21. rész: Az a bizonyos érzés

Sziasztok! Itt a 21. rész! Remélem tetszeni fog. :) 
Még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig nem hoztam új részt! 
                                                                      Jó olvasást! :)

Harry számomra szokatlanul szakított félbe. Nem, most nem fogom kifejteni hosszasan a gondolataimat, vagyis... Nem is tudnám megfogalmazni. 

Egyszerűen elmagyarázhatatlan az, az érzés, mikor ajkai az enyéimhez értek.

Tudtam, nem biztos abban, hogy én hogy fogok erre reagálni. Most mondhatnám azt, hogy tartott a reakciómtól és bevallom első pillanatban még én is...

Azonban a következő másodpercben azt vettem észre, hogy a kezemet a nyaka köré fonom. Ekkor egy halk nyögés hagyta el a száját, ami engem mosolygásra késztetett. Ajkaink szétváltak, majd mikor tekintete találkozott az enyémmel, zavarba jöttem.

- Jól áll neked a piros szín. – hallottam, ahogy elneveti magát, vagyis inkább csak kuncogott.

- Nagyon vörös vagyok? – kérdeztem félénken. Nem is tudom, miért éreztem magam kényelmetlenül, hisz semmi okom nem lett volna rá. Miket is beszélek? Persze, hogy volt oka! Hogy ne lett volna...

- Nem, csak egy kicsit. – hajolt közelebb hozzám vigyorogva.

- Ezt direkt csinálod? – motyogtam.

- Mégis mit? – kérdezte.

- Tudod te azt nagyon jól, Styles! Na, inkább menj zuhanyozni! – toltam volna a fürdőszoba felé, de nem mozdult én meg túl gyenge vagyok hozzá.

- Azt hiszed, hogy csak úgy elmegyek? – kérdezte szemöldökét felhúzva. Értetlenül meredtem rá, fogalmam sem volt, miről beszél. Elnevette magát a reakciómat látva, majd egy gyors, de mégis gyengéd csókot nyomott ajkamra, aztán kezébe vette a pólót, amit adtam neki, és azzal együtt indult a fürdőszoba felé. Akaratom ellenére is követtem tekintetemmel, miközben alsó ajkamba haraptam, hogy vissza tudjam tartani a kitörni készülő mosolyomat.

***

- Jó reggelt, szépség! – éreztem, ahogy végig simít arcomon. Egy nyöszörgés hagyta el a számat, mikor a nap sugarai a szemembe sütöttek. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és egy zöld szempárral találtam szemben magam.

- Jó reggelt. – mosolyodtam már el én is, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan csinálja azt, hogy alvás után is ilyen... Ilyen tökéletes. A haja nem állt össze vissza, na jó csak a megszokott módon, hisz pár rakoncátlan tincs mindig is van, és lesz is. Azonban belegondolni nem akartam, hogy én hogyan nézhettem ki. És még azt is mondja, hogy szépség... Hát bármi, csak az nem.

- Min gondolkodsz ennyire? – tette fel a kérdést.

- Semmin. – vágtam rá egyből. – Tényleg! Na, jó inkább készüljünk, mert el fogok késni a suliból. – tereltem el a témát, mire ő elnevette magát.

Felpattantam az ágyról, és a szekrényemhez léptem. Most nem gondolkoztam annyit azon, hogy mit vegyek fel. Harry végig követte szemével mozdulataimat.

- Zavarok? –kérdezte miután nem is tudom mennyi ideig csak álltam és néztem őt. Valahogy teljesen kizártam a külvilágot, és elgondolkodtam. Nem is figyeltem arra, hogy talán ő éppen hülyének néz.

Elgondolkodtam azon, hogy miért pont én? Hisz... Egy átlagos lány, átlagos dolgokkal, és talán túlságosan is sok gonddal. Vagyis... Nem gondoknak kéne neveznem ezeket, hanem... Nem is tudom . Talán mégis gondok ezek? Vagy problémák? Vagy ez a két szó ugyan azt jelenti, és most éppen azt hiszitek, nem vagyok normális? Bár nem is vagyok normális... Hisz tudom, nagyon jól tudom, hogy néha már abnormális, amit csinálok. Amikor magamat hibáztatom mindenért, azonban legbelül tudom, hogy ez hülyeség, vagyis azt hiszem, tisztában vagyok ezzel.

- Minden rendben? – tette fel a kérdést, már mellettem állva.

- Persze, csak elgondolkodtam. – szinte motyogtam a választ.

- Azt látom. – mondta mosolyogva. - És megtudhatnám, hogy mi volt az, az igen érdekes dolog, ami elterelte a figyelmedet?

- A-a, az maradjon az én titkom. – vigyorodtam el. Ő pedig szúrós szemekkel, de mégis mosolyogva nézett rám.

Én meg hirtelen közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Újra érezni akartam azt a bizonyos érzést.

- Jess, neked már készen kéne lenned, indulnunk k... – rontott be hirtelen Haley a szobámba, azonban mikor meglátott minket teljesen lefagyott. – Ti meg mit csináltok? – tette fel a kérdést, amire ő is nagyon jól tudta a választ, hisz látta. Azonban ő nagyra nyílt szemekkel nézett egyszer rám egyszer meg Harryre.

- Öhm... Mi? Semmit. – nyögtem ki végül.

- Semmit? Semmit?! Ha te azt semminek tartod, hogy Harry Styles megcsókolt, akkor te egyszerűen nem vagy normális! – mondta, sőt szinte ordította.

- Khm... Az igazat megvallva most épp ő csókolt meg. – mondta vigyorogva Harry rám nézve, mire én elnevettem magam és meglöktem a vállánál. Azonban persze ugyan úgy állt ott tovább, de azért jól esett.

- És te ennek miért örülsz ennyire? Miért pont Jess? – kérdezte Haley felháborodva.

- Haley, állj le! Most! – szóltam rá unokahúgomra, mire ő vetett még egy utolsó pillantást mindkettőnkre, és kiviharzott a szobámból.