Bocsánat!

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ennyi ideig nincs rész. Egyszerűen nincs időm írni. Sajnálom!
Az biztos, hogy nem hagyom abba a blogot, viszont egy ideig nem fogok tudni részt hozni.
Nem szeretném összecsapni a történetet, és csak azért írni, mert már hoznom kell a folytatást. Igen, elkezdődött az iskola, és én egyszerűen azt sem tudom, hogyan osszam be az időmet.
Remélem megértetek, és nem fogjátok abbahagyni a blog olvasását!
Úgyhogy majd egyszer csak jelentkezem, de ígérem tartalmas, és hosszabb részekkel. :)

36. Rész: Igazából sosem utáltalak

Sziasztok!

Itt a következő rész. Tudom extra hosszút ígértem, viszont nem lett annyira extra. Azért remélem tetszeni fog.

Nem is húzom tovább az időtöket. :)  

                                                                               Jó olvasást! :) 

Kedves Naplóm!

Tudom, már igen rég óta nem írtam. Ennek pedig egyetlen egyszerű oka van: mindent meg tudok beszélni Vele. Semmi olyan dolog nincs, amit magamban kéne tartanom. Így, mivel legtöbbször a bejegyzéseim a gondjaimról szóltak, most egy teljesen más hangulatú korszakom kezdődik, vagyis kezdődött. A bizonyos napon egy részem elveszett. Helyette üresség maradt bennem. Azonban Ő valahogy elérte csupán pár hónap alatt is, hogy újra élvezzem az életet. Nem hagy elgondolkodni a múlton. Nem hagyja, hogy szomorú legyek. Nem engedi azt, hogy ugyan csak egy napra is, de teljesen magamra maradjak. Ismer.

Ez az egyetlen mindent takaró szó. Tudja, hogyha lenne időm elgondolkodni, megtenném. Nem, nem lógunk egymás nyakán egyfolytában. Sőt… Már három hete nem is találkoztunk. /Így jár az, akinek sztár barátja van./ - Ezt sokszor megkapom Carla-tól.

Én nem gondolom úgy, hogy ez nagy probléma lenne. Ugyan a távolság az egyik mumus szó egy párkapcsolatban. Hisz nagyon sokszor épp emiatt megy tönkre egyik-másik. Viszont én csak azt érzem, hogy egyre erősebb ezzel a kapcsolatunk. Attól még, hogy nem találkoztunk három hete, minden nap beszélünk. Plusz, ugyan nagyon ritka eset, de van, amikor skype-olni is tudunk. Azonban ezt az időeltolódások miatt, igen nehéz összeegyeztetni, úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen.

Amerika. A kontinens, ahol ők több hétig tartózkodtak. Viszont ma jönnek vissza, úgyhogy azt hiszem jobb is, ha befejezem az írást. Ugyan azt sem tudom ezeket miért írtam le. Talán mert unatkozom? Igen, lehet ez az oka. Mindegy is.

Nem tudom mikor, de majd még jelentkezem. ;)

Elmosolyodtam saját magamon, mikor újraolvastam a bejegyzést. Régen nagyon nagy naplóíró voltam, aztán most egyre jobban elszoktam tőle. Viszont most rájöttem, hogy igen is jó érzés ezt csinálni.

- Jess. – szólalt meg Carla az ajtóm másik feléről, majd benyitott. – Elkezdjük a festést. Jössz segíteni? – halványan elmosolyodott.

- Persze. – egy laza mozdulattal húztam ki éjjeliszekrényem fiókját, majd belehelyeztem naplómat a tollal együtt. Hisz a titkos helyet senki nem tudhatja meg, és Carla nem éppen szerette volna elhagyni a szobámat nélkülem. Tehát ezért került a fiókomba a kis füzet.

Az emeletről leérve Haleyvel találtam szemben magam, aki obey-os felsőjét viselte. Kezében egy kis vödör festék, és ecset volt.

Én az asztalhoz léptem és felszerelkeztem az előbb említett kellékekkel.

- És most komolyan annyira színes legyen? – kérdezte Haley, mire én elnevettem magam.

- Dehogy. Csak akcióban volt a festék és így, hogy több színűt is vettem, jobban jártunk. – válaszolt Carla, miközben kezébe vette a nagyméretű festő hengert.

- Értem én. – fordultam felé vigyorogva. - Én kint leszek. - emeltem vel egy vödör festéket. Ugyan fogalmam sem volt egyáltalán milyen színű. A kimentem a teraszra, ahol pedig a ház fala felé fordultam. Tudtam itt azt csinálok, amit csak akarok.

Haley egyből követett, és a többi négy kis vödör színes festéket a kezébe véve jött ki az udvarra.

Együtt kezdtük el úgymond felújítani a ház udvarra eső falát. Mivel az „úgyse látja senki” elven alapult az egész, tényleg azt csináltuk, amihez kedvünk volt.

- Amúgy Jess, sajnálom, hogy mostanában ennyire bunkó voltam veled. – szólalt meg hirtelen drágalátos unokahúgom, azonban mondata hallatán még az ecset is megállt kezemben. Kérdőn néztem rá.

- Te mit szívtál? – kérdésemre elnevette magát. Viszont én teljesen komolyan gondoltam!

- Hidd el, most őszintén beszélek. Ne kérdezd, hogyan jött ez rám. Fogalmam sincs. Tudod, igazából én sosem utáltalak. Egyszerűen csak... – itt nem folytatta a mondatot. A megfelelő szavakat kereste.

Én az ecsetemet a festékes vödör tetejére raktam, majd leültem a terasz lépcsőjére. Visszapillantottam felé, hogy csatlakozzon hozzám. Értette célzásom, és mosolyogva ült le mellém.

- Na, jó ne nézz ennyire értetlenül rám. – nevetett fel kínosan.

- Most teljesen normálisan néztem. – csodálkoztam.

- Nem, mert most is látom a szemedben a gondolatod, hogy „már megint mit akar ez a hülye szőke” – mutatta az idézőjelet kezeivel

- Semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben, de most hogy mondod. – néztem magam elé, és a füvet kezdtem el kémlelni, mintha annyira érdekes lenne.

- Komolyan sajnálom, és legtöbbször csak azért voltam olyan, amilyen, mert féltékeny voltam.

- Rám? – szökött magasba szemöldököm.

- Rád. –bólintott egyet. – Nem tudod milyen érzés volt nekem minden egyes nap azt hallani a saját anyámtól, hogy miért nem tudok olyan lenni, mint te. Mert, hogy neked nem volt semmilyen lázadó korszakod.

- Vagyis csak nem tud róla. – mosolyodtam el halványan, hisz az még a bizonyos nap előtti időszak volt.

- Akkor nem haragszol? Nézett felém.

- Ugyan néha már mindenhova el tudnálak küldeni, és sokszor az agyamra mész. Talán párszor megfordult a fejemben az a bizonyos szó, ami a „szeretlek”-nek az ellentéte. – itt elmosolyodott kíméletes fogalmazásomon. – Viszont mégis az unokahúgom vagy. Úgyhogy... – sóhajtottam egy nagyot, mire meglepődtem tettén, nagyon. – Ezt most miért kaptam?

- Én vagyok az idegesítő unokahúg, nem rémlik? – nevette el magát, mikor sikertelenül próbáltam leszedni arcomról a kék festéket.

- Ezt még visszakapod. – nyúltam a piros festékes vödörért, majd utána eredtem.

Szerintem az, hogy pár perc múlva tetőtől talpig festékesek voltunk, nem meglepő. 

Happy Birthday Niall!

Sziasztok!

Tudom már nagyon rég nem hoztam új részt. Ezért bocsánatot kérek! Az biztos, hogy minden héten 1 részt tudok mostantól hozni, azt is csak hétvégente. Remélem azért ettől még olvasni fogjátok majd a blogot. :)

Viszont nem is csak ezért hoztam létre ezt a bejegyzést, hanem még egy fontosabb dolog miatt is. Hisz ma van szeptember 13.
Niall James Horan 20 éves lett, és ahogy ő fogalmazott a tweetben: "Yesss ! I'm 20 ! Wohooo ! No more teens!" - Többé nem tinédzser és nem tudom ti hogy vagytok vele, de én el sem hiszem, hogy ennyire elrepült az idő! ♥

35. Rész: Alszom, semmi több!

Sziasztok! 
Itt a 35. rész. Remélem tetszeni fog. Tudom, kicsit rövidre sikerült, de a következő rész, ígérem sokkal hosszabb lesz. :)

                                                                               Jó olvasást! :)

                  

 Nevetve követtem Harryt, kezét fogva háza ajtajáig. Majd míg ő a kulcsokkal babrált, én szememmel követtem mozdulatait. Ő csöndben szitkozódott, hisz egyáltalán nem sikerült neki kinyitnia az ajtót.

- Add ide! – mondtam a kulcs felé nyúlva. Kivettem kezéből, majd beleraktam a zárba. – Tádá! – tártam ki az ajtót magunk előtt. Ő csak elmosolyodott, majd hirtelen csókolt meg.

- Tudom, délután mit... – kezdte el motyogni, de én nem engedtem neki, hogy folytassa.

- Tök mindegy mit mondtam délután. – távolodtam el pár pillanatra tőle, majd újra megcsókoltam. Finoman tolt az ajtóhoz, így azt becsukva. Hallottam egy kattanást, ami pedig annak a jele volt, hogy be is zárta. Az utcai lámpák fényei, még a vékony, szinte átlátszó függönyön keresztül is kicsit világosabbá tették a szobát. Így megkönnyítve azt, hogy lássunk is valamit. 
Belemosolyogtam csókunkba, miközben éreztem ujjaim között göndör fürtjeit.
Teste enyémnek ütközött, de én mégis úgy éreztem, hogy még mindig túl messze volt tőlem...

Kezét lassan csúsztatta be pólóm alá, érintése szinte égette bőrömet.

- Te vagy az Harry? – jelent meg hirtelen Gemma a lépcső aljánál, miután felkapcsolta a villanyt. – Uhh jézusom, bocsánat. – tette kezeit arca elé.

Én hirtelen léptem volna el Harrytől egy lépést, azonban nem tudtam, mert mögöttem az ajtó volt, két oldalt fal, előttem pedig Ő. 

Pár pillanatra behunyta szemét, a levegőt szaporábban vette, mint általában.

- Azt hiszem, én visszamegyek. Itt sem voltam. – motyogta Gemma.

- Gemma, maradj. Nincs itt semmi. – fordult nővére felé, és éreztem hangján, hogy zavarba jött.

- Elfelejtetted, hogy itt vagyok mi, öcsi? – nevette el magát Gemma kínosan. – Én akkor is felmegyek. Ígérem, reggelig ki nem jövök a szobából. – tette maga elé téve kezét. Harry elnevette magát, majd a konyhába indult.

Mielőtt kiment volna látókörömből felém pillantott.

- Jössz? – kérdezte, pimasz mosolya ott volt a szája sarkában. Én csak bólintva követtem őt. Két poharat vett elő, majd az üveg vizet hozzá a hűtőből.

- Köszi. – motyogtam mikor elém rakta az egyik folyadékkal teli poharat. Magam elé bámulva kortyoltam bele.

- Ugye itt alszol? – kérdezte, miközben mellém ült. Újra csak egy bólintással válaszoltam.

- Alszom, semmi több! – szóltam rá mikor vigyorogni kezdett mellettem. Ő alsó ajkát lebiggyesztette, de nem bírta sokáig hisz elnevette magát.

- Amúgy nem lesz baj, hogy csak úgy eltűntünk? – kérdeztem arra utalva, hogy a srácok nem fogják tudni hova tűntünk.

- Hidd el, szerintem érteni fogják. – kacsintott egyet. Én elnevettem magam, majd a már üres poharat a mosogatóba raktam. Ő kérdőn nézett rám mikor nem ültem vissza mellé.

- Dolgom lenne egy bizonyos helyen. – mondtam teljesen komoly arccal.

- Meddig fogod még ezt emlegetni? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Most emlegettem először a mellékhelyiséges esetet. – nevettem el magam. – Na, de én most komolyan megyek. – mutattam az emelet felé és már el is tűntem előle.

Már pont nyúltam a kilincs felé, mikor az ajtó hirtelen kinyitódott. Én ijedtemben felsikoltottam, ennek hatására Gemma is ugyan így tett.

Egyszerre nevettük el magunkat, majd Harry ijedt tekintetével találtuk szemben magunkat.

- Mi történt? – kérdezte.

- Megijesztett. – feleltünk egyszerre kérdésére. Harry kérdőn nézett felénk.

- Én megijedtem attól, hogy még azelőtt kinyílt az ajtó, hogy én lenyomtam volna a kilincset, Gemma meg attól ijedt meg, hogy valaki a képébe sikított. – magyaráztam, amire Harry csak apró bólintásokkal reagált.

- Nők. – mondta ki ezt az egyetlen szót nevetve.

- Naa, én megnézném te mit tettél volna! – vágtam vissza.

- Arrébb álltam volna, hogy kiengedjem azt, aki épp kijött onnan, majd bementem volna és elintéztem volna dolgomat.

- Tessék. – mondtam mikor Gemmával helyet cseréltünk. – Na, én mentem. – csuktam be hirtelen az ajtót magam mögött, hisz már nagyon el kellett intéznem dolgomat.

Alapos kézmosás után léptem ki a fürdőszobából, azonban korom sötét volt mindenhol, kivéve egy szobát, hisz onnan fény szűrődött ki. Az ajtó résnyire volt csak nyitva.

- Úúúú az öcsikém szerelmes. – hallottam Gemma hangját, majd Harry nevetését. – És amúgy mióta ismeritek egymást? – tette fel Gemma kérdését. Én meg tisztában voltam azzal, hogy hallgatózni nem szép dolog, de nem tudtam ellenállni. Csöndben álltam tovább az ajtó előtt.

- Pontosan fogalmam sincs, de olyan mintha már legalább egy éve ismerném. – mondta Harry halkan.

- Nagyon szereted őt, mi?

- Jobban, mint amennyire azt valaha ő tudni fogja. - ez engem mosolygásra késztetett.

- Tudod neked is jól áll a piros szín. – nevetett Gemma.

- Hogy te... – kezdett felháborodni Harry, de nem folytatta.

Én ekkor éreztem úgy, hogy ideje belépnem a szobába, így teljesen kitártam az ajtót, majd magam mögött csuktam be azt.

- Mi az? – kérdezem, mivel mindketten csak mosolyogva néztek rám. Harry csak fejét rázva nyújtotta felém kezét, ezzel arra ösztönözve, hogy menjek oda hozzá. Ölébe húzott, és átkarolt.

- Na, én most megyek. Aztán jó éjszakát! – mondta Gemma egyet kacsintva és a szája szélén ott volt az a mosoly, ami szinte teljesen olyan volt, mint Harry-é.

- Jó éjt Gemma. – mondtam nevetve, majd ő már ki is ment a szobából. Mikor Harry felé fordultam, ő vigyorogva nézett rám.

- Kaphatok egy pólót? – tettem fel teljesen ártalmatlan kérdésem. Ő csak nevetve bólintott egyet, majd miután én felálltam öléből a szekrényéhez lépett.

- Ez megfelel? – tért vissza egy egyszerű fekete színű, az én méretemnél kétszer vagy talán még többször is nagyobb ruhadarabbal.

- Tökéletes. - válaszoltam vigyorogva, majd egy csókot nyomtam ajkaira mielőtt újra a fürdőszoba irányába indultam volna. 

Díj! :)

Sziasztok!
Először is NAGYON köszönöm a díjat Vivi Illés-nek!
Igazából nagyon meglepett, mert ugyan értékeltek minden résznél és látom az oldalmegjelenítésekből, hogy jó páran olvassátok a blogot, de így komolyabb visszajelzést nem nagyon kapok. :/
Az, hogy kaptam ezt a díjat, visszahozta teljesen a kedvemet ahhoz, hogy tovább írjam ezt a blogot, hisz bevallom, gondolkodtam már azon, hogy kicsit szüneteltetem. Viszont erről szó sincs. Folytatom, még szép, hogy folytatom. Mert szeretem ezt csinálni! :)
Szóval a díj:

1.)  Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

     2.)  A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!

     3.)  11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

     4.)  11 embert kell megjelölni (Nincs visszajelölés/visszaadás)

1.)
1. Már most elegem van a suliból, pedig csak ma volt az első nap.
2. Sose leszek jóban az új órarendemmel.
3. Félek ettől a tanévtől, mert nagyon nehéz lesz... :/
4. Van 2 kutyám, és egy macskám. 
5. Bárki bármit mond az irományaimra, én imádok blogot írni!
6. Iszonyatosan várom a csütörtököt, hogy láthassam a This Is Us-t.
7. Van egy másik blogom, Austin Mahone-os.
8. Most fogom befejezni a Bábelt és csak ajánlani tudom mindenkinek az szjg-vel együtt!:)
9. Szeretek táncolni. 
10. 2011. szeptember 29.-e óta ismerem a One Direction-t és áldom azt napot, hogy utánuk néztem akkor. <3
11. Már nem tudok mit írni, úgyhogy ha bekövettek twitteren, visszakövetek mindenkit! :) Twitter nevem:@Dori1519


2.)
Szereted az állatokat? Igen.
Ki a példaképed? Konkrét példaképem nincs, de van egy pár ember, akik nagyon sok mindenre tanítottak meg, és inspirálnak szintén nagyon sok mindenben. :)
Kedvenc évszak? Nyár.
Olvasol most valami könyvet?(Ha igen mit?) Igen. Leiner Laura - Bábel :)
Kedvenc szín? Kék.
Milyen színű a szobád? hm... hát fehér de poszterek miatt nem nagyon látszik :D
Hány éves vagy? 16, de nem sokára 17.
Játszol valamilyen hangszeren?(Ha igen min?) Gitározom, de csak így magamtól tanulgatom. :)
Szeretsz futni? Nem nagyon...
Mit jelent számodra a barátság? Szerintem a legfontosabb dolog a barátságban a bizalom. Hisz egy igaz barátnak bármit elmondhat az ember, ő nem fogja senkinek tovább adni, ha van valami probléma akkor pedig segít. Barátságnak én ezt nevezném, és persze a sok hülyülés sem maradhat el. :)
Hányadikos vagy? 11.

3.) 
1. Mióta írsz blogot?
2. Van háziállatod? 
3. Mi a kedvenc tantárgyad? 
4. Hány éves vagy?
5. Legnagyobb álmod?
6. Sportolsz valamit? (Ha igen, mit?) 
7. Kedvenc könyved?
8. Van testvéred?
9. Kedvenc csoki?
10. A 1D-n kívül milyen bandát/énekest szeretsz még? 
11. Van twittered?

4.)Nem olvasok 11 blogot, úgyhogy csak négyet tudok jelölni: 
The Last Reason
Válassz...
Dark Soul
My world is like nobody else's

ps.: Holnap jön az új rész. :)