24. Rész: Egy s más

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :) 

Köszönöm az értékeléseket! 

                                                                Jó olvasást! :)

- Végre, megérkezett a gerlepár. – mondta Zayn, mikor Harryvel beültünk az autóba.

- Mégis mi tartott ennyi ideig? Talán történt egy s más odabent? – tette fel a kérdést, szemöldökét húzogatva Louis.

- Igen történt. – mondtam, mire mindenki csak szótlanul nézett. – Nincs sok közötök hozzá... – adtam végül a magyarázatot, mire csak még kíváncsibb tekintetekkel találtam szemben magam. Én csak nevetve fordultam előre, és már el is indultunk.

Mivel hatan voltunk egy öt személyes autóban, hátul négyen eléggé nehezen fértek el, és egy percig sem volt nyugton senki az autóban. Azonban ahhoz képest, hogy nekem igen hosszúnak tűnt az út, csak 10 perc volt. Nagyot sóhajtva szálltunk ki a járműből.

- Mégis mi volt az a „nincs sok közötök hozzá” dolog? – szólalt meg hirtelen mellettem Louis, amitől kicsit arrébb húzódtam, mert megijesztett.

- Mégis miért érdekel ez téged ennyire? – tettem fel a kérdésem, mire csak egy vállrántással reagált.

- Hat jegyet szeretnék. – hallottam, ahogy Harry éppen a pénztárnál álló nőhöz beszél. Én mellé léptem és néztem, ahogy az előbb, a kezében lévő pénz helyét hat darab hosszúkás papír veszi át.

- A... – kezdtem bele a mondatomba, miközben mentünk vissza a srácokhoz. Ők már a bejáratnál várakoztak.

- Nem, úgyse engedem. –szakított félbe hirtelen Harry.

- Mégis mit? - kérdeztem kíváncsian. – Még nem is mondtam el, amit akartam.

- Tudom jól mit akartál mondani. – válaszolt vigyorogva.

- Jaaaa... – csak ennyit mondtam, mikor leesett mire céloz, majd egy bólintással nyugtáztam, hogy nem. Nem azt akartam mondani, amire ő gondolt. – Az igazság az, hogy nekem egy fillérem sincs, úgyhogy még esélyem se lenne kifizetni ezt neked. Én teljesen mást akartam, de ez így most gáz, hisz... – ha nem szakít félbe, valószínűleg egy jó hosszú monológ lett volna ebből.

- Én hívtalak meg, nem? Meg különben is, ez alap, úgyhogy nincs ebben semmi gáz... – mondta. Nekem lett volna hozzászólásom ehhez, azonban nem tudtam elmondani, amit akartam.

- Ti most nagyon le vagytok lassulva. – mondta szinte egyszerre Liam és Niall ugyan azt a mondatot, mire lepacsiztak egymással.

- Igen, mert történt egy s más Jess házában, és biztos fárasztó volt az, az egy s más. – folytatta Louis a piszkálódását, mire én csak fejemet rázva indultam el a többiek után.

- Úgyse mondom el mi volt az, az „egy s más” dolog, azonban túl sokat képzelsz te bele ebbe. – szinte suttogtam oda Louisnak.

- Aha, aha persze. – nézett rám úgy, mintha besértődött volna. – Jól van na, csak szívatlak. – mondta nevetve, majd a karját a vállamon átvetette és így sétáltunk tovább. – Mi volt az, az „egy s más” dolog? – tette fel a kérdést újra.

- Louis! – szóltam rá nevetve, mire ő a kezét maga elé emelve jelezte, hogy befejezte.

Ezután egymás után mentünk szinte mindegyik játékhoz, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket. Az idő csak úgy repült, és fogalmam sem volt hány óra lehetett, viszont nem is érdekelt. A végére már elegem volt a sok forgásból, meg hullámból.

- Én többre fel nem ülök. – mondtam, miközben leültem a padra.

- Menjünk be ide! – mutatott Niall a mellettünk lévő épületre. Én kicsit tartottam attól, hogy ez egyáltalán mi lehet.

- Ez mi? – kérdeztem Harrytől.

- Majd meglátod. – mondta, miközben már húzott is fel a padról, és együtt mentünk a többiek után. Nagyon gyanús volt ez nekem.

Háromfelé oszlottunk, mivel három útvonal volt.

- Mindegyik egy helyre vezet, legalább is azt mondják. – mondta Louis. – Vigyázz Jess! El ne kapjon majd egy zombi! – súgta oda nekem, majd már el is tűnt Zaynnel együtt a sötétségben. Igen... Korom sötét volt mindenütt, és én már szívem szerint ekkor azt mondtam volna, hogy elég. Jobban is jártam volna...

- Ne merd elengedni a kezem, mert akkor sikítok. – mondtam Harrynek.

- Ha nem szorítanád ennyire, akkor talán még le is teszteltem volna ezt a sikítós dolgot. – nevetett.

- Csak mondd, hogy itt ááááá. – a mondatomat nem tudtam befejezni, mert valami hirtelen hozzám ért, és az nem a mellettem álló fiú csinálta.

- Nem is engedtem el a kezed! – mondta.

- Valami hozzám ért! – mondtam már normális hangnemben.

- Mivel ez egy kísértet ház, vagy tudom is én mi...

- Jó, majd meglátjuk, ha hozzád ér valami, akkor Te hogy reagálsz rá. - mondtam, és innentől kezdve szótlanul terveztem tovább sétálni mellette. Persze a kezét még mindig szorítottam.

- Azt te is látod ott? – kérdezte. Biztos voltam benne, hogy mutat is arra, amire gondol, azonban azt nem láttam.

- Az a fény? – kérdeztem, mire egy „aha” mondattal válaszolt, és engem maga után húzva indult el a számomra ebben a helyzetben igen ijesztő valami felé.

Míg közeledtünk felé, vagy négyszer sikítottam el magam, mivel nem tudom miért, de csakis hozzám értek azok a valamik.

- Még hányszor tervezel sikítani? Nem akarsz szólni előtte? – kérdezte nevetve Harry.

- Haha, nagyon vicces. Nem téged molesztálnak, ezek a nem tudom mik egyfolytában. – szinte suttogtam neki. Az a bizonyos fény egyre közelebbről jött, és nagyon reménykedtem abban, hogy az a vége ennek az egésznek.

- Muhahahahah – jelent meg mellettem hirtelen egy; én szerintem; igen gonoszul nevető bohóc, amitől tényleg nagyon megijedtem.

- Cseréljünk helyet, vagy mit tudom én, de a te oldaladon miért nincs semmi? – kérdeztem nem éppen szokásos hangon. – És miért pont egy bohóc?

- Buuu – suttogta valaki a fülembe, mire megtorpantam.

- Mi az? – kérdezte Harry teljesen nyugodtam.

- Áhh semmi. Csak előbb halálra rémisztett egy bohóc, most meg valaki belesuttogott a fülembe. - mondtam, és már tényleg nagyon ki akartam jutni innen.

- Gyere ez már a vége. – mondta Harry, mikor egy tükör labirintusnál lyukadtunk ki.

- Ott vannak a többiek. – mondtam, miközben afelé mutattam volna, amerre voltak, azonban a kezemet egy tükörbe vágtam bele. – Auu.

- A helyedben nem hadonásznék itt. – nevetett Harry.

- Szerintem épp most törtem el a kezem, te meg csak nevetsz? Na, szép... – mondtam, miközben a beütött kezemet ráztam.

Innentől kezdve, teljesen normálisan jutottunk ki a labirintusból. Na, jó...

Ezt nem hittétek el, mi? Nem, nem én voltam az, aki totálisan neki ment egy tükörnek.

Harry jót derült ezen, én már kevésbé örültem ennek. Mikor kiértünk onnan, egy nagy levegőt vettem.

- Soha többet nem megyek oda vissza! – jelentettem ki, mire nevetésre lettem figyelmes. – Miért van az, hogy mindenki nevet, csak én nem? – kérdeztem.

- Nem, tudom, de ez vicces volt. – mondta Niall.

- Igen, főleg akkor, mikor csakis engem ijesztgettek bent, Harry meg csak röhögött rajtam. – mondtam még mindig kicsit felháborodva, hisz ez nem ér. Miért csak én?

- Szerintem az volt a legviccesebb, mikor Jess... – hallottam, ahogy Louis nevetve mesél valamit Liamnek, azonban a nevemre felkaptam a fejem.

A srácok pedig túlságosan is elhalkultak mellettem.

- Van valami, amiről nem tudok? – kérdeztem.

- Nincs! – vágták rá egyszerre hirtelen ezt az egy szavas választ, majd mindenki felszívódott. Persze kivéve egy valakit, akinek a kezét még mindig szorongattam. 

Bennem meg több kérdést is felmerült. Zavarba lenne? Mégis mit szeretne mondani? Mi az, amit nem mer elmondani? Talán kérdés az, vagy csak egy szimpla mondat? Egy szó vagy több is?