30. rész: Kiskorunkban mindig ezt játszottuk.

Sziasztok! Itt a következő rész. 

A 31. részt nem tudom mikor fogom hozni, mert holnap elutazom, de az biztos, hogy legkésőbb jövőhét végén szerintem fel fogom tudni rakni a következő részt. :) 

Addig is remélem tetszeni fog a 30. rész. 

                                                                 Jó olvasást! :) 

- Halihó öcskös! – kiáltotta el magát Gemma, mikor beléptünk a ház ajtaján. Azonban választ nem kaptunk.

- Egyáltalán itt van? – kérdeztem, miközben levettem cipőmet. Gemma a konyhába ment én meg a nappaliba indultam. Ekkor pillantottam meg a göndör fürtöket, amiket a kanapé már nem takart el. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam mit nézett. Focit, mégis mi mást? Azonban teljesen el volt benne mélyülve, így észre se vette érkezésünket, sőt még azt se, hogy mögé osontam. Hirtelen nyúltam előre két kezemmel, és befogtam szemeit.

- Jess? – szólalt meg, és éreztem, hogy kissé meglepte, az amit csináltam. Miután nem válaszoltam, ő mocorogni kezdett. Azonban későn vettem észre, mit is akart.

A következő pillanatban mellette kötöttem ki.

- Nem szép dolog nem válaszolni. – mondta, miközben megjelentek gödröcskéi arcán.

- Nem szép dolog így kicselezni. – mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.

- Jó sokáig elvoltatok. Az egész áruházat felvásároltátok? – kérdezte témát váltva.

- Nem, képzeld csak pár ruhadarabot vettünk. – szólalt meg Gemma, majd már csak azt vettem észre, hogy ledobja magát mellénk. – Felejtsd el. – mondta fejét rázva, én pedig értetlenül néztem rá.

- Kiskorunkban mindig ezt játszottuk. – mondta Harry alsó ajkát lebiggyesztve.

- Ott a pont. Kiskorunkban.

- Elmondanátok, miről van szó? – kérdeztem, azonban egyből úgy éreztem nem kellett volna. Harry csak vigyorogva fordult felém. 

- Egyszerűen csak kiskorunkban, mikor kaptunk új ruhákat, bemutatót tartottunk. Drágalátos nagy öcsém éppen ezt akarja most elérni. – magyarázta Gemma egy nagy sóhaj kíséretével.

- Azt mondta Gemma, hogy vettünk. Tehát neked is van valami új dolgod. – mondta Harry.

- Csak vett, mivel én nem vettem semmit. Ő kapta ki a kezemből az utolsó pillanatban, majd már fizetett is. – magyaráztam a nem rég történteket. – Ja, és majd kifizetem. – mutattam Gemma felé.

- A-a. - rázta meg a fejét, majd a ruhát ölembe dobta és felment az emeletre.

- Szóval ezt kaptad. – mondta Harry a ruhát megfogva.

- Igen, de ki kell ábrándítsalak. Nem fogom most felvenni. Különben is nekem haza kéne mennem. Tudod... Holnap suli. – mondtam, és a végén azt a szót teljesen idegennek éreztem. Hisz igaz, pár napja még a mindennapi életemhez tartozott ez a kifejezés, és az épület. Most pedig nem úgy éreztem, hogy nekem ez a kötelességem. Harry élete teljesen más, mint az iskolába járó lányé. Éppen ezért hidegültem el egy kicsit a régi életemtől.

- Mondanám, hogy maradj itt és ne menj holnap se, de mivel én jót akarok neked, ezért most haza viszlek. Hisz, ahogy mondtad, holnap... – ismételte volna meg szavaimat, azonban én az ujjamat szájára nyomtam. Kérdőn nézett rám, mire én elnevettem magam.

Ujjamat lassan húztam végig ajkain, miközben közelebb húzódtam hozzá. Mikor már nem takartam el száját, láttam, hogy mosolyog.

Ezután, már csak azt vettem észre, hogy ajkait enyéimhez nyomta, majd az ölébe húzott. Elhelyezkedtem újabb helyemen, majd tovább csókoltam.

- Tényleg mennem kell. – motyogtam, miközben mindketten a szokásosnál szaporábban vettünk levegőt. Homlokát az enyémhez döntötte, majd egy újabb, rövid csókot nyomott ajkaimra.

Én felpattantam öléből, majd kezemet felé nyújtva vártam, hogy kövessen. Ujjainkat összekulcsolva indultunk az ajtó felé.

- Gemma, elmentünk, majd jövök! – kiáltott Harry nővérének, és miután kaptunk egy igen rövid választ, vagyis egy „oké” mondatot, már az autó felé tartottunk.

- Holnap meddig vagy suliban? – kérdezte Harry felém nézve, majd a következő pillanatban már újra az útra koncentrált.

- Kettő körül végzek. Miért? – tettem fel a kérdésem.

- Lesz egy interjú és... – kezdett bele a mondatába, azonban itt abba hagyta. Én kíváncsian néztem rá, mire ő folytatta. – Szeretném, ha eljönnél. Már, mint a többiek is ott lesznek, és gondoltam... – magyarázta, de közbe vágtam.

- Elmegyek. – szaladt ki a számon gondolkodás nélkül a mondat, mire felém kapta tekintetét. – Most mi az? – kérdeztem miután csak mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nemet mondasz.

- Miért is?

- Nem tudom. – rántotta meg a vállát. – Igazából én nem akarom, hogy el gyere, de beszéltem a srácokkal és mind azt mondták, hogy ez lenne a helyes. Tisztázni kell a dolgokat. – mondta, mire én csak bólintottam egyet.

- Teljesen igazuk van. – értettem egyet azzal, amit mondott, majd kinéztem az ablakon. Megérkeztünk. – Bejössz? – kérdeztem, azonban ő egy fejrázással válaszolt.

- Mennem kell, mert koncert lesz.

- És meg se hívsz rá? – kérdeztem álsértődötten. Láttam Harryn, hogy kissé meglepődött ezen. Én pedig elnevettem magam. - Nyugi már, csak szívatlak. - mondtam, és a nevetés nem tudtam abbahagyni.

- Tudtam én. – mosolygott.

- Vagy nem. – vágtam rá egyből, majd odahajoltam hozzá és egy utolsó csókot váltottunk, mielőtt kiszálltam az autóból. - Akkor, szia! - mondtam, miután lehúzta az ablakot. Ő csak vigyorogva jött közelebb hozzám, és még egy utolsó utáni csókkal köszönt el.

- Holnap találkozunk. – szinte suttogta rekedtes hangján, amitől pedig kirázott a hideg, de jó értelemben. Szerintem észrevehette, mivel elmosolyodott, és szeméből ki tudtam olvasni, hogy elégedett azzal, ahogy reagáltam az előző tettére.

- Sok sikert a koncerten! – mondtam még mielőtt elhajtott volna, azonban nem biztos, hogy eljutott hozzá, hisz választ nem kaptam.

Egy nagy sóhajjal léptem be a ház ajtaján, azonban lent senkit nem találtam. Egyből az emeletre siettem, viszont mikor a szobámba értem, eléggé meglepődtem.

- Szia! – köszönt mosolyogva.

- Szia! Hát te? – kérdeztem, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

- Louis mondta, hogy szerinte kiakadtál a cikk miatt. Mivel nem hívtad, ő úgy gondolta, akkor minden rendben, de én azért eljöttem. Minden rendben? – tette fel a kérdést mondandója végén.

- Igen. – mondtam egyet bólintva. – Azt hiszem. – szinte suttogtam, miközben leültem az ágyamra és megütögettem magam mögött az üres helyet, hogy jöjjön oda mellém. Ő kíváncsian nézett rám, én pedig egy nagyot sóhajtottam majd bele kezdtem. – Tudod. Meglepően határozott vagyok ezzel kapcsolatban, és Harry jobban félt engem, mint én magamat. Már, mint nekem fogalmam sincs milyen lesz. Lehet, fel se ismernek, azonban lehet a suliban teljesen más lesz minden. Azonban biztos vagyok abban, hogy mit szeretnék.

- És mit szeretnél? – kérdezte, de szerintem magától rájött a válaszra, mivel szája „o” alakot formált. – Akkor holnap jössz te is az interjúra. – mondta mosolyogva.

- Igen. Hol is lesz? – kérdeztem, és láttam rajta, hogy elgondolkodik.

- Na látod, ezt nem tudom. – nevette el magát.

- Nem csalódtam benned. – mondtam nevetve, mire csak azt vettem észre, hogy egy párna ütközik belé. – Ezt most miért kaptam? – kérdeztem, azonban meg nem várva a válaszát dobtam vissza a tárgyat.

Ő csak felhúzta a szemöldökét, majd az előző incidenst jó párszor elismételtük. Végül oda kötöttünk ki, hogy rajta ülök, és a párnával püfölöm.

- Jess, elég. – nevetett.

- Te kezdted. – mondtam vállamat megrántva, majd lemásztam róla, és hanyatt feküdtem mellé.

- Biztos kedvelni fognak a rajongók. – szólalt meg hirtelen, mire én kérdőn néztem rá.

- Hát... Jó fej vagy, kedves és... – nézett a szemembe.

- És? – kérdeztem.

- Nem tudom, amennyit veled találkoztam, mindig vidám voltál. – mondta végül, azonban fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, hogy nem ezt akarta eredetileg mondani.