18. Rész: Az még titok

Sziasztok! Itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog. 

                                                                                 Jó olvasást! :)

- Téged itthon is lehet látni? Kész csoda. – mondta Carla. – Azért legalább szólhattál volna, hogy bocs de ma nem megyek haza! Még szerencséd, hogy ma nincs suli, hisz onnan is elkéstél volna! – na igen, az iskola volt azon dolgok egyike amikkel most nem akartam foglalkozni. Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy ha kedd van, akkor suliba is kell menni... Viszont ez engem most egyáltalán nem érdekelt, viszont jobb is, hogy amúgy se lett volna. Pár perc csönd után válaszoltam csak, kerestem a megfelelő szavakat, amik az eredeti gondolatom szebb változatai lettek volna.

- Nem hiszem, hogy nagyon kíváncsi voltál rám éppen akkor. Volt elég gondod, nekem pedig nem lett volna kedvem hallgatni a veszekedést és a kioktatást. Viszont akkor most. Bocsánat, hogy nem szóltam. – mondtam, lehet nem túl kedves hangnemben, de ehhez nagyon nem volt most kedvem.

- Ugyan mégis hol aludtál, hisz Haley mondta, hogy nem vagy jóba senkivel a suliban. – mondta Carla. Látszott rajta, hogy kicsit ideges. Én meg meglepődve néztem rá az utolsó mondata hallatán.

- Attól még, hogy a suliban nincsenek barátaim, máshonnan lehetnek, vagy nem igaz? – Carla csak egy bólintással nyugtázta, hogy ebben most teljesen igazam van.

- Majd ha visszajöttem, még beszédem van veled. – mutatott vissza felém, miközben már pár lépéssel odébb járt. Én csak bólintottam, majd bementem a házba. Nagy sóhajjal indultam fel a lépcsőn, azzal a gondolattal, hogy most lesz pár perc nyugtom, viszont tévedtem...

- Te mégis mit csinálsz itt? – torpantam meg a szobám ajtajában, mikor megláttam Haleyt, aki éppen az ágyamon ülve nézi a... – Azonnal add vissza! – mentem oda hozzá, és kikaptam a kezéből a telefont.

Feloldottam a billentyű zárat, majd megnéztem, hogy csinált-e rajta valamit. Ekkor megláttam azt, amit valószínűleg ő is észrevett. „Nem, az nem lehet. Ugye nem!” Ezek és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Attól féltem, mi lesz a kérdése, vagy éppen egyáltalán mit látott ebből az egészből, miközben felfogtam, hogy miért mondta azt Harry, hogy én tudtam volna keresni, de nem tettem meg.

„- Te mit csinálsz? – mentem vissza hozzá az asztalhoz.

- Semmit. – vágta rá egyből. Nagyon furcsának tűnt nekem.”

Ugrott be az a jelenet, mikor Harryvel a Starbucks-ban voltunk, én pedig elmentem a mosdóba, a táskámat meg a telefonomat rá bízva. Ekkor írhatta bele a számát.

- Nem akarsz valamit véletlenül mondani? – törte meg a csendet Haley, amivel engem meg kizökkentett a gondolkozásomból.

- Nem. – vágtam rá egyből. – Miért kéne bármit is mondanom neked? – néztem rá egy pillanatra, majd újra a telefonomra bámultam. Egy új üzenetem jött.

- Esetleg azt, hogy mióta is ismered te a híres Harry Styles-t. – mondta, kihangsúlyozva a „híres” szót.

- Van közöd hozzá? Nincs. Ennyi volt. Szia. – mondtam miközben az ajtó felé mutattam.

- Ha nem hívod ide, és nem találkozhatok vele, akkor csak úgy megjegyzem, hogy véletlenül az egész világ meg fogja tudni a telefonszámát. – mondta, majd kiment a szobámból.

Csak pár másodperc kellett, mire felfogtam mit mondott, és máris mentem utána a szobájába.

- Na, jó. Figyelj. Elegem van. Oké, kész ennyi volt. Győztél. Találkozni fogsz vele, beszélhetsz vele és ennyi, rendben?! Te meg nem rakod fel sehova a számát! – mondtam, miközben megnyitottam a Harrytől jött sms-t.

„Szia! Este hétre érted megyek. Hogy hova megyünk az még titok, annyit elárulok, hogy nem ajánlatos enned előtte. J Addig is remélem jól telik a napod. Nemsokára találkozunk. H xx”

- Na mi az? Csak nem tőle jött? – jelent meg hirtelen mellettem Haley.

- Semmi közöd hozzá. – sötétítettem el a képernyőjét a telefonomnak. - Hétre ide jön. Behívom, hogy találkozhass vele, így jó lesz? – mondtam egy mű mosoly kíséretében, majd meg nem várva a válaszát, visszamentem a szobámba.

***

A délután igen gyorsan eltelt. Arra eszméltem fel, hogy már fél 7 van, és én még azt se tudom, mit fogok felvenni. Igaz, nem sokat bajlódtam ezzel. Egyik fekete szoknyámnál döntöttem, amihez elővettem a kék toppomat, és még a fekete kis kabátomat is. Átöltöztem, majd a tükör elé állva igazítottam a hajamon. Sosem voltam az a nagyon kiöltözős, azon aggódó, hogy éppen milyen sminket tegyek fel. Most sem volt másképp, egy kis szempillaspirálon kívül semmit nem tettem fel, hisz végül is minek? Szerintem felesleges... Viszont ezt nagy valószínűséggel csak én gondolom így...

- Jess. Te mit... – rontott be hirtelen Haley a szobámba. – Te hova mész? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Valahova. – mondtam nemes egyszerűséggel.

- Ha azt mondod, hogy épp azzal a személlyel fogsz elmenni valahova, akivel megígérted, hogy hétkor, azaz két perc múlva találkozom, nem tudom, mit csinálok.

- Hát akkor szerintem kezdj el gondolkodni, mit csinálsz. – mondtam, majd a táskámért nyúltam, a telefonomat felkaptam az ágyamról, és Haleyt kikerülve mentem ki a szobámból.

- Jess, ha te... – kezdett volna bele Haley a monológjába, ami szerintem igen hosszú lett volna... Viszont ekkor leértünk a napaliba.

- Sziasztok. – köszönt azzal a bizonyos mosollyal az arcán, és én akaratlanul is elmosolyodtam.