Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)
Jó olvasást! :)
Harryvel
kettesben sétáltunk a szűk kis utcákban, különböző színes kis faházak mellett,
ahol pedig mindenféle játékot lehetett kipróbálni. Csak páran haladtak el
mellettünk néha. Kezdett későre járni. A srácok pedig teljesen felszívódtak.
Hát nem különös?
Valamit
nem mondtak el, és ezt Harry is biztos tudta. Azonban meg se kérdeztem, hisz
úgyse mondta volna el.
Mikor
az út kanyarodni kezdett megláttam az egyik faházat, amely nekem kitűnt a többi
közül. Másodpercenként változtak a színei, azonban nem ez volt az a dolog, ami
megfogott benne.
-
Látod azt a macit? – tettem fel a kérdést, mire Harry furcsán nézett rám. - Ott! - mutattam a faház felé.
-
És mit csináljak vele? – kérdezte. Láttam rajta, hogy már ő is kezd fáradt lenni.
Kicsit én is az voltam, de nekem kellett az a plüss állat.
-
Nyerjük meg. – mondtam, és meg nem várva válaszát kezdtem húzni abba az irányba
amerre volt a kiszemelt célpontom. – Jó estét! – köszöntem az ott álló
férfinak.
-
Jó estét fiatalok! Tudják, mit kell csinálni? – kérdezte a bácsi, mire én csak
bólintottam. Megfogtam a három kis labdát, majd Harry felé fordultam.
-
Ne akard ennyire ezt csinálni! – nevettem el magam arckifejezésén.
-
Add ide ezeket! Megnyerem neked. – jelentette ki.
-
Igen? – kérdeztem meglepetten. – Kíváncsian várom. – mondtam vigyorogva, mire ő
szemét megforgatva fordult a három lyukas tábla felé.
-
Mennyi pont kell ahhoz, hogy azt a medvét megnyerjük? – kérdezte Harry.
-
300. – válaszolta a férfi.
-
Hát ez lehetetlen. – motyogtam.
-
Azt gondolod? – nézett rám Harry, majd a piros labdát a jobb kezébe véve
lendítette meg a karját. Majd mikor úgy érezte, ideje elengedni a kis tárgyat, az
már repült is a célpont felé. Nagyot néztem, mikor a labda pont a 100 felirat
alatti körbe esett. – Már csak kettő ilyen. – mondta Harry vigyorogva. Azonban
a következő labda nem hogy a százas körbe, de még a másik kettőbe se esett
bele.
-
Én mondtam. – vigyorogtam, hisz nekem lett igazam. – Dobhatom? – kérdeztem,
mire Harry bólintott.
Megragadtam
a sárga, immár utolsó labdát. Óvatosan lendítettem meg a karomat, eldobtam és
vártam, hol esik le. Ugyan nem száz, de 50 ponttal növeltem végső
eredményünket. Örültem annak, hogy legalább eltaláltam odáig, hisz én mindig is
két balkezes voltam, ha sportról volt szó.
-
150 pont. – mondta a férfi, mintha mi nem tudtuk volna... – Melyiket kéritek?
-
kérdezte a legkisebb plüss állatok felé mutatva. Mikor megláttam a legszélső
macit elnevettem magam.
-
Azt ott. - mutattam felé.
-
Ez komoly? – kérdezte nevetve Harry mikor leesett neki, melyiket akarom.
-
Most mi az? Nem aranyos? – vigyorogtam, miközben a kezemben fogtam a macit.
-
Dehogy nem. Azonban nem értem mit keres öt szívdöglesztő srác rajta. – mondta
elgondolkodó fejet vágva, mire elnevettem magam.
-
Na, látod, ezt én se értem. – mondtam, miközben már sétáltunk tovább, majd az
új szerzeményemet kezdtem nézegetni. - Hova tűntek a többiek? Nem hívsz fel
valakit? – kérdeztem egy kis idő után.
-
Mi az, csak nem unod a társaságom? – kérdezte.
-
Ajj, tudod, hogy nem így értettem!
-
Nem, nem tudom. – játszotta a sértődöttet.
-
Harry, várj már! – szóltam utána nevetve, de ő csak ment tovább. Utána
szaladtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve a hátára ugrottam. Kissé meginogott
a súlyomat érzékelve, azonban egy kis idő után stabilan sétált tovább.
-
El is eshettünk volna. – mondta.
-
Nem estünk el. Csak nem nehéz vagyok? – nevettem el magam. – Vagy te nem vagy
elég erős? – húztam tovább az agyát. Tudtam nagyon jól, hogy elég erős, ahhoz
hogy megtartson. Maximum az első variáció lehetett volna jó válasz, de még az
se, mivel könnyedén sétált tovább.
-
Vicces, vicces. – mondta, már letéve engem. Mikor vele szembe kerültem,
tekintetünk egyből találkozott.
-
Mi az? – kérdeztem, mikor csak úgy elmosolyodott. Fejét megrázva vezette át
tekintetét a földre.
Bennem
meg több kérdést is felmerült. Zavarba lenne? Mégis mit szeretne mondani? Mi az,
amit nem mer elmondani? Talán kérdés az, vagy csak egy szimpla mondat? Egy szó
vagy több is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése