak voltunk, ha azt annak lehet nevezni egyáltalán. – motyogtam.

- Jó megértem, nehéz lehet egy sztár barátnőjének lenni, de ne rajtam töltsd ki, légy szíves. – mondta azon a tipikus nyávogós hangján.

- Mégis mit értesz meg drága barátnőm? - mutattam idézőjelet kezeimmel az utolsó szónál.

- Sok mindent, azonban szerintem nem lehet olyan nehéz. Hazamegy fáradtan, te otthon várod. Megadod neki, amit kell, majd haza mész aludni. Ennyi. Ez fárasztó neked?

- Te elfelejtetted bevenni szerintem a gyógyszered! – emeltem tekintetemet a plafon felé, hogy ne a képébe röhögjek.

- Jujjj, remélem te nem, mert nem akarom, hogy máris kis Styles legyen. – emelte szája elé kezét, mint aki megijed valamitől. Vagyis... Most éppen megijedt?

- Mégis mit képzelsz te magadról? – háborodtam most már fel, hisz ez már túlment minden határon.

- Sok mindent. – mondta vigyorogva.

- Ez nem olyan kérdés volt, amire válaszolnod kéne. – sóhajtottam egyet.

- Te meg nem vagy nekem senkim, hogy itt kioktass. Ja, és csak hogy tudd, nem lesz sokáig veled, ha nem adod meg neki, amit akar, hidd el. Csak egy jó tanács. – mondta és a végén kacsintott egyet.

Ekkor tettem olyat, amit még magamból sem néztem volna soha ki... Pofon vágtam.

- Szánalmas vagy. – mondtam, majd mikor észrevettem, hogy Allie teljesen lefagyva áll mellettem, karjánál megfogva húztam magam után. Egyenesen a lány vécébe. Ő észbe kapott, és egy idő után, már inkább ő vette át előző szerepem, hisz magamtól nem hiszem, hogy normálisan eljutottam volna a célhoz. Mikor becsuktuk magunk után az ajtót, megnézte, hogy van-e bent valaki. Nem volt. Én lassan csúsztam le a fal mentén, mikor pedig a földre értem lábaimat felhúztam és átkaroltam őket.

- Már tudom honnan voltál nekem ismerős. – szólalt meg hirtelen mellettem Allie. Már épp mondani akartam neki valamit, mikor közbe szólt. – Nem, nyugi, nem kezdek el sikítozni, és kérlelni téged, hogy had találkozhassak vele, velük. – mondta, mire én elmosolyodtam.

- Köszönöm. – motyogtam.

- Azonban azt be kell vallanom, hogy mikor rájöttem, legbelül ezt tettem. - nevette el magát. – Amúgy nem értem mi baja volt ennek a csajnak.

- Áhh semmi, csak szimplán őrült, és a többi jelzőt, amit gondolok, inkább nem mondanám ki.

- Pedig legtöbbször az kell, ahhoz, hogy túllépj valamin. – mondta mosolyogva.

- Meglehet, de most ezt inkább passzolom. – nevettem el magam. – Amúgy nem azzal van bajom, hogy rólam mit mond, hanem azzal, hogy mit gondol egy olyan emberről, akit nem is ismer.

- Legszívesebben én is lekevertem volna neki egy pofont, hidd el. Már nagyon sokszor veszekedtem ilyenről emberekkel, akik úgy ítélték el a példaképeimet, hogy egyszer sem találkoztak velük. - ez volt az a mondata, ami mosolygásra késztetett.

- Te igazi directioner vagy. – mondtam.

- Jó ezt mástól hallani. – nézett rám.

- Mennünk kéne. – szólaltam meg, mikor meghallottam a csengőt. Ő csak bólintott egyet, majd már indultunk is vissza a teremhez.

Matek óra...

Istenem, mi lesz velem egész nap? Ez még csak a második óra!  

30. rész: Kiskorunkban mindig ezt játszottuk.

Sziasztok! Itt a következő rész. 

A 31. részt nem tudom mikor fogom hozni, mert holnap elutazom, de az biztos, hogy legkésőbb jövőhét végén szerintem fel fogom tudni rakni a következő részt. :) 

Addig is remélem tetszeni fog a 30. rész. 

                                                                 Jó olvasást! :) 

- Halihó öcskös! – kiáltotta el magát Gemma, mikor beléptünk a ház ajtaján. Azonban választ nem kaptunk.

- Egyáltalán itt van? – kérdeztem, miközben levettem cipőmet. Gemma a konyhába ment én meg a nappaliba indultam. Ekkor pillantottam meg a göndör fürtöket, amiket a kanapé már nem takart el. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam mit nézett. Focit, mégis mi mást? Azonban teljesen el volt benne mélyülve, így észre se vette érkezésünket, sőt még azt se, hogy mögé osontam. Hirtelen nyúltam előre két kezemmel, és befogtam szemeit.

- Jess? – szólalt meg, és éreztem, hogy kissé meglepte, az amit csináltam. Miután nem válaszoltam, ő mocorogni kezdett. Azonban későn vettem észre, mit is akart.

A következő pillanatban mellette kötöttem ki.

- Nem szép dolog nem válaszolni. – mondta, miközben megjelentek gödröcskéi arcán.

- Nem szép dolog így kicselezni. – mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.

- Jó sokáig elvoltatok. Az egész áruházat felvásároltátok? – kérdezte témát váltva.

- Nem, képzeld csak pár ruhadarabot vettünk. – szólalt meg Gemma, majd már csak azt vettem észre, hogy ledobja magát mellénk. – Felejtsd el. – mondta fejét rázva, én pedig értetlenül néztem rá.

- Kiskorunkban mindig ezt játszottuk. – mondta Harry alsó ajkát lebiggyesztve.

- Ott a pont. Kiskorunkban.

- Elmondanátok, miről van szó? – kérdeztem, azonban egyből úgy éreztem nem kellett volna. Harry csak vigyorogva fordult felém. 

- Egyszerűen csak kiskorunkban, mikor kaptunk új ruhákat, bemutatót tartottunk. Drágalátos nagy öcsém éppen ezt akarja most elérni. – magyarázta Gemma egy nagy sóhaj kíséretével.

- Azt mondta Gemma, hogy vettünk. Tehát neked is van valami új dolgod. – mondta Harry.

- Csak vett, mivel én nem vettem semmit. Ő kapta ki a kezemből az utolsó pillanatban, majd már fizetett is. – magyaráztam a nem rég történteket. – Ja, és majd kifizetem. – mutattam Gemma felé.

- A-a. - rázta meg a fejét, majd a ruhát ölembe dobta és felment az emeletre.

- Szóval ezt kaptad. – mondta Harry a ruhát megfogva.

- Igen, de ki kell ábrándítsalak. Nem fogom most felvenni. Különben is nekem haza kéne mennem. Tudod... Holnap suli. – mondtam, és a végén azt a szót teljesen idegennek éreztem. Hisz igaz, pár napja még a mindennapi életemhez tartozott ez a kifejezés, és az épület. Most pedig nem úgy éreztem, hogy nekem ez a kötelességem. Harry élete teljesen más, mint az iskolába járó lányé. Éppen ezért hidegültem el egy kicsit a régi életemtől.

- Mondanám, hogy maradj itt és ne menj holnap se, de mivel én jót akarok neked, ezért most haza viszlek. Hisz, ahogy mondtad, holnap... – ismételte volna meg szavaimat, azonban én az ujjamat szájára nyomtam. Kérdőn nézett rám, mire én elnevettem magam.

Ujjamat lassan húztam végig ajkain, miközben közelebb húzódtam hozzá. Mikor már nem takartam el száját, láttam, hogy mosolyog.

Ezután, már csak azt vettem észre, hogy ajkait enyéimhez nyomta, majd az ölébe húzott. Elhelyezkedtem újabb helyemen, majd tovább csókoltam.

- Tényleg mennem kell. – motyogtam, miközben mindketten a szokásosnál szaporábban vettünk levegőt. Homlokát az enyémhez döntötte, majd egy újabb, rövid csókot nyomott ajkaimra.

Én felpattantam öléből, majd kezemet felé nyújtva vártam, hogy kövessen. Ujjainkat összekulcsolva indultunk az ajtó felé.

- Gemma, elmentünk, majd jövök! – kiáltott Harry nővérének, és miután kaptunk egy igen rövid választ, vagyis egy „oké” mondatot, már az autó felé tartottunk.

- Holnap meddig vagy suliban? – kérdezte Harry felém nézve, majd a következő pillanatban már újra az útra koncentrált.

- Kettő körül végzek. Miért? – tettem fel a kérdésem.

- Lesz egy interjú és... – kezdett bele a mondatába, azonban itt abba hagyta. Én kíváncsian néztem rá, mire ő folytatta. – Szeretném, ha eljönnél. Már, mint a többiek is ott lesznek, és gondoltam... – magyarázta, de közbe vágtam.

- Elmegyek. – szaladt ki a számon gondolkodás nélkül a mondat, mire felém kapta tekintetét. – Most mi az? – kérdeztem miután csak mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nemet mondasz.

- Miért is?

- Nem tudom. – rántotta meg a vállát. – Igazából én nem akarom, hogy el gyere, de beszéltem a srácokkal és mind azt mondták, hogy ez lenne a helyes. Tisztázni kell a dolgokat. – mondta, mire én csak bólintottam egyet.

- Teljesen igazuk van. – értettem egyet azzal, amit mondott, majd kinéztem az ablakon. Megérkeztünk. – Bejössz? – kérdeztem, azonban ő egy fejrázással válaszolt.

- Mennem kell, mert koncert lesz.

- És meg se hívsz rá? – kérdeztem álsértődötten. Láttam Harryn, hogy kissé meglepődött ezen. Én pedig elnevettem magam. - Nyugi már, csak szívatlak. - mondtam, és a nevetés nem tudtam abbahagyni.

- Tudtam én. – mosolygott.

- Vagy nem. – vágtam rá egyből, majd odahajoltam hozzá és egy utolsó csókot váltottunk, mielőtt kiszálltam az autóból. - Akkor, szia! - mondtam, miután lehúzta az ablakot. Ő csak vigyorogva jött közelebb hozzám, és még egy utolsó utáni csókkal köszönt el.

- Holnap találkozunk. – szinte suttogta rekedtes hangján, amitől pedig kirázott a hideg, de jó értelemben. Szerintem észrevehette, mivel elmosolyodott, és szeméből ki tudtam olvasni, hogy elégedett azzal, ahogy reagáltam az előző tettére.

- Sok sikert a koncerten! – mondtam még mielőtt elhajtott volna, azonban nem biztos, hogy eljutott hozzá, hisz választ nem kaptam.

Egy nagy sóhajjal léptem be a ház ajtaján, azonban lent senkit nem találtam. Egyből az emeletre siettem, viszont mikor a szobámba értem, eléggé meglepődtem.

- Szia! – köszönt mosolyogva.

- Szia! Hát te? – kérdeztem, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

- Louis mondta, hogy szerinte kiakadtál a cikk miatt. Mivel nem hívtad, ő úgy gondolta, akkor minden rendben, de én azért eljöttem. Minden rendben? – tette fel a kérdést mondandója végén.

- Igen. – mondtam egyet bólintva. – Azt hiszem. – szinte suttogtam, miközben leültem az ágyamra és megütögettem magam mögött az üres helyet, hogy jöjjön oda mellém. Ő kíváncsian nézett rám, én pedig egy nagyot sóhajtottam majd bele kezdtem. – Tudod. Meglepően határozott vagyok ezzel kapcsolatban, és Harry jobban félt engem, mint én magamat. Már, mint nekem fogalmam sincs milyen lesz. Lehet, fel se ismernek, azonban lehet a suliban teljesen más lesz minden. Azonban biztos vagyok abban, hogy mit szeretnék.

- És mit szeretnél? – kérdezte, de szerintem magától rájött a válaszra, mivel szája „o” alakot formált. – Akkor holnap jössz te is az interjúra. – mondta mosolyogva.

- Igen. Hol is lesz? – kérdeztem, és láttam rajta, hogy elgondolkodik.

- Na látod, ezt nem tudom. – nevette el magát.

- Nem csalódtam benned. – mondtam nevetve, mire csak azt vettem észre, hogy egy párna ütközik belé. – Ezt most miért kaptam? – kérdeztem, azonban meg nem várva a válaszát dobtam vissza a tárgyat.

Ő csak felhúzta a szemöldökét, majd az előző incidenst jó párszor elismételtük. Végül oda kötöttünk ki, hogy rajta ülök, és a párnával püfölöm.

- Jess, elég. – nevetett.

- Te kezdted. – mondtam vállamat megrántva, majd lemásztam róla, és hanyatt feküdtem mellé.

- Biztos kedvelni fognak a rajongók. – szólalt meg hirtelen, mire én kérdőn néztem rá.

- Hát... Jó fej vagy, kedves és... – nézett a szemembe.

- És? – kérdeztem.

- Nem tudom, amennyit veled találkoztam, mindig vidám voltál. – mondta végül, azonban fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, hogy nem ezt akarta eredetileg mondani.