40. rész: Még mindig intenzíven tartjuk

Sziasztok!
Bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt! Félévi hajtás miatt nem volt időm írni.
Már előre tudom, hogy néha lesz még ilyen, hogy nem fogok tudni részt hozni egyik-másik héten. Ezekért előre bocsánatot kérek. Az év végi jegyeim nekem már sokat számítanak, úgyhogy muszáj lesz belehúznom.
Remélem megértitek.
Nem is húzom tovább az időtöket. Itt a 40. rész. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást! :)

- Jess! – arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondogatja. Halkan, de mégis hallhatóan. Mikor az arcomat érintette annak a bizonyos valakinek a keze, elmosolyodtam, hisz tudtam ki az. – Hidd el, nem akartalak felkelteni, de ez most fontos. – suttogta.

Mondata hallatán hirtelen kipattantak szemeim, az előző fáradtságomon túllépve.

- Mi történt? – kérdeztem rekedtes hangon.

- Az életveszélyen túl van, de még mindig az intenzíven tartjuk. – szólalt meg egy fehérruhás nő, ki valószínűleg már egy jó ideje ott állhatott mellettünk.

- És ez akkor mit is jelent pontosan? – nem nagyon tudtam, mit rejt ez a „még mindig intenzíven tartjuk” dolog.

- Azt, hogy egy ideig még nem tudnak bemenni hozzá. Különben is altató hatása alatt van, ha fent lenne, még nagy fájdalmai lennének.

- Mesterséges altatás. – motyogtam, mikor megértettem miről is van szó. – Meddig lesz intenzíven? – tettem fel a következő kérdésem.

- Nem tudom biztosra megmondani. Egy-két nap, akár egy hét is lehet. – válaszolt az orvosnő. – Azt javaslom, hogy menjenek haza. Mint ahogy előbb már említettem, az életveszélyen túl van, de az intenzív osztályra nem mehetnek be.

Egy bólintással nyugtáztam az információkat.

- Köszönjük. – szólalt meg Harry mellettem, mivel a nőnek mennie kellett.

Tekintetem egy zöld szempárral találkozott, mikor feleszméltem bambulásomból.

- Gyere, menjünk haza. – egy kis mosolyt erőltetett arcára, azonban mikor megráztam a fejem, próbálkozásának nyoma is eltűnt.

- Nem hagyhatom itt. – motyogtam.

- Pihenésre van szükséged. Nem hagyod itt, hisz majd jössz vissza. Semmi értelme se lenne annak, ha itt várakoznánk. Minden rendben lesz, jó kezekben van. – szorosan ölelt magához, míg én csak lehunytam szemeimet és beszívtam mámorító illatát, mi megnyugtatott.

- Viszont reggel egyből jövünk ide. – mondtam.

- Ez természetes. – bólintott egyet, miközben megfogta kezemet és elindultunk a kijárat felé. – Niall egy jó órája hívott, hogy hazaértek és sikerült elaludnia Haleynek.

- Biztos nagyon kiborult. – mondtam elhaló hangon.

Egy puszit nyomott fejem búbjára mielőtt kinyitotta nekem az autó ajtaját. Mire én beültem, már ő is a járműben ült, és beindította azt. Egyik kezét a kormányra helyezte, míg másikkal az én kezemért nyúlt, hogy ujjainkat összekulcsolja.

Én csak bámultam ki az ablakon, és hol az elmosódó házakat néztem, hol pedig a vízcseppek versengését az üvegen. Hisz útközben szakadni kezdett az eső.

- Hova megyünk? – kérdeztem, mikor az egyenes útról hirtelen jobbra fordultunk.

- Ennivalóért.

- Nem vagyok éhes. – ráztam fejem.

- Akkor is enned kell valamit, mert még rosszul leszel nekem. Plusz Niall is kérte. – a név hallatán elmosolyodtam, hisz egyáltalán nem csalódtam benne.

Harry beszaladt a Nando’s-ba, míg én a kocsiban vártam. Szemeimet nehezen tudtam nyitva tartani, azonban a homlokomat a hideg ablaküveghez döntve sikerült fent maradnom.

- Itt is vagyok. – pattant be göndör hajú barátom az autóba, majd a négy nagy zacskót a hátsó ülésre helyezte.

Mikor tekintetünk találkozott halványan elmosolyodtam, azonban már szinte félálomban voltam.

- Jess. – nevem mondogatására ébredtem fel. Pár órán belül már másodszorra.

- Fent vagyok. – motyogtam, miután megéreztem ajkait enyéimen.

Elosztottuk kettőnk között a zacskókat, majd elindultunk a ház felé. Sietősre vettük lépteinket, hisz nem akartunk nagyon elázni.

- Niall. - szólt Harry a szöszinek, ki pár pillanat múlva már előttünk is volt. Egy ásítás kíséretével nyúlt a kezemben lévő szatyrokért, majd a konyhába indult. Én is követtem őt, ahol pedig már Harry vette is elő a tányérokat.

- Honnan tudod, hogy ott vannak? – kérdeztem meglepetten, mire ő csak egy vállrántással reagált.

- Szerintem végignézte a szekrényeket, és a legutolsóban meg is találta, amit keresett. – fordult felém Niall, mire Harry kissé meglökte vállánál.

Ez a jelenet megmosolyogtatott és Niall arcát látva szerintem ez is volt a célja.

- Megnézem Haley-t, hátha kérne ő is valamit. – mondtam mielőtt nekiálltam volna enni. Ugyan egyáltalán nem voltam éhes, legalábbis nem éreztem...

- Nem rég voltam fent nála, és mélyen alszik. Mikor megérkeztünk evett egy kicsit.

- Köszönöm Niall. – mondtam halkan.

- Ugyan, ezen nincs mit köszönnöd. Na, de most egyél, mert még egyszer csak úgy husss... Eltűnik a tányérodról az étel.

Elnevettem magam azon, ahogy ezt eljátszotta. Tanácsát megfogadva, pedig elkezdtem enni.

Ekkor jöttem rá, hogy Harrynek igaza volt. Éhes voltam.

- Vendégszobában megágyazok neked. Valami ruhát pedig keresek, ami rád is jó. – mondtam Niallnek, miután elpusztítottuk a zacskók tartalmát.

Míg a srácok elpakoltak én felmentem az emeletre, majd Haley szobája felé vettem az irányt.

Halkan nyitottam be hozzá, azonban a sötétben nem sokat láttam. Csöndes szuszogását viszont hallottam, így ezzel arra következtettem, hogy alszik. Visszafele viszont nem volt ilyen egyszerű a menet, mivel egy erős mellkasba ütköztem miután becsuktam magam mögött az ajtót.

- Alszik? – kérdezte rekedtes hangján. Én csak egy bólintással válaszoltam neki.

- Ha adok neked tiszta ágyneműt, megcsinálod Niallnek? Én addig keresek valami ruhát neki, meg persze neked is. – mondtam halkan, miközben a szobámba mentünk.

Ugyan Harry nem nagyon reagált előző kérdésemre, de biztos voltam abban, hogy csak szimplán túl fáradt volt.

Mikor kezébe nyomtam az ágyneműt, egy rövid csókot nyomtam ajkaira, mire ő halványan elmosolyodott.

Én a szekrényemhez léptem, majd elővettem apától örökölt két bő pólómat, hozzá pedig két melegítőmet, amikben annyira nem bíztam. Hisz mégis az én méretem, tehát nem biztos, hogy jó is lesz rájuk.

- Elméletileg mindent elpakoltam lent, de ha nem akkor majd holnap. – lépett be egy kopogás után Niall a szobámba.

- Mindent köszönök Niall! – léptem oda hozzá, majd megöleltem. Ő még közelebb húzott magához.

- Nyugodj meg Jess, minden rendben lesz. – suttogta, mire én csak bólintottam egyet.

- A gatya nem biztos, hogy jó lesz. – nyomtam kezébe az elővett ruhadarabokat.

- Jess, hol van a kispárna huzat? – jött be szobámba Harry.

- Odaadtam neked.

- Viszont én meg nem találom. – túrt bele hajába.

- Itt van. – mondta Niall, miután visszajött a folyosóról. – Megcsinálom majd én. Jó éjt. – mosolyodott el.

- Neked is. – szinte egyszerre mondtuk Harryvel, majd egymásra néztünk.

- Nekem már nincs erőm fürödni. – motyogtam.

- Akkor ne tedd. Majd holnap. – mondta, miközben levette az ágytakarót. Most azt sem érdekelt, hogy szimplán a földre dobta, amit kifejezetten nem szeretek. – Viszont én mindenképp elmegyek, ha nem baj, mert bűzlöm.

Szóhasználatán elmosolyodtam.

- Nem bűzlesz. – mondtam fejrázás kíséretével.

- Óh dehogy nem. – hirtelen vette le magáról fekete pólóját, majd megszagolta.

Tudtam, hogy direkt vág grimaszokat miatta, így kezemet nyújtottam pólójáért.

Ő egy laza mozdulattal dobta oda nekem, mire engem megcsapott az a bizonyos mámorító Harry illat.

- Egyáltalán nem büdös, de ha akarsz, nyugodtan fürödj meg. – mondtam, mire ő már indult is ki a szobámból.

Kihasználva azt az alkalmat, hogy egyedül voltam, gyorsan elővettem pizsamámat, amihez most egy melegítő gatya is tartozott a pólón kívül.

A komódomhoz léptem, majd felkapcsoltam a kislámpát, és le a nagyot. Szemeimnek sokkal jobb volt a kisebb fény.

Gyorsan öltöztem át, azonban hirtelen ötlettől vezérelve Harry használt pólóját kaptam magamra.

Csukott szemmel vettem mély levegőt, így éreztem illatát, ami megnyugtatott. Lassan másztam be ágyamba, majd elhelyeztem két párnát rajta, a többit pedig ledobtam az ágytakaró mellé.

Mire bebújtam meleg takaróm alá, Harry már be is lépett szobám ajtaján.

                             

- Hát ez nem éppen jó rám. – emelte fel kezében lévő ruhadarabot, azonban akaratom ellenére sem oda néztem, hanem tekintetemet végig vezettem testén.

Egy szál alsógatyában volt.

- Jess. – mondta halkan, gödröcskés mosolya megjelent arcán.

- Öhm igen, persze gondoltam, hogy nem lesz jó. – zavaromban hajamba túrtam, majd hanyatt dobtam magam az ágyon.

Nem volt erőm megkérdezni, hogy miért nem vette fel a pólót, amit adtam neki. Plusz, azt hiszem rákvörös lehetett az arcom, úgyhogy inkább csak behunytam a szemem és vártam.

Harry még matatott egy kicsit, majd pár perc múlva megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Jó éjt. – suttogta, majd egy puszit nyomott arcomra

- Jó éjt Harry. – mondtam halkan, és lekapcsoltam a kislámpámat.

Közelebb másztam hozzá, majd fejemet mellkasára döntöttem. Ő átölelt, és a karomat kezdte el simogatni.

Én pedig szívének ütemes dobogására aludtam el.

39. rész: Minden rendben lesz

Sziasztok! 

Itt a következő rész. Nem is fűznék hozzá semmit, remélem tetszeni fog.

Jó olvasást. :)

- Baj van. – motyogtam, ezzel megakadályozva Harry ajkait enyémek érintésétől. Ő csak értetlenül nézett rám, azonban mikor megindultam Haley felé, azt hiszem mindent megértett. – Ki hívott? – kérdeztem mikor odaértem hozzá.

Láttam, hogy szemében könnyek gyűlnek, én pedig egyre idegesebb lettem. Rossz érzésem volt, nagyon rossz. Felkaptam a földön heverő telefont, majd a hívásnaplóba léptem. Ismeretlen szám volt az utolsó, gondolkodás nélkül mentem a hívásra. Azonban szinte egyből kisípolt, majd egy gépi női hang tájékoztatott arról, hogy nincs elég pénz a számlámon.

Srácok folyamatosan kérdezgették Haleyt arról, hogy ki hívta és mi történt, azonban még mindig nem kaptak választ.

- Jess. – csak ennyit motyogott.

- Itt vagyok. Minden rendben lesz. – mondtam halkan.

- Nem lesz. – nézett fel rám, és ekkor kigurultak első könnycseppjei szeméből.

Kétségbeesetten pillantott felém. Ekkor már tudtam. Tudtam miért volt nagyon rossz érzésem.

- Most azonnal a korházba kell mennünk! – a szavak mintha lassított tempóban hagyták volna el a számat.

- Autóbalesete volt. – tört ki Haleyből a zokogás, majd mikor felfogtam mit mondott, szemeimbe könnyek gyűltek, és szédülni is kezdtem.

Ha Harry nem tartott volna meg, biztos elestem volna. Hirtelen lábaim elhagyták a talajt, majd smaragdzöld szemeivel találkozott tekintetem.

- Minden rendben lesz. – suttogta fülembe, miközben az autóhoz indultunk.

***

Már több órája ültünk a folyosóra kihelyezett székeken és vártunk. Vártunk, magunk sem tudtuk pontosan mire, hisz semmilyen tájékoztatást sem kaptunk.

- Haley hazaviszlek, rendben? – fordult Niall a mellette ülő hosszú szőke hajú lányhoz, ki csak maga elé meredt. Erre pedig egy fej rázással reagált.

- Az anyukám itt fekszik, valószínűleg élet-halál között pár fallal arrébb. Nem fogom itt hagyni, nem tehetem. – teljesen piros, könnyes szemeivel nézett először Niallre majd felém pillantott.

- Majd én itt maradok. Pihenned kell, és itt nem fogsz tudni. Amint megtudok valamit, hívlak. Menj haza, így lesz a legjobb. – halványan rámosolyodtam, azonban legbelül teljesen összetörtem. Nem hagyhattam el magam előtte, éppen ezért nem is akartam, hogy lássa, mikor már nem fogom tudni magamban tartani könnyeimet. Kell neki egy támasz, valaki, akiben megbízhat.

Haley végül megadta magát, és felállt a fehér székről. Mikor odaért hozzám, megöleltem, olyan szorosan, mint még soha. Tényleg talán még sosem kerültünk olyan szoros, erőteljes kapcsolatba, mint most.

- Minden rendben lesz. – suttogtam neki, mire még szorosabban magához húzott.

- Csak legyen igazad, semmi mást nem kívánok csak azt, hogy legyen igazad. Soha többé nem fogok vele bunkózni, segítek neki mindenben, szót fogadok csak... – gyorsan kezdte el hadarni, azonban itt a sírástól nem tudta folytatni.

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy újra átélem majdnem ugyanazt, amit jó pár hónapja. Előjöttek a rossz emlékek, a múlt képei. Minden a szemem előtt volt.

Mikor Haley elindult a kijárat felé Niallel az oldalán, csak néztem utánuk. Karjaimat körbe fontam magam előtt mintha ezzel ki tudnám szorítani a belülről már szinte mardosó fájdalmat, rossz érzést, bűntudatot...

Egyszerűen az egész belsőm fájt. Lassan hunytam le szemeimet, és próbáltam kizárni mindent.

- Jess. – szólalt meg Harry halkan hátam mögül, miközben átölelt. Én csak fejemet ráztam. Magam sem tudom mire. Talán azért mert nem akartam elhinni, ezzel próbáltam tagadni, hogy ez megtörténik. Talán azért, mert rájöttem, nem tudom visszatekerni az időt, és nem is vagyok képes most bármit is tenni érte. Vagy talán szimplán azért, mert ezzel akartam válaszolni a fel nem tett kérdésekre, a váratlan információkra, amiket tudni sem akarok.

Hirtelen fordultam meg és fontam karjaimat köré, úgy, mint talán még soha. Nekem ő a támaszom, a személy, aki erőt ad nekem.

- Jess, baj lenne, ha mi... – lépett mellénk Zayn, de mielőtt befejezte volna a mondatot, máris fejemet ráztam.

- Nyugodtan menjetek, pihennetek kell, hisz holnap is van nap, este pedig koncert. Köszönöm, hogy eddig itt maradtatok, és... – ekkor elhalkultam. – Mindent köszönök srácok! – egy kis mosolyt erőltettem arcomra.

Liam, Louis és Zayn egymás után léptek oda hozzám és öleltek meg, mind ugyanazt a mondatot mondogatva. Minden rendben lesz.

Igen, én is ebben hiszek. Legalábbis erre próbálok koncentrálni, így kiűzve fejemből a rosszabbnál rosszabb gondolatokat.

- Te is menj, mert – kezdtem el mondani Harrynek de ő közbevágott.

- Nem foglak itt hagyni. – szögezte le, majd leült az egyik fehér székre, és megpaskolta lábát, hogy üljek ölébe.

- Pihenésre van szükséged. – mondtam elé állva.

- Perpillanat a pihenésem és az, hogy én hogy vagyok, foglalkoztat a legkevésbé. Ha akarsz, állhatsz előttem, leülhetsz mellém, vagy ölembe, de nem foglak itt hagyni. Azt felejtsd el! – mondta mélyen a szemembe nézve.

Igazából legbelül éreztem, hogy nem fogja hagyni, hogy egyedül várakozzak. Tudtam, ő átlát rajtam, és tisztában van azzal, hogyan is érzek most. Mert...

Valójában?

Kezdek semmit se érezni. Újra kezd előjönni bennem az üresség, az űr, ami még azon a bizonyos napon alakult ki. Azonban most, tudtam Ő mellettem marad, bármi történjék is. Tudtam, hogy támogatni fog, hogy nem fogja engedni azt, hogy teljesen összetörjek.

Ő lett a fény, az apró, de egyre jobban növekvő kiút fénye az ürességből.

- Köszönöm. – mondtam halkan, miközben ölébe ültem és szorosan hozzá bújtam. Ő csak átkarolt engem és még közelebb húzott magához. 

Happy Birthday Zayn!

Sziasztok!

Ugyan szerintem mindenki tudja milyen nap van ma, mégis kötelességemnek tartom, hogy egy egész bejegyzést hozzak létre miatta. Hisz Zayn ma lett 21 éves. 21! 
Habár szinte észre sem vesszük, de nagyon gyorsan repül az idő és én személy szerint mindig akkor jövök rá, mikor valamelyiküknek szülinapja van. 
Ezennel szeretnék Boldog Szülinapot kívánni egy kis srácnak Bradford-ból, kinek álmai valóra váltak.

♥ Boldog Szülinapot Zayn! ♥

38. Rész: Baby

Sziasztok! 

Ugyan csak két szavazat érkezett, azonban az alapján mostantól péntekenként fogok hozni részeket!

Azonban látom az oldalmegjelenítéseket, ami alapján azt mondhatom, hogy sokkal többen néznek be ide nap, mint nap, mint amennyien értékelnek, vagy éppen szavaznak. 

Én csak nektek akartam kedvezni ezzel a rész hozós közvélemény kutatással. Tudom, hogy sokkal többen látták, mint amennyien ténylegesen szavaztak is, de mindegy. Akik megtették, azoknak köszönöm! :) 

Viszont! 

Az összes olvasómnak pedig azt KÖSZÖNÖM, hogy olvassa irományaimat! 

Most pedig, jó olvasást a 38. részhez. :)

Azt hiszem, hogy jobban át fogom gondolni legközelebb a kedves unokatestvér szerepet. Mivel Haley állítása szerint semmilyen normális ruhát nem talált szekrényében, hozzám jött segítségért. Ez ugyan igen furcsa volt számomra, hisz mióta Londonba költöztem nem voltunk ilyen közvetlenek egymással.

- Ez, vagy ez? – vettem ki két ruhát szekrényéből. Igen az övéből, amiről azt állította, hogy semmi normális ruhát nem tartalmaz.

- A kék szörnyen áll nekem. – vette ki kezemből a ruhadarabot, majd az ágyára dobta. – Ez pedig gyerekes. – mondta vigyorogva, azonban tudtam ez csak tettetet volt.

- Egy koncertre mész, ott nem azt fogják nézni, hogy pont te miben vagy. Különben is, a kék igazán jól állna a szemedhez. – emeltem fel az említet ruhát, majd a kezébe nyomtam. – Gyerünk, siess, egy kettő! – szóltam rá, mire elnevette magát.

Azonban ekkor még nem tudtam mi vár rám az este folyamán.

***

Amint a koncert helyszínére értünk, kikerestem Harry számát; nem mintha már nem tudnám fejből; és hívni kezdtem.

- Hellobello! – szólt bele Louis a telefonba.

- Akkor kijöttök értünk? – tettem fel kérdésem köszönés nélkül.

- Ja, mindjárt. – válaszolt, és hallottam, hogy épp valamit evett közben.

- Egészségedre Louis. – motyogtam már magamban, mivel kinyomott.

- Na, mi van? – nézett rám kíváncsian Haley, mire csak megrántottam a vállam.

- Azt hiszem, hogy most várunk.

- Igen persze, és majd a tömegbe jönnek ki értünk. Ezt te sem gondoltad komolyan. – mondta fejét rázva nagyokos unokahúgom, azonban amint belegondoltam abba, amit mondott... Azt hiszem most az egyszer tényleg jobban átgondolta a helyzetet, mint általában szokta.

- Hátsó kijárat. Már csak az, az egy gond van, hogy az aréna nagy, mi pedig nem tudjuk hol is van a hátsó kijárat.

- Ezt javítsd ki. Én voltam már pár koncerten igen is tudom, hol van. - mosolyodott el. – Tádá. – most már nem csak mosolygott, hanem vigyorgott, mikor megjelent Louis előttünk.

- Én komolyan azt hittem, hogy a fő bejáratnál vártok, de most kellemesen csalódtam bennetek.

- Neked is, szia. – mondtam, mire csak elnevette magát.

A telefonom a zsebemben rezegni kezdett, azonban mikor elővettem csak néztem az ismeretlen számot.

- Ki az? – kérdezte Haley.

- Nem tudom.

- Akkor mindegy is. Majd visszahívod. – rántott egyet vállán, majd a telefonomat a kezemből kivéve, a táskájába helyezte. – Szórakozni jöttünk. Wohoo.

- Te nem vagy normális. – nevettem rajta, miközben ő pedig előttünk ugrándozva ment.

Louis a színpad mögé vezetett minket, erre pedig onnan következtettem, hogy hallani lehetett a rajongók sikítását, éneklését. A másik, alapvetőbb ok pedig az volt, hogy majdnem orra estem a sok zsinórok egyikében. Mint kiderült hosszabbítók voltak, amik pedig a különböző árammal működő kellékekhez juttatták az áramot.

Hirtelen két erős kéz fonódott derekam köré hátulról, amitől kissé megijedtem.

- Hiányoztál. – suttogta fülembe, mire elmosolyodtam.

- Srácok öt perc múlva kezdés! Harry öltözz már fel! – szólt rá Paul, mire én összeráncoltam a szemöldököm.

Hisz az „öltözz fel” utasítás akaratom ellenére is az alsógatyában flangáló Harryt juttatta eszembe. Azonban mikor megfordultam láttam, hogy csak a pólója hiányzik.

- Pedig gondoltam így megyek fel. – mondta tettetett komolysággal, azonban ebben elbukott, hisz a mosolya ott volt a szája sarkában.

- Menj már. – mondtam nevetve, miután már a harmadik csókot lopta tőlem.

A bevezető kisfilmjük elindult, mire a sikítás felerősödött. Haley mellettem állt, vagyis majdnem… izgatott volt, úgyhogy egyszerűen nem tudott nyugton maradni.

Srácok az Up All Night-al kezdték a koncertet, ami közben már én is csak azon kaptam magam, hogy éneklem a dalt. Hisz egy rajongóval egy házban lakom jó ideje, akaratom ellenére is megtanultam a szöveget, azonban most így nem is bántam. Nekünk volt a legjobb helyünk a koncerten, Haleyvel sosem éreztem még ilyen jól magam, kell még ennél több?

***

Ugyan a koncert közben is volt kisebb szünet, míg a rajongóknak egy újabb kisfilmet játszottak le. A srácok egyáltalán nem voltak elfáradva. Haleyvel inkább a háttérből figyeltük őket, nem akartunk zavarni. Történt egy kis haj igazítás, Lou jóvoltából, aztán az öt jómadár már ment is vissza a színpadra.

Teljesen olyan volt, mintha csupán pár perce kezdődött volna a koncert, azonban már vége is volt. A srácok elköszöntek, majd nevetve jöttek le a színpadról. Egyből arról kezdtek beszélgetni, ki milyen baromságot csinált ott fent.

- Na, milyen volt? – jöttek oda hozzánk.

- Eszméletlenül jó. – vágta rá egyből Haley, majd tovább beszélgetett Niallel. Zayn valakivel telefonált, Louis meg Liam pedig épp egy üveg vizet osztottak el egymás között.

Harry gödröcskés mosolyával nézett engem, szótlanul.

- Mi az? – kérdeztem, mire ő csak megrázta a fejét.

- Néha szemem sarkából figyeltem mit csinálsz koncert közben, és örülök, hogy jól érezted magad, baby. – simított végig arcomon, így a hajamat a fülem mögé tűrve.

- Baby? – szemöldököm az égnek szökött megnevezésén.

- Nem tetszik? – vigyorgott.

Azonban erre már nem tudtam válaszolni, mivel egy hangos koppanásra figyeltem fel, majd láttam, hogy a telefonom volt az. Haley kezéből esett ki, aki pedig teljesen üveges tekintettel meredt maga elé...

37. Rész: Újra együtt

Sziasztok!

Mint ahogy ígértem, itt van a 37. rész, remélem tetszeni fog. :)

p.s: Ne feledjetek szavazni, hisz így ti dönthetitek el, melyik nap hozok majd jövőhéttől rendszeresen új részt!

- Jess, vigyázz! – hallottam meg az ismerős hangot, amire én elmosolyodtam, majd felé fordultam. Azonban nem úgy történt, mint ahogy a filmekben szokott lenni. Tehát az, hogy meglátja a két főszereplő egymást, majd futni kezdenek, és aztán egy ölelésben végződik a jelenet. Nem. Én nem filmben vagyok és itt nincsen olyan, hogy „főszereplők”.

Ugyanis, mikor megfordultam egy adag festék landolt rajtam, amit pedig drágalátos unokahúgom borított rám.

- Te meg mi a... – kezdtem volna el vele ordítozni, azonban ekkor megláttam, hogy elterült előttem a földön és ráesett a festékes vödör. Ennek eredményeként, pedig még a maradék festék is ráborult, nevetni kezdtem. Ő pedig szemöldökét összehúzva nézett rám, azonban láttam, hogy szája sarkában ott van a kis mosolya.

- 2:0 nekem. – mondta vigyorogva, miután felsegítettem a földről. Én csak nevetve megráztam a fejem, hisz nem is Haley lett volna, ha nem mond valamit.

Ekkor hirtelen kaptam fel a mellettünk lévő vödröt, és felé lendítettem. Azonban, mikor észrevettem, hogy mögötte még állt valaki, és így mindkettőjükre ment a festék, elnevettem magam.

- Idejövök, hogy végre újra láthassalak, erre az a reakciód, hogy leöntesz egy adagnyi kotyvaléknak nevezhető valamivel, mert, hogy ebbe biztos került valami más is közben, mint például ez. – emelt le pólójáról egy fű darabot.

- Hiányoztál. – öleltem meg hirtelen, így még jobban összefestékezve őt. Halkan elnevette magát, majd szorosan fonta körém karjait.

- Te is nekem. – suttogta. – Viszont ezt visszakapod. – húzott egy csíkot festékes ujjával az arcomon, ami szinte már beleolvadt a többi közé.

- Igen? – szökött magasba szemöldököm, mikor megláttam, hogy Haley éppenséggel kisegíti Harryt. – Ezt megjegyeztem. – néztem unokahúgomra, azonban tekintetemet visszavezettem az előttem álló fiúra, kinek kezében egy vödör volt.

- Haley drágám, gyere egy kicsit! – szólt ki Carla, mire Haley vetett még egy utolsó pillantást ránk, majd besietett a házba.

- Azt hiszem, jobban teszed, ha... – kezdett bele vigyorogva mondatába, azonban meg nem várva, hogy befejezze mondandóját, elrohantam előle.

Olyan 5-6 év körüli szintre sorolnám be azt, amit mi műveltünk az udvaron. Ő kergetett engem, miközben mindketten többször is majdnem felbuktunk különböző akadályokban. Azt pedig nem szabad kihagynom, hogy egy teli festékes vödörrel a kezében „üldözött”.

- Harry, állj! Bocsánat, nem téged akartalak lelocsolni vele, csak rossz helyen voltál rossz időben. Kérlek, álljunk meg, mert elfáradtam. – kiáltottam hátra neki, azonban arra lettem figyelmes, hogy eltűnt mögülem.

Pár pillanat múlva két erős kar fonódott körém hátulról, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam. Szorosan ölelt magához.

- Amúgy üres volt az a vödör. – szinte suttogta, mire én egyből kibontakoztam öleléséből.

- Komolyan képes voltál percekig futtatni? - csak egy vállrántással reagált kérdésemre, miközben alsó ajkát lebiggyesztette. – Ez most nem hat meg Styles.

- Na, mi van, már csak a vezetéknevünkön szólítjuk egymást, Evans. – vigyorodott el, majd hirtelen közelebb húzott magához, és ajkai érintették enyéimet. Kezeimet göndör fürtjei közé vezettem, és úgy csókoltam vissza.

- Előbb menjetek szobára és ott folytassátok. – szólalt meg Louis mellettünk, mire én elnevettem magam.

- Hát te? – kérdeztem meglepetten.

- Mind bent vagyunk, csak ti túlságosan is egymással vagytok elfoglalva, ezért nem is gondoltál erre. – válaszolt Louis egy kacsintás kíséretével.

- Te is kérsz ilyet? – kérdeztem, azonban rájöttem nem éppen egyértelműen. Viszont időm sem volt korrigálni.

- Bocs, de barátnőm van. – emelte maga elé két kezét védekezésként.

- Ahj nem az. Erre gondoltam. – nyújtottam felé festékes kezemet, azonban erre ő már el is indult a terasz irányába.

- Ja, amúgy azért jöttem ki előbb, hogy szóljak. Harry mennünk kell. - torpant meg, majd felénk fordult.

- Miért pörög ennyire? – kérdeztem nevetve Harryt.

- Én nem tudom. – válaszolt vállat rántva.

- Még mindig itt vagyok én is. – kicsit hangosabban szólalt meg Louis újra, mintha normális hangszínen nem hallottuk volna, mit mond.

- Hánykor kezdődik a koncert? – kérdeztem, arra utalva, hogy már most el kell menniük.

- Nyolckor. – válaszoltak szinte egyszerre.

- Akkor menjetek!

- Na, így elküldesz? – vetette be Harry újra a „alsó ajkának lebiggyesztése” taktikát.

- Nem, csak nem szeretném, hogy elkéssetek. – mondtam, miközben elindultam az ajtóhoz, őt magam után húzva. Louis pedig vigyorogva jött mellettünk.

- Minek örülsz ennyire? – kérdeztem, mire ő csak fejét rázta. Aha, igen semmi...

- Indulhatunk? – kérdezte Liam, mikor a nappaliba értünk.

- Hát veled meg mi történt? – jelent meg Paul, és kérdőn nézett Harryre, majd rám.

- Csak nem bírták ki, hogy ne ölelkezzenek, így még festékesebbé téve magukat, miután megfürödtek a teli vödrök segítségével. - válaszolt helyettünk Louis.

Ha lett volna közelemben egy párna, és nem lettem volna ennyire festékes, tuti hozzávágtam volna egyet. Viszont túl sok „volna” jött közbe, úgyhogy csak szúrós szemekkel néztem rá.

- Amúgy Jess te is eljöhetnél a koncertre. – szólalt meg, a történéseket eddig csendben figyelő Niall. Láttam Haleyt, ahogy Zaynnel való beszélgetését felfüggeszti, és felcsillan a szeme kedvence ajánlatán. Mire én pedig jó unokatestvérként viselkedtem.

- Szívesen elmegyek, viszont csak akkor ha Haley is jöhet. – mondtam mosolyogva.

- Rendben. - vágta rá Paul egyből. – Na, gyerünk sietnünk kell! - igen... Lehet csak azért egyezett bele, mert így esetleg nem fognak elkésni.

- Ez most komoly? – nézett rám kikerekedett szemekkel Haley, majd hirtelen felpattant a már teljesen tiszta ruhájában, és hozzám sietett. Szorosan ölelt meg, azzal nem törődve, hogy újra festékes lett.

- Csoportos ölelés! – kiáltotta Louis.

- Ne! – állította meg Paul. – Nem szeretnék egynél több festékfoltos helyet kitakarítani.

Én ezen elnevettem magam, majd követtem őket ki a házból. Haley mögöttem jött, és mikor hátra fordultam láttam, hogy folyamatosan mosolyog.

- Majd a koncerten találkozunk. – köszöntem el a srácoktól, majd Harry egy gyors csókot nyomott ajkaimra, mielőtt ő is beült volna a kisbuszba.

- Jess, nekünk készülődnünk kell! – húzott maga után Haley egyből, miután beindult a jármű motorja.

- Haley, ráérünk, nyugi! – szóltam rá nevetve, de ő már rég a házban volt, valószínűleg az emeleten. 

Boldog Új Évet! & Visszatérés

Sziasztok!
Először is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!
Másodszor pedig...
Bocsánat, hogy ennyi ideig teljesen eltűntem! Nem volt időm írni, összecsapni pedig nem akartam a részeket. Azonban az eltelt pár hónapban össze szedtem magam, át tudtam gondolni, hogyan is folytassam a történetet úgy, hogy izgalmasabb legyen, váratlan fordulatokkal teli.
Mivel ugyan részeket nem hoztam, de néha felnéztem ide, és az oldalmegjelenítésekből láttam, hogy azért vannak páran akik vagy elkezdték olvasni, vagy éppen esetleg megnézték van-e új rész.
Úgyhogy bízom abban, hogy azért maradtak olvasóim.
Mostantól hetente egy részt fogok felrakni. Pontosan melyik nap, azt nem tudom, de az biztos, hogy péntek, szombat vagy vasárnap. Azonban ebbe Ti is beleszólhattok! Jobb oldalt találhattok egy szavazást, amit most indítottam el. Szavazzátok meg Ti, hogy melyik nap hozzak új részt! :)
Új év alkalmából pedig még ma este jövök egy résszel. :)