30. rész: Kiskorunkban mindig ezt játszottuk.

Sziasztok! Itt a következő rész. 

A 31. részt nem tudom mikor fogom hozni, mert holnap elutazom, de az biztos, hogy legkésőbb jövőhét végén szerintem fel fogom tudni rakni a következő részt. :) 

Addig is remélem tetszeni fog a 30. rész. 

                                                                 Jó olvasást! :) 

- Halihó öcskös! – kiáltotta el magát Gemma, mikor beléptünk a ház ajtaján. Azonban választ nem kaptunk.

- Egyáltalán itt van? – kérdeztem, miközben levettem cipőmet. Gemma a konyhába ment én meg a nappaliba indultam. Ekkor pillantottam meg a göndör fürtöket, amiket a kanapé már nem takart el. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam mit nézett. Focit, mégis mi mást? Azonban teljesen el volt benne mélyülve, így észre se vette érkezésünket, sőt még azt se, hogy mögé osontam. Hirtelen nyúltam előre két kezemmel, és befogtam szemeit.

- Jess? – szólalt meg, és éreztem, hogy kissé meglepte, az amit csináltam. Miután nem válaszoltam, ő mocorogni kezdett. Azonban későn vettem észre, mit is akart.

A következő pillanatban mellette kötöttem ki.

- Nem szép dolog nem válaszolni. – mondta, miközben megjelentek gödröcskéi arcán.

- Nem szép dolog így kicselezni. – mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.

- Jó sokáig elvoltatok. Az egész áruházat felvásároltátok? – kérdezte témát váltva.

- Nem, képzeld csak pár ruhadarabot vettünk. – szólalt meg Gemma, majd már csak azt vettem észre, hogy ledobja magát mellénk. – Felejtsd el. – mondta fejét rázva, én pedig értetlenül néztem rá.

- Kiskorunkban mindig ezt játszottuk. – mondta Harry alsó ajkát lebiggyesztve.

- Ott a pont. Kiskorunkban.

- Elmondanátok, miről van szó? – kérdeztem, azonban egyből úgy éreztem nem kellett volna. Harry csak vigyorogva fordult felém. 

- Egyszerűen csak kiskorunkban, mikor kaptunk új ruhákat, bemutatót tartottunk. Drágalátos nagy öcsém éppen ezt akarja most elérni. – magyarázta Gemma egy nagy sóhaj kíséretével.

- Azt mondta Gemma, hogy vettünk. Tehát neked is van valami új dolgod. – mondta Harry.

- Csak vett, mivel én nem vettem semmit. Ő kapta ki a kezemből az utolsó pillanatban, majd már fizetett is. – magyaráztam a nem rég történteket. – Ja, és majd kifizetem. – mutattam Gemma felé.

- A-a. - rázta meg a fejét, majd a ruhát ölembe dobta és felment az emeletre.

- Szóval ezt kaptad. – mondta Harry a ruhát megfogva.

- Igen, de ki kell ábrándítsalak. Nem fogom most felvenni. Különben is nekem haza kéne mennem. Tudod... Holnap suli. – mondtam, és a végén azt a szót teljesen idegennek éreztem. Hisz igaz, pár napja még a mindennapi életemhez tartozott ez a kifejezés, és az épület. Most pedig nem úgy éreztem, hogy nekem ez a kötelességem. Harry élete teljesen más, mint az iskolába járó lányé. Éppen ezért hidegültem el egy kicsit a régi életemtől.

- Mondanám, hogy maradj itt és ne menj holnap se, de mivel én jót akarok neked, ezért most haza viszlek. Hisz, ahogy mondtad, holnap... – ismételte volna meg szavaimat, azonban én az ujjamat szájára nyomtam. Kérdőn nézett rám, mire én elnevettem magam.

Ujjamat lassan húztam végig ajkain, miközben közelebb húzódtam hozzá. Mikor már nem takartam el száját, láttam, hogy mosolyog.

Ezután, már csak azt vettem észre, hogy ajkait enyéimhez nyomta, majd az ölébe húzott. Elhelyezkedtem újabb helyemen, majd tovább csókoltam.

- Tényleg mennem kell. – motyogtam, miközben mindketten a szokásosnál szaporábban vettünk levegőt. Homlokát az enyémhez döntötte, majd egy újabb, rövid csókot nyomott ajkaimra.

Én felpattantam öléből, majd kezemet felé nyújtva vártam, hogy kövessen. Ujjainkat összekulcsolva indultunk az ajtó felé.

- Gemma, elmentünk, majd jövök! – kiáltott Harry nővérének, és miután kaptunk egy igen rövid választ, vagyis egy „oké” mondatot, már az autó felé tartottunk.

- Holnap meddig vagy suliban? – kérdezte Harry felém nézve, majd a következő pillanatban már újra az útra koncentrált.

- Kettő körül végzek. Miért? – tettem fel a kérdésem.

- Lesz egy interjú és... – kezdett bele a mondatába, azonban itt abba hagyta. Én kíváncsian néztem rá, mire ő folytatta. – Szeretném, ha eljönnél. Már, mint a többiek is ott lesznek, és gondoltam... – magyarázta, de közbe vágtam.

- Elmegyek. – szaladt ki a számon gondolkodás nélkül a mondat, mire felém kapta tekintetét. – Most mi az? – kérdeztem miután csak mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nemet mondasz.

- Miért is?

- Nem tudom. – rántotta meg a vállát. – Igazából én nem akarom, hogy el gyere, de beszéltem a srácokkal és mind azt mondták, hogy ez lenne a helyes. Tisztázni kell a dolgokat. – mondta, mire én csak bólintottam egyet.

- Teljesen igazuk van. – értettem egyet azzal, amit mondott, majd kinéztem az ablakon. Megérkeztünk. – Bejössz? – kérdeztem, azonban ő egy fejrázással válaszolt.

- Mennem kell, mert koncert lesz.

- És meg se hívsz rá? – kérdeztem álsértődötten. Láttam Harryn, hogy kissé meglepődött ezen. Én pedig elnevettem magam. - Nyugi már, csak szívatlak. - mondtam, és a nevetés nem tudtam abbahagyni.

- Tudtam én. – mosolygott.

- Vagy nem. – vágtam rá egyből, majd odahajoltam hozzá és egy utolsó csókot váltottunk, mielőtt kiszálltam az autóból. - Akkor, szia! - mondtam, miután lehúzta az ablakot. Ő csak vigyorogva jött közelebb hozzám, és még egy utolsó utáni csókkal köszönt el.

- Holnap találkozunk. – szinte suttogta rekedtes hangján, amitől pedig kirázott a hideg, de jó értelemben. Szerintem észrevehette, mivel elmosolyodott, és szeméből ki tudtam olvasni, hogy elégedett azzal, ahogy reagáltam az előző tettére.

- Sok sikert a koncerten! – mondtam még mielőtt elhajtott volna, azonban nem biztos, hogy eljutott hozzá, hisz választ nem kaptam.

Egy nagy sóhajjal léptem be a ház ajtaján, azonban lent senkit nem találtam. Egyből az emeletre siettem, viszont mikor a szobámba értem, eléggé meglepődtem.

- Szia! – köszönt mosolyogva.

- Szia! Hát te? – kérdeztem, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

- Louis mondta, hogy szerinte kiakadtál a cikk miatt. Mivel nem hívtad, ő úgy gondolta, akkor minden rendben, de én azért eljöttem. Minden rendben? – tette fel a kérdést mondandója végén.

- Igen. – mondtam egyet bólintva. – Azt hiszem. – szinte suttogtam, miközben leültem az ágyamra és megütögettem magam mögött az üres helyet, hogy jöjjön oda mellém. Ő kíváncsian nézett rám, én pedig egy nagyot sóhajtottam majd bele kezdtem. – Tudod. Meglepően határozott vagyok ezzel kapcsolatban, és Harry jobban félt engem, mint én magamat. Már, mint nekem fogalmam sincs milyen lesz. Lehet, fel se ismernek, azonban lehet a suliban teljesen más lesz minden. Azonban biztos vagyok abban, hogy mit szeretnék.

- És mit szeretnél? – kérdezte, de szerintem magától rájött a válaszra, mivel szája „o” alakot formált. – Akkor holnap jössz te is az interjúra. – mondta mosolyogva.

- Igen. Hol is lesz? – kérdeztem, és láttam rajta, hogy elgondolkodik.

- Na látod, ezt nem tudom. – nevette el magát.

- Nem csalódtam benned. – mondtam nevetve, mire csak azt vettem észre, hogy egy párna ütközik belé. – Ezt most miért kaptam? – kérdeztem, azonban meg nem várva a válaszát dobtam vissza a tárgyat.

Ő csak felhúzta a szemöldökét, majd az előző incidenst jó párszor elismételtük. Végül oda kötöttünk ki, hogy rajta ülök, és a párnával püfölöm.

- Jess, elég. – nevetett.

- Te kezdted. – mondtam vállamat megrántva, majd lemásztam róla, és hanyatt feküdtem mellé.

- Biztos kedvelni fognak a rajongók. – szólalt meg hirtelen, mire én kérdőn néztem rá.

- Hát... Jó fej vagy, kedves és... – nézett a szemembe.

- És? – kérdeztem.

- Nem tudom, amennyit veled találkoztam, mindig vidám voltál. – mondta végül, azonban fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, hogy nem ezt akarta eredetileg mondani.

29. Rész: Vendég van a házban.

 Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :) 
                                                                            Jó olvasást! :)

Az ajtóban egy hosszú barna hajú lány állt, akit mikor először megláttam szinte tátva maradt a szám. Gyönyörű volt.

- Én is örülök, hogy látlak öcsi. – szólalt meg mosolyogva a lány, miközben megborzolta Harry haját. – Látom még most is kicsit hanyagolod a fésű használatát. – nevetett, mikor jobban szemügyre vette testvérét.

A nappaliba értek, és ekkor éreztem úgy, hogy muszáj kilépnem az engem takaró fal mögül. Így kissé szégyenlősen, de mégis határozott léptekkel indultam el feléjük.

- Szia! – köszöntem a számomra még mindig ismeretlen lánynak, mikor Harry mellé léptem. Kicsit meglepődött azon, hogy így hirtelen megjelentem, ezt láttam az arcán. Azonban pár másodperc múlva elmosolyodott.

- Szia, Gemma vagyok! Ennek a bolondnak a nővére. – mondta, és a végén elnevette magát.

- Na, kösz. – nevetett Harry is.

- Jessica Evans. – fogtam meg a kezét.

- Áh, már értem miért vagy akkor ilyen kócos Harry. – mondta Gemma, majd a mellettem álló fiúra kacsintott.

- Gem ne kombinálj. – mondta Harry fejét rázva. Én pedig csak mosolyogtam ezen a rövid párbeszéden. Igazi testvéri piszkálódás...

- Lemaradtam valamiről? – kérdeztem, miután Gemma csak mosolyogva nézett rám.

- Nem, csak... Mindegy. – rázta meg a fejét.

- Khm... Kérsz valamit inni, vagy enni? – kérdezte Harry.

- Egy pohár vizet. – válaszolt Gemma.

- Maradj, majd hozom. – fogtam meg Harry karját, mikor ő már indult volna.

Konyhába mentem, majd egyből kinyitottam a szekrény ajtaját, ahol a poharak vannak. Azonban akadályba ütköztem.

- Am Harry segítenél? – néztem ki a konyha ajtajából a nappaliba, mire Harry egy pillanat alatt mellettem termett.

- Nem éred el, mi? – nevetett.

- Ezt honnan tudtad? – kérdeztem meglepődve, mire csak megrántotta a vállát.

- Tessék. – nyújtotta oda nekem a poharat. - Nem kapok semmit azért, mert segítettem? – kérdezte lebiggyesztett ajkával.

- Nem. – nevettem el magam, majd a vizes üveget kinyitottam és megtöltöttem az előttem lévő poharat. Éreztem két erős karját körülöttem, mire egyből leraktam a kezemben lévő dolgokat. Hajamat kicsit arrébb tolta, így nyakamat szabaddá téve, majd egy puszit nyomott az előbb említett helyre, és még egyet, és egy következőt is. Nagyon jól tudtam, hogy direkt csinálja. Ő pedig azt tudta, hogy ezzel megőrjít.

- Harry. – mondtam ki nagy nehezen, szememet becsukva, mire ő abbahagyta. Lassan fordultam vele szembe. – Vendég van a házban. – mondtam vigyorogva.

- A vendég a nővérem.

- Igen, de akkor is vendég! – szóltam rá, majd a kezébe nyomtam a vízzel teli poharat. – Vidd ki! – mondtam nevetve, mivel Harry még midig nem mozdult előlem.

- Csak ha kapok egy puszit. – vigyorgott.

- Tessék, viheted. – mondtam, miután adtam az arcára egyet. Ő csak a fejét rázva, de mégis mosolyogva indult a nappali felé.

Én gyorsan visszacsavartam az üvegre a kupakot, majd csatlakoztam hozzájuk.

- És meddig maradsz? – kérdezte Harry.

- Csak három napra jöttem Londonba. Gondoltam nem lenne baj, ha két estét itt töltenék. – mondta Gemma.

- Miért lenne baj? Ez nem kérdés, hogy itt töltöd vagy sem. – vágta rá egyből Harry.

- Amúgy se fogok zavarni, mivel be szeretnék vásárolni. Most ne nézz így! Kell egy kis változás a ruhatáramban. – mondta nevetve Gemma, mikor Harry igen érdekesen nézett a „vásárlás” szó hallatán.

- Jess nem lenne kedved eljönni velem ma vásárolni? – tette fel a kérdést Gemma felém fordulva. Egy kicsit váratlanul ért ez az egész.

- Szívesen elmegyek veled. – mosolyodtam el, majd éreztem, hogy Harry összekulcsolja ujjait az enyéimmel.

***

Már egy ideje jártuk a boltokat egymás után. Ugyan én nem vettem semmit, hisz miből vettem volna?

Azonban jól éreztem magam. Gemma mindig kikérte a véleményem, hogy jól áll-e neki az a ruha, amit éppen felpróbált, én meg nem győztem mondani, hogy bármit felvesz úgyis jól áll neki.

- Amúgy Harry sokat mesélt már rólad. – mondta, mikor kiléptünk egy ruhaboltból, ahol éppen semmi jót nem talált magának. Mondata hallatán szemöldököm az égnek szökött, mire Gemma elnevette magát. – Főleg akkor, mikor nem hívtad fel és ki volt akadva, hogy hogyan lehetett ilyen béna. – folytatta gondolatmenetét, azonban ez megfogott.

- Az a vicces, hogy akkor ezek szerint ugyan úgy ki voltunk akadva és mindketten magunkra, hogy hogyan lehettünk ilyen szerencsétlenek. – mondtam Gemma felé nézve. Szája szélén mosoly jelent meg.

- A lényeg az, ami most van. És azt látom, hogy jól megvagytok. – mondta majd a végén kacsintott egyet.

- Gemma! – szóltam rá nevetve.

- Most mi az? Én csak az igazat mondtam. – mondta vállát megrántva.

- Hogy is mondta Harry? - gondolkodtam el. – Ne kombinálj! – mondtam még mindig nevetve.

- Pedig épp azt csinálom. - vigyorgott.

- Azt látom. – mondtam fejemet rázva.

- Ez milyen? – kérdezte témát váltva, miközben egy világoskék ruhát emelt ki a többi közül.

- Nem rossz, de szerintem ez jobban állna neked. – vettem le a fehéret, mire ő azt is kezébe fogta és így indultunk el a próbafülkék felé.

Én leültem az előtte lévő fotelek egyikébe, miközben ő bement a fülkébe. Még épp láttam, hogy felakasztja a fogason lévő ruhákat, majd megfogta a hosszú függöny végét és elhúzta azt.

Jobb lábamat átraktam a balon, és így vártam rá. Közben pedig körül néztem.

Emberek járkáltak ide-oda a boltba, és mindenki kezében legalább egy ruhadarab volt.

- Milyen? – szólalt meg mellettem Gemma, ezzel kizökkentve engem gondolatmenetemből. Mikor megláttam őt, elmosolyodtam.

- Jól áll. – válaszoltam kérdésére, mire ő pördült egyet előttem.

- Próbáld fel a másikat. – mondta a világoskék ruhát felém nyújtva.

- Mi? Nem. – ráztam meg fejemet.

- Csak próbáld fel! – nyomta kezembe a fogason lógó ruhát, ekkor már kénytelen voltam megfogni, különben leesett volna a földre.

- Jó, oké. – sóhajtottam egyet, majd bementem a próbafülkébe. Levettem a pólómat, majd miután a cipőmből kibújtam, a nadrágomat is lerángattam magamról. A ruháért nyúltam, aminek pántjait lehúztam a fogasról, majd az alját megkerestem és belebújtam. Engedtem, hogy az anyag fokozatosan csússzon le testemen. Végül kicsit megigazítottam magamon, és a tükörbe néztem. Hajam egy kis részét még előre toltam, és ekkor éreztem úgy, hogy kiléphetek a fülkéből.

- Milyen? – tettem fel a kérdést, ami még nemrég Gemma száját hagyta el.

- Gyönyörű vagy. – mondta mosolyogva, mire én csak a fejemet ráztam.

- Ne túlozz. – nevettem el magam, majd már vissza is fordultam, hogy átöltözzek saját ruháimba.

Egy-egy ruhával a kezünkben indultunk el a pénztár felé, azonban nálam nem azért maradt a világoskék ruhadarab, mert meg akartam venni. Egyszerűen csak arrafele volt az a rész, ahonnan elvettük őket. Gondoltam megvárom Gemmát, míg fizet, majd kifele menet akasztom vissza.

- Csak ez lesz? – kérdezte a pénztárnál álló nő.

- Meg ez. – kapta ki hirtelen Gemma kezemből a ruhát.

- Mi? Nem. Gemma! – csak ezeket tudtam kinyögni, de már késő volt. A mellettem álló lány már fizetett is és egy zacskóval a kezében indult el a kijárat felé. Én követtem őt.

- Ezt most miért kellett? – fogtam meg a karját, mire ő csak megrántotta vállát. – Kifizetem majd. – mondtam egy bólintás kíséretével.

- Nem, nem. Ajándék. – mondta vigyorogva.

- De... – kezdtem volna tiltakozni, azonban közbe vágott.

- Nincs semmi de. Jól állt, és Harrynek is biztos tetszeni fog.

- A ruha. – mondtam egy bólintás kíséretével, mire ő elnevette magát.

- A barátnője ebben a ruhában. – mondta mosolyogva.

3 YEARS OF 1D + RECORD

Ma három éve, hogy megalakult a One Direction. Pontosan 2010 Július 23.-án 20:22-kor. Én elmondani sem tudom mennyire büszke vagyok rájuk! <3

A legjobb ajándékot tudtuk nekik ma adni, hisz hivatalosan is megdöntöttük a vevo rekordot!  

28. rész: Nem vagyok béna benne.

Sziasztok! 

Itt a következő rész, remélem tetszeni fog! :) 

Viszont előtte muszáj kiraknom a Best Song Ever klipet! 

Szerintem nagyon jó lett, én imádom. :D <3 

- Jess, látogatód van. – jött be a szobámba reggel Carla.

Egy nyöszörgés hagyta el a számat, mikor megláttam hány óra van pontosan. Nem értettem ki lehetett az, és azt sem értettem, hogy mi lehet ilyen fontos. Carla még egy utolsó pillantást vetett rám, hogy felkeltem-e, majd ki is ment. Szőrös papucsomba belebújva léptem ki a szobámból, majd lassan lementem a lépcsőn. Biztos úgy nézhettem ki, mint egy zombi vagy nem is tudom mi, de nem izgatott annyira. Azonban ez csak addig volt így, míg megláttam ki az.

- Hát te? – kérdeztem szemöldökömet felhúzva.

- Jó reggelt Jess! Nem akartam zavarni, de ezt látnod kell. – nyújtott oda nekem egy újságot.

Többször is el kellett olvasnom a cikket, míg felfogtam mi is van oda írva. A szám tátva maradt, és mondani is akartam valamit, de egy újabb látogató érkezett a házhoz.

- Ezt nem hiszem el, ezt komolyan nem hiszem el! – mondogatta idegesen, miközben bejött az ajtón.

- Harry, megállnál? – tette fel a kérdést Louis, mikor Harold már vagy három kört tett meg a nappaliban.

- Első utam az újságoshoz vezetett, mert tudtam, hogy lesz valami, azonban arra nem gondoltam, hogy nem engem húznak majd le. – állt meg hirtelen mellettünk.

- Hát... Arra nem számítottam, hogy ennyire ilyen... Na mindegy a lényeg, hogy még mindig nem érdekel mit írnak, érted? – mondtam Harry tekintetét keresve, azonban Louis-ét találtam meg.

Ő észrevette azt rajtam, ami igaz. Azonban csak a fejemet ráztam, hogy ne mondjon a mellette álló fiúnak semmit.

- Tudom jól, hogy érdekel Jess. – mosolyodott el halványan Harry. – Nem kell ilyeneket csak azért mondanod, hogy lenyugodjak, mert nem fogok...

- Pedig muszáj lesz. – mondtam megölelve őt. – Tisztázd a dolgokat valahogy. Egy interjúban, vagy írd ki twitterre vagy még van pár megoldás erre. Azonban az, hogy itt körözöl a nappaliban nem old meg semmit. – nevettem el magam.

- Na, akkor szerintem én nem kellek már ide, úgyhogy megyek is. – mondta Louis. – Sziasztok! – köszönt el, és mielőtt kiment volna a házból, kezét a füléhez emelte, úgy mintha telefon lenne. Egy aprót bólintottam válaszként.

- Jess, neked már készen kéne lenned, el fogsz késni! – jelent meg mellettünk Carla. Harryvel összenéztünk, majd még mielőtt belekezdtem volna mondatomba, ő szólalt meg.

- Mrs. Greene, most nem lenne jó annyira, ha Jess bemenne az iskolába. – mondta, miközben odanyújtotta Carlanak az újságot.

- Ez mégis mi? – kérdezte a cikket elolvasva. – Jess? – nézett rám kérdőn.

- Mikor a vidámparkból jöttünk ki csomó lesi fotós volt ott. Louis segíteni akart a helyzeten, így ezt találta ki, és mivel nem tudtak rólam és Harryről egy ütős sztorit összerakni, gondolom ezért lett ez a badarság belőle.

- Én mondtam, hogy vigyázz rá! – nézett Harryre.

- Én... – kezdett bele a mondatába Harold, de közbevágtam.

- Most nehogy őt okold már. Egyértelmű volt, hogy egyszer kitudódik, nem? – tettem fel a kérdésem. – Most pár napig ez lesz a téma, majd tovább lépnek, ennyi. Ezt az egy napot kihagyom, nem lesz semmi baj belőle.

- Jó, rendben, de... – mondta Carla egy kis idő után. – nem lesz több ilyen! És ha valami történik vele. – mutatott rám. – Akkor téged vonlak felelősségre. – nézett Harryre, mire a mellettem álló fiú csak bólintott egyet.

- Nem fog semmi történni. – mondtam fejemet rázva.

Mivel nem akartam otthon maradni, úgy döntöttünk mi is elmegyünk. Méghozzá Harryhez.

***

Harry egész nap csak járkált ide-oda a házban, miközben én próbáltam lenyugtatni, és folyamatosan követtem tekintetemmel. Azonban végül sikerült megbeszélnünk ezt az egészet nyugodtan és igen... A kanapén ülve. Ez nagy szó! Tényleg egész nap járkált!

Megbeszéltük, hogy a következő interjúnál tisztázza a dolgokat, mivel rajongók eléggé kiakadtak, inkább úgy mondom, hogy páran közülük. Khm…. Páran, vagyis több millióan de azért voltak olyanok, akik kedves üzenetekkel bombázták Harryt. Azonban persze Ő a rosszindulatúakra figyelt fel.

Most is éppen twittert nézte, miközben én a tv-n kerestem valami normális műsort.

- Mi az? – kérdeztem, mikor láttam, hogy mosolyog valamin. A telefonját odanyújtotta nekem, majd megláttam a képet.

- Ezt ki csinálta? – tettem fel a kérdést, azonban egyből meg is kaptam a választ rá. – Kövesd be! – mondtam, mire Harry hezitált.

- Na! Mi lesz már? Add ide, akkor majd én! – mondtam vigyorogva, majd kikaptam kezéből a készüléket. Bekövettem a lányt, mire pár másodperc múlva olyanokat tweetelt, ami mosolygásra késztetett. És nem az, hogy aranyos tweetek voltak, sőt… nem is lehetett érteni mi van oda írva mivel csak betűk voltak igen érdekes sorrendekben. Igen, azt hiszem, most boldog napja lett azzal, hogy bekövettem. Mivel Harry nem figyelt rám, kicsit elkószáltam a lány oldaláról. Na jó, nagyon...

- Mégis mi tart ennyi ideig egy bekövetésben? – kérdezte Harry szemöldökét felhúzva, mire elnevettem magam.

- Ne akard látni. - mondtam.

- Mit csináltál? – kapta ki a kezemből a telefont. – Jézusom.

- Igen? Tudom... Túl jószívű vagyok. – nevettem arckifejezésén.

- Jess... egy év alatt nem követtem be ennyi embert, mint te öt perc alatt. – mondta még mindig kikerekedett szemekkel.

- Épp ideje volt elkezdeni. Le vagy maradva. Láttad Liam mennyi embert követ? – mutattam a kijelzőre. A twittere kicsit bepörgött azzal, hogy ennyi embert követtem be egyszerre.

- Kérsz valamit inni? – kérdeztem, mire ő bólintott egyet. Én kimentem a konyhába két pohár narancsléért.

- Remélem, ez megfelel. – tettem le elé a poharat. Azonban túlságosan is vigyorgott, ahhoz, hogy ne tűnjön fel nekem.

- Te nem vagy normális! – mondtam nagy szemekkel meredve a kijelzőre. Ugyan is az én nevemben írt ki valamit, aminek a lényege az volt, hogy én cselekedtem az érdekében, hogy több embert kövessen most Harry.

- Kérem! – kaptam ki a kezéből a készüléket, majd elrohantam onnan a konyhába.

- Jess. – mondta, mikor odaért az étkező asztal túloldalához.

- Igen? Még kell pár perc, hogy megírjam. Hol van ezen az a kis izé, ahol lehet írni? – tettem fel az igen értelmes kérdésemet, miközben folyamatosan a kijelzőt bámultam a kék kis téglalapot keresve.

- És mégis mit akarsz írni? – közeledett felém egyre jobban, mire én csak elrohantam előle, majd fel az emeletre és végül az szobájában az ágya mellett feküdve kötöttem ki. Próbáltam minél gyorsabban írni.

„Igen, én voltam. És szívesen Harry! :D – Jess”

„Amúgy csak megjegyzem... Nem jó a bújócskában, vagy lehet csak nem zavarja, hogy nálam van a telefonja...”

Mikor ezt kiírtam, hallottam, hogy Harry bejött a szobába.

- Khm... – jelent meg felettem az ágyon.

„upsz lebuktam” – írtam még ki gyorsan, majd vigyorogva álltam fel a földről.

- Tessék. – nyújtottam oda neki a készüléket.

- Mit írtál ki? – kérdezte. – Ez komoly? – nevette el magát miután elolvasta a tweeteket. – Arra nem gondoltál, hogy nem kerestelek egyből? Még, hogy nem vagyok jó bújócskában...

- Mert jó vagy? – kérdeztem szemöldökömet felhúzva, mire megrántotta a vállát. – Rendben, adj fél percet, aztán gyere ki megkeresni.

Meg sem vártam mit válaszol, már mentem is ki a szobából, majd lerohantam a nappaliba. Mégis hova bújjak?

Hirtelen ötlettől vezérelve álltam meg csak úgy a konyhát és a nappalit elválasztó fal mellé. Mivel körbe lehet járni, így gondoltam majd mindig arrébb megyek, attól függően ő merre indul. Először fent nézett körül, majd hallottam léptei zaját, ahogy lejön a lépcsőn.

Kinéztem a fal mögül, és láttam, hogy a függöny mögé néz be. Azonban nem értettem. Mégis hogy férnék én be oda? – Néztem rá furán, és véletlen kicsit hangosabban nevettem el magam, mint kellett volna. Fejét egyből a hang irányába kapta, azonban amit ez után csinált már nem láttam, mivel visszahúzódtam a fal mögé. Vártam, és vártam. Levegőt is ritkábban vettem, mint általában. Már furcsálltam, hogy hova tűnhetett el ennyi időre, így lassan kinéztem a fal mögül, azonban sehol sem volt.

- Szerinted jó vagyok? – karolt át hirtelen hátulról, amitől én megijedtem így egy kis sikoly hagyta el a számat. Ő csak nevetve fordított magával szembe.

- Azt nem mondanám... Mégis hogy kerülnék a függöny mögé? – kérdeztem.

- Úgy, ahogy még múltkor Niall. – mondta, én meg lehet túl furán néztem rá, mivel elnevette magát.

- Ti csak úgy random bújócskáztok a házban? –kérdeztem meglepetten.

- Most szerinted nem ugyan azt csináljuk? Random bújócska... Gyerekesen hangzik, de eddig mindig volt oka. Most éppen az, hogy bebizonyítsam, nem vagyok béna benne.

- Annyira. – vágtam rá, mire ő elnevette magát.

- Jól van Jess, ma nagyon kötekedős kedvedben vagy. – nézett rám szúrós szemekkel, azonban arcán közben megjelentek azok a bizonyos gödröcskék is.

Én csak egy vállrántással reagáltam rá, majd egy puszit adtam neki, és a pulthoz léptem.

- Te nem vagy éhes?

- Jess, nem rég ettünk. – mondta fejét rázva.

- Igen, de én éhes vagyok... – ültem fel a pultra, mire ő elnevette magát.

- Te nagyon hasonlítasz Niallre. – mondta, majd odajött hozzám. Ő a két lelógó lábam közé állt, miközben farkasszemet néztünk. Harry direkt néha grimaszokat csinált, és én nem bírtam tovább nevetés nélkül.

- Ez így nem ér! – szóltam rá még mindig nevetve.

- Mégis mi? – tette fel a kérdést.

- Tudod te azt nagyon jól. – mondtam, és a nevetést nem tudtam abba hagyni.

- Mi olyan vicces? – mosolygott már ő is.

- Most éppen nem tudom. – válaszoltam, mire elnevette magát, majd közelebb hajolt hozzám. Orrunk összeért, én pedig eljátszadoztam egy kicsit ezzel a helyzettel. Azonban ő ezt nem sokáig bírta, mivel hirtelen megszűntette a maradék kis helyet is köztünk. Hajába túrva csókoltam vissza, és ekkor éreztem, hogy még ennél is közelebb akart jönni, azonban ezt a pult megakadályozta.

Ezt a pillanatot a csengő rontotta el.

- Megyek! – kiabált Harry, majd még egy gyors csók után sietett az ajtóhoz, majd a kulcsot a zárban elfordítva nyitotta ki azt.

- Hát te? – kérdezte meglepetten Harry, mikor meglátta ki állt az ajtóban.

27. Rész: Tudom, hogy te is kinézed belőle!

Sziasztok!

Hamarabb hoztam a következő részt, mert jövőhéten nem fogok tudni új részt felrakni.

Legközelebb egy hét múlva jön a 28. rész, ami ígérem hosszabb lesz és tartalmasabb is. ;)

Addig is remélem tetszeni fog a 27. rész. :)

                                                                         Jó olvasást! :)

Egymás után fénylettek különböző irányból a vakuk. Egy szót nem tudtak mondani normálisan a lesi fotósok, csak kiáltoztak.

- Harry, Harry!! Ki ez? A barátnőd? – hallottam, ahogy az egyik ember megkérdezi.

- Menjen már innen, túl sokat képzel ebbe bele. Csak egy lánc játékot kezdtünk el, látja? – szólt oda az embernek Louis, miközben összekulcsolta ujjait az enyéimmel. – Na, mi lesz Niall, te jössz! – szólt a mögöttünk álló szőke fiúra.

Pár másodperc múlva már mind egy sorban álltunk összekulcsolt kezekkel.

A paparazzik meglepődve néztek ránk, azonban mivel bármi bármikor jól jöhet, csomó képet is csináltak rólunk, amit nem nagyon értékeltem, vagyis értékeltünk.

- Jess... – suttogott nekem Louis valamit, de nem értettem.

- Mi? – kérdeztem.

- Na, jó nekem ebből elegem van. – mondta Harry. Amilyen gyorsan csak tudott, úgy húzott az autó felé, így Louis kezéből kicsúszott az enyém. Harry a hátsó ajtót kinyitotta nekem, mivel annak sötétített ablaka volt. Gyorsan beültem, majd pár pillanat múlva már a többiekkel együtt hajtottunk el a parkolóból.

- Mégis mi a frászt képzelnek ezek magukról? – tette fel a kérdést Harry idegesen, miközben vezetett.

- Egyáltalán hogy kerültek ide? – kérdezte Zayn, mire én lefagytam.

- Francba... – nyögtem ki. – Én lehet tudom, ki volt. – mondtam lehajtott fejjel.

- Nem Jess, Haley ilyet azért nem tenne.

- Honnan tudod? Nem is ismered! – mondtam, miközben könnyek lepték el a szemeimet. Nem akartam elhinni. Én még arról álmodoztam, hogy lehetnénk olyanok, mint két testvér. Erre tessék... Még azt se hagyja, hogy boldog legyek. - Nagyon is jól tudom, hogy te is kinézed belőle! Kinézed belőle, hogy beárul!

- Harry! – kiáltott hirtelen Liam, mire az autó éppen, hogy visszatért a helyes útvonalra. – Azért nincs ekkora baj. – mondta Liam.

- Nincs? Miért ne lenne? Már látom magam előtt a cikket. „Harry Styles újabb kiszemeltje, vajon meddig tart ez a kapcsolat?” És akkor még azt mondom, hogy örülök, mert csak engem hordanak le benne.

- Na és ha megtudják, akkor mi van? – csúszott ki a számon.

- Az egész életed megváltozik azzal Jess. – motyogta Harry. – Francba is, nem kellett volna ezt tennem... – mondta, mire hirtelen megállította az autót, majd kiszállt a járműből. Azonban ezt a mondatát nem nagyon értettem. Mégis mire célzott ezzel?

Csak ekkor vettem észre, hogy egy parkolóban voltunk, ami igen kihalt volt már ilyen későn, vagyis lehet inkább korán...

- Harry, várj már! – szálltam ki utána. – Mi az, hogy megváltozik? Már megváltozott! És tudod miért? – kérdeztem, tekintetét keresve. – Nagyon is jól tudod! Miattad! Szerinted mikor érdekelt ki mit gondol rólam? Főleg azóta a bizonyos nap óta nem foglalkozom ilyenekkel. Akinek nincs jobb dolga, egészségére.

- Én csak féltelek! Tudom, hogy igen is azért érdekel, ki mit gondol rólad, és most megmondom, hogy nem csak jót fogsz visszahallani magadról, és Te erre még nem vagy felkészülve érted? Ebben biztos vagyok, és nem akarom, hogy rosszul essen neked az, hogy velem vagy! Azt akarom, hogy boldog legyél, és félek, hogy mellettem nem leszel az. Nem kellett volna ezt tennem...

- Mégis mit? – motyogtam. Ő pedig mélyen a szemembe nézett. - Nem Harry, nem azt nem teheted! – mondtam fejemet rázva.

- Azt se tudod, mire gondolok. – mosolyodott el halványan.

- Akkor elmondod? – kérdeztem, azonban tartottam válaszától.

- Nem kellett volna, de megtettem. És ezt nem bánom, azonban elég önző dolog volt ez tőlem. – mondta, mire én kérdőn néztem rá.

- Én ezt most nem értem. – ráztam meg kicsit a fejem.

- Nem is kell értened, majd rájössz mire céloztam ezzel. – mondta, miközben visszaindultunk a többiekhez.

- Minden rendben? – kérdezte Liam. Én csak bólintottam egyet, azonban láttam, hogy Harryvel szavak nélkül is megértik egymást. 

26. Rész: Élj a pillanatnak

Kevesebb, mint egy héttel ezelőtt, még teljesen szürke volt az életem. Egy napom abból állt, hogy suliba mentem, majd otthon is a tanulással töltöttem az időmet. Bármit megtettem, hogy ne gondoljak a múltra. Arra, hogy soha nem látom őket többet. Egy űr volt bennem, és van is. Azonban most kisebb, ha egyáltalán mondhatok ilyet.

Először rávágnám, hogy nem tudom miért történt ez a változás, azonban legbelül tudom, hogy akkor hazudnék. Hisz jól tudom miért. Nagyon is jól...

Magamnak se akarom bevallani, mert biztos vagyok abban, hogy ebből nem fog jó kisülni.

Hogy miért? Szerintem ezt egy szóval is el tudom mondani: világsztár.

Amivel nem lenne semmi baj, sőt nincs is. Csak én vagyok ilyen, nem is tudom... Talán félős? Igen, lehet ez a legmegfelelőbb leírás.

Félek ettől a „mi lesz, ha” kezdetű mondattól. Egyértelmű, hogy egyszer be fog teljesülni. Akár így, akár úgy folytatódik ez a pár szavas mondat.

Hogy miért gondolom így?

Ezt egyszerűen meg tudom válaszolni... Egyszer minden véget ér.

Ha ez éppen úgy nevezett „Happy End” lenne, akkor a kevés szerencsés eset között lennénk. Viszont, ahogy az én saját életemet leírnám, az nem éppen ilyen lenne. Én inkább a szerencsétlenek közé tartozom, tartoztam, és talán mindig is tartozni fogok.

Gondolatmenetemet megszakítva az előttem álló fiú szemébe néztem, aki pedig kíváncsian várta a válaszom.

Nagyon jól tudtam, hogy egyáltalán nem is kéne ezen gondolkoznom, hisz van benne valami. Valami, amit megmagyarázni lehetetlen. Ahogy a zöld szemeivel mélyen az enyéimbe néz, és... Nem is tudom, ha azt mondom, látom benne az érzéseit, értelmetlennek hangzik ez az egész. Legalább is szerintem. Még soha nem mondtam senkire ilyet, de úgy érzem, mintha Ő lenne az, aki végre, ha nem is teljesen, de el tudja feledtetni velem a múltat.

Igen, mondom most, mikor szintén vele vagyok, és nem rég még Rájuk gondoltam. Plusz nem is egyszer fordult elő, hogy elképzeltem anya mit mondana éppen abban a helyzetben.

Most is épp ezt tettem. A zöld szempárban elveszve gondoltam bele, majd egy mosoly jelent meg arcomon.

Ahogy feltette a kérdést... „Jess, lennél a barátnőm?”

Ez a jelenet játszódott le a fejemben, miközben egy szellő érkezett, majd a következő pillanatban már el is ment. Igen... Ez volt az, a jel. Na jó, most biztos hülyének néztek, de én ebben hiszek, vagyis nem tudom...

Láttam Harry-n, hogy most már tényleg nem érti, mi van. Aggodalom, de mégis izgatottság is volt a szemében.

Én pedig... Mikor a kérdést feltette, már akkor tudtam jól a válaszom. Hisz ez nem is kérdés. Azonban csalódni nem akartam soha többet az életben, de most végül döntöttem. Nem érdekelt ez a „mi lesz, ha” kezdetű mondat. Lesz, ahogy lesz... Hogy is mondják? Élj a pillanatnak, és élvezd ki minden percét az életednek, mert rövid ahhoz, hogy bármit is kihagyj, vagy éppen elvesztegess.

Egy aprót bólintottam, mire az a bizonyos mosolya megjelent az arcán. A macimat a kezembe fogva emeltem a karomat a nyaka köré, miközben azt a kis teret is megszüntettem köztünk.

Mikor ajkain összeértek, akaratlanul is elmosolyodtam.

- Ott vannak! - hallottam a kiáltást, fogalmam sincs merről.

- Már ezer éve titeket keresünk. – mondta Niall, mikor odaértek hozzánk.

- Nem is tudom kik tűntek el előbb... – mondtam.

- Miért vigyorogsz ennyire? – kérdezte Louis szemöldökét húzogatva.

- Óóóóó. – szólalt meg Liam.

- Mit ó-zol, ereszt a fejed? – tette fel a következő kérdését Louis, mire Niall elnevette magát.

- Khm... Na, jó szerintem menjünk. – mondta Harry.

Ezzel el is indultunk a kijárat felé. Miközben sétáltunk, hallottam, hogy mögöttünk sugdolóznak a srácok. Oldalra néztem Harryre, hogy ezt most ő is hallja-e, mire kicsit megszorította a kezem.

- Nem is tudom, miről beszélnek... – suttogtam oda neki, mire lenevette magát.

Azonban, mikor az autóhoz értünk, mindegyikünk szájáról lefagyott a mosoly. 

25. Rész: Egy szó vagy több is?

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :) 

                                                                           Jó olvasást! :)

Harryvel kettesben sétáltunk a szűk kis utcákban, különböző színes kis faházak mellett, ahol pedig mindenféle játékot lehetett kipróbálni. Csak páran haladtak el mellettünk néha. Kezdett későre járni. A srácok pedig teljesen felszívódtak. Hát nem különös?

Valamit nem mondtak el, és ezt Harry is biztos tudta. Azonban meg se kérdeztem, hisz úgyse mondta volna el.

Mikor az út kanyarodni kezdett megláttam az egyik faházat, amely nekem kitűnt a többi közül. Másodpercenként változtak a színei, azonban nem ez volt az a dolog, ami megfogott benne.

- Látod azt a macit? – tettem fel a kérdést, mire Harry furcsán nézett rám. - Ott! - mutattam a faház felé.

- És mit csináljak vele? – kérdezte. Láttam rajta, hogy már ő is kezd fáradt lenni. Kicsit én is az voltam, de nekem kellett az a plüss állat.

- Nyerjük meg. – mondtam, és meg nem várva válaszát kezdtem húzni abba az irányba amerre volt a kiszemelt célpontom. – Jó estét! – köszöntem az ott álló férfinak.

- Jó estét fiatalok! Tudják, mit kell csinálni? – kérdezte a bácsi, mire én csak bólintottam. Megfogtam a három kis labdát, majd Harry felé fordultam.

- Ne akard ennyire ezt csinálni! – nevettem el magam arckifejezésén.

- Add ide ezeket! Megnyerem neked. – jelentette ki.

- Igen? – kérdeztem meglepetten. – Kíváncsian várom. – mondtam vigyorogva, mire ő szemét megforgatva fordult a három lyukas tábla felé.

- Mennyi pont kell ahhoz, hogy azt a medvét megnyerjük? – kérdezte Harry.

- 300. – válaszolta a férfi.

- Hát ez lehetetlen. – motyogtam.

- Azt gondolod? – nézett rám Harry, majd a piros labdát a jobb kezébe véve lendítette meg a karját. Majd mikor úgy érezte, ideje elengedni a kis tárgyat, az már repült is a célpont felé. Nagyot néztem, mikor a labda pont a 100 felirat alatti körbe esett. – Már csak kettő ilyen. – mondta Harry vigyorogva. Azonban a következő labda nem hogy a százas körbe, de még a másik kettőbe se esett bele.

- Én mondtam. – vigyorogtam, hisz nekem lett igazam. – Dobhatom? – kérdeztem, mire Harry bólintott.

Megragadtam a sárga, immár utolsó labdát. Óvatosan lendítettem meg a karomat, eldobtam és vártam, hol esik le. Ugyan nem száz, de 50 ponttal növeltem végső eredményünket. Örültem annak, hogy legalább eltaláltam odáig, hisz én mindig is két balkezes voltam, ha sportról volt szó.

- 150 pont. – mondta a férfi, mintha mi nem tudtuk volna... – Melyiket kéritek?

- kérdezte a legkisebb plüss állatok felé mutatva. Mikor megláttam a legszélső macit elnevettem magam.

- Azt ott. - mutattam felé.

- Ez komoly? – kérdezte nevetve Harry mikor leesett neki, melyiket akarom.

- Most mi az? Nem aranyos? – vigyorogtam, miközben a kezemben fogtam a macit.

- Dehogy nem. Azonban nem értem mit keres öt szívdöglesztő srác rajta. – mondta elgondolkodó fejet vágva, mire elnevettem magam.

- Na, látod, ezt én se értem. – mondtam, miközben már sétáltunk tovább, majd az új szerzeményemet kezdtem nézegetni. - Hova tűntek a többiek? Nem hívsz fel valakit? – kérdeztem egy kis idő után.

- Mi az, csak nem unod a társaságom? – kérdezte.

- Ajj, tudod, hogy nem így értettem!

- Nem, nem tudom. – játszotta a sértődöttet.

- Harry, várj már! – szóltam utána nevetve, de ő csak ment tovább. Utána szaladtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve a hátára ugrottam. Kissé meginogott a súlyomat érzékelve, azonban egy kis idő után stabilan sétált tovább.

- El is eshettünk volna. – mondta.

- Nem estünk el. Csak nem nehéz vagyok? – nevettem el magam. – Vagy te nem vagy elég erős? – húztam tovább az agyát. Tudtam nagyon jól, hogy elég erős, ahhoz hogy megtartson. Maximum az első variáció lehetett volna jó válasz, de még az se, mivel könnyedén sétált tovább.

- Vicces, vicces. – mondta, már letéve engem. Mikor vele szembe kerültem, tekintetünk egyből találkozott.

- Mi az? – kérdeztem, mikor csak úgy elmosolyodott. Fejét megrázva vezette át tekintetét a földre.

Bennem meg több kérdést is felmerült. Zavarba lenne? Mégis mit szeretne mondani? Mi az, amit nem mer elmondani? Talán kérdés az, vagy csak egy szimpla mondat? Egy szó vagy több is? 

24. Rész: Egy s más

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :) 

Köszönöm az értékeléseket! 

                                                                Jó olvasást! :)

- Végre, megérkezett a gerlepár. – mondta Zayn, mikor Harryvel beültünk az autóba.

- Mégis mi tartott ennyi ideig? Talán történt egy s más odabent? – tette fel a kérdést, szemöldökét húzogatva Louis.

- Igen történt. – mondtam, mire mindenki csak szótlanul nézett. – Nincs sok közötök hozzá... – adtam végül a magyarázatot, mire csak még kíváncsibb tekintetekkel találtam szemben magam. Én csak nevetve fordultam előre, és már el is indultunk.

Mivel hatan voltunk egy öt személyes autóban, hátul négyen eléggé nehezen fértek el, és egy percig sem volt nyugton senki az autóban. Azonban ahhoz képest, hogy nekem igen hosszúnak tűnt az út, csak 10 perc volt. Nagyot sóhajtva szálltunk ki a járműből.

- Mégis mi volt az a „nincs sok közötök hozzá” dolog? – szólalt meg hirtelen mellettem Louis, amitől kicsit arrébb húzódtam, mert megijesztett.

- Mégis miért érdekel ez téged ennyire? – tettem fel a kérdésem, mire csak egy vállrántással reagált.

- Hat jegyet szeretnék. – hallottam, ahogy Harry éppen a pénztárnál álló nőhöz beszél. Én mellé léptem és néztem, ahogy az előbb, a kezében lévő pénz helyét hat darab hosszúkás papír veszi át.

- A... – kezdtem bele a mondatomba, miközben mentünk vissza a srácokhoz. Ők már a bejáratnál várakoztak.

- Nem, úgyse engedem. –szakított félbe hirtelen Harry.

- Mégis mit? - kérdeztem kíváncsian. – Még nem is mondtam el, amit akartam.

- Tudom jól mit akartál mondani. – válaszolt vigyorogva.

- Jaaaa... – csak ennyit mondtam, mikor leesett mire céloz, majd egy bólintással nyugtáztam, hogy nem. Nem azt akartam mondani, amire ő gondolt. – Az igazság az, hogy nekem egy fillérem sincs, úgyhogy még esélyem se lenne kifizetni ezt neked. Én teljesen mást akartam, de ez így most gáz, hisz... – ha nem szakít félbe, valószínűleg egy jó hosszú monológ lett volna ebből.

- Én hívtalak meg, nem? Meg különben is, ez alap, úgyhogy nincs ebben semmi gáz... – mondta. Nekem lett volna hozzászólásom ehhez, azonban nem tudtam elmondani, amit akartam.

- Ti most nagyon le vagytok lassulva. – mondta szinte egyszerre Liam és Niall ugyan azt a mondatot, mire lepacsiztak egymással.

- Igen, mert történt egy s más Jess házában, és biztos fárasztó volt az, az egy s más. – folytatta Louis a piszkálódását, mire én csak fejemet rázva indultam el a többiek után.

- Úgyse mondom el mi volt az, az „egy s más” dolog, azonban túl sokat képzelsz te bele ebbe. – szinte suttogtam oda Louisnak.

- Aha, aha persze. – nézett rám úgy, mintha besértődött volna. – Jól van na, csak szívatlak. – mondta nevetve, majd a karját a vállamon átvetette és így sétáltunk tovább. – Mi volt az, az „egy s más” dolog? – tette fel a kérdést újra.

- Louis! – szóltam rá nevetve, mire ő a kezét maga elé emelve jelezte, hogy befejezte.

Ezután egymás után mentünk szinte mindegyik játékhoz, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket. Az idő csak úgy repült, és fogalmam sem volt hány óra lehetett, viszont nem is érdekelt. A végére már elegem volt a sok forgásból, meg hullámból.

- Én többre fel nem ülök. – mondtam, miközben leültem a padra.

- Menjünk be ide! – mutatott Niall a mellettünk lévő épületre. Én kicsit tartottam attól, hogy ez egyáltalán mi lehet.

- Ez mi? – kérdeztem Harrytől.

- Majd meglátod. – mondta, miközben már húzott is fel a padról, és együtt mentünk a többiek után. Nagyon gyanús volt ez nekem.

Háromfelé oszlottunk, mivel három útvonal volt.

- Mindegyik egy helyre vezet, legalább is azt mondják. – mondta Louis. – Vigyázz Jess! El ne kapjon majd egy zombi! – súgta oda nekem, majd már el is tűnt Zaynnel együtt a sötétségben. Igen... Korom sötét volt mindenütt, és én már szívem szerint ekkor azt mondtam volna, hogy elég. Jobban is jártam volna...

- Ne merd elengedni a kezem, mert akkor sikítok. – mondtam Harrynek.

- Ha nem szorítanád ennyire, akkor talán még le is teszteltem volna ezt a sikítós dolgot. – nevetett.

- Csak mondd, hogy itt ááááá. – a mondatomat nem tudtam befejezni, mert valami hirtelen hozzám ért, és az nem a mellettem álló fiú csinálta.

- Nem is engedtem el a kezed! – mondta.

- Valami hozzám ért! – mondtam már normális hangnemben.

- Mivel ez egy kísértet ház, vagy tudom is én mi...

- Jó, majd meglátjuk, ha hozzád ér valami, akkor Te hogy reagálsz rá. - mondtam, és innentől kezdve szótlanul terveztem tovább sétálni mellette. Persze a kezét még mindig szorítottam.

- Azt te is látod ott? – kérdezte. Biztos voltam benne, hogy mutat is arra, amire gondol, azonban azt nem láttam.

- Az a fény? – kérdeztem, mire egy „aha” mondattal válaszolt, és engem maga után húzva indult el a számomra ebben a helyzetben igen ijesztő valami felé.

Míg közeledtünk felé, vagy négyszer sikítottam el magam, mivel nem tudom miért, de csakis hozzám értek azok a valamik.

- Még hányszor tervezel sikítani? Nem akarsz szólni előtte? – kérdezte nevetve Harry.

- Haha, nagyon vicces. Nem téged molesztálnak, ezek a nem tudom mik egyfolytában. – szinte suttogtam neki. Az a bizonyos fény egyre közelebbről jött, és nagyon reménykedtem abban, hogy az a vége ennek az egésznek.

- Muhahahahah – jelent meg mellettem hirtelen egy; én szerintem; igen gonoszul nevető bohóc, amitől tényleg nagyon megijedtem.

- Cseréljünk helyet, vagy mit tudom én, de a te oldaladon miért nincs semmi? – kérdeztem nem éppen szokásos hangon. – És miért pont egy bohóc?

- Buuu – suttogta valaki a fülembe, mire megtorpantam.

- Mi az? – kérdezte Harry teljesen nyugodtam.

- Áhh semmi. Csak előbb halálra rémisztett egy bohóc, most meg valaki belesuttogott a fülembe. - mondtam, és már tényleg nagyon ki akartam jutni innen.

- Gyere ez már a vége. – mondta Harry, mikor egy tükör labirintusnál lyukadtunk ki.

- Ott vannak a többiek. – mondtam, miközben afelé mutattam volna, amerre voltak, azonban a kezemet egy tükörbe vágtam bele. – Auu.

- A helyedben nem hadonásznék itt. – nevetett Harry.

- Szerintem épp most törtem el a kezem, te meg csak nevetsz? Na, szép... – mondtam, miközben a beütött kezemet ráztam.

Innentől kezdve, teljesen normálisan jutottunk ki a labirintusból. Na, jó...

Ezt nem hittétek el, mi? Nem, nem én voltam az, aki totálisan neki ment egy tükörnek.

Harry jót derült ezen, én már kevésbé örültem ennek. Mikor kiértünk onnan, egy nagy levegőt vettem.

- Soha többet nem megyek oda vissza! – jelentettem ki, mire nevetésre lettem figyelmes. – Miért van az, hogy mindenki nevet, csak én nem? – kérdeztem.

- Nem, tudom, de ez vicces volt. – mondta Niall.

- Igen, főleg akkor, mikor csakis engem ijesztgettek bent, Harry meg csak röhögött rajtam. – mondtam még mindig kicsit felháborodva, hisz ez nem ér. Miért csak én?

- Szerintem az volt a legviccesebb, mikor Jess... – hallottam, ahogy Louis nevetve mesél valamit Liamnek, azonban a nevemre felkaptam a fejem.

A srácok pedig túlságosan is elhalkultak mellettem.

- Van valami, amiről nem tudok? – kérdeztem.

- Nincs! – vágták rá egyszerre hirtelen ezt az egy szavas választ, majd mindenki felszívódott. Persze kivéve egy valakit, akinek a kezét még mindig szorongattam. 

Bennem meg több kérdést is felmerült. Zavarba lenne? Mégis mit szeretne mondani? Mi az, amit nem mer elmondani? Talán kérdés az, vagy csak egy szimpla mondat? Egy szó vagy több is?