28. rész: Nem vagyok béna benne.

Sziasztok! 

Itt a következő rész, remélem tetszeni fog! :) 

Viszont előtte muszáj kiraknom a Best Song Ever klipet! 

Szerintem nagyon jó lett, én imádom. :D <3 

- Jess, látogatód van. – jött be a szobámba reggel Carla.

Egy nyöszörgés hagyta el a számat, mikor megláttam hány óra van pontosan. Nem értettem ki lehetett az, és azt sem értettem, hogy mi lehet ilyen fontos. Carla még egy utolsó pillantást vetett rám, hogy felkeltem-e, majd ki is ment. Szőrös papucsomba belebújva léptem ki a szobámból, majd lassan lementem a lépcsőn. Biztos úgy nézhettem ki, mint egy zombi vagy nem is tudom mi, de nem izgatott annyira. Azonban ez csak addig volt így, míg megláttam ki az.

- Hát te? – kérdeztem szemöldökömet felhúzva.

- Jó reggelt Jess! Nem akartam zavarni, de ezt látnod kell. – nyújtott oda nekem egy újságot.

Többször is el kellett olvasnom a cikket, míg felfogtam mi is van oda írva. A szám tátva maradt, és mondani is akartam valamit, de egy újabb látogató érkezett a házhoz.

- Ezt nem hiszem el, ezt komolyan nem hiszem el! – mondogatta idegesen, miközben bejött az ajtón.

- Harry, megállnál? – tette fel a kérdést Louis, mikor Harold már vagy három kört tett meg a nappaliban.

- Első utam az újságoshoz vezetett, mert tudtam, hogy lesz valami, azonban arra nem gondoltam, hogy nem engem húznak majd le. – állt meg hirtelen mellettünk.

- Hát... Arra nem számítottam, hogy ennyire ilyen... Na mindegy a lényeg, hogy még mindig nem érdekel mit írnak, érted? – mondtam Harry tekintetét keresve, azonban Louis-ét találtam meg.

Ő észrevette azt rajtam, ami igaz. Azonban csak a fejemet ráztam, hogy ne mondjon a mellette álló fiúnak semmit.

- Tudom jól, hogy érdekel Jess. – mosolyodott el halványan Harry. – Nem kell ilyeneket csak azért mondanod, hogy lenyugodjak, mert nem fogok...

- Pedig muszáj lesz. – mondtam megölelve őt. – Tisztázd a dolgokat valahogy. Egy interjúban, vagy írd ki twitterre vagy még van pár megoldás erre. Azonban az, hogy itt körözöl a nappaliban nem old meg semmit. – nevettem el magam.

- Na, akkor szerintem én nem kellek már ide, úgyhogy megyek is. – mondta Louis. – Sziasztok! – köszönt el, és mielőtt kiment volna a házból, kezét a füléhez emelte, úgy mintha telefon lenne. Egy aprót bólintottam válaszként.

- Jess, neked már készen kéne lenned, el fogsz késni! – jelent meg mellettünk Carla. Harryvel összenéztünk, majd még mielőtt belekezdtem volna mondatomba, ő szólalt meg.

- Mrs. Greene, most nem lenne jó annyira, ha Jess bemenne az iskolába. – mondta, miközben odanyújtotta Carlanak az újságot.

- Ez mégis mi? – kérdezte a cikket elolvasva. – Jess? – nézett rám kérdőn.

- Mikor a vidámparkból jöttünk ki csomó lesi fotós volt ott. Louis segíteni akart a helyzeten, így ezt találta ki, és mivel nem tudtak rólam és Harryről egy ütős sztorit összerakni, gondolom ezért lett ez a badarság belőle.

- Én mondtam, hogy vigyázz rá! – nézett Harryre.

- Én... – kezdett bele a mondatába Harold, de közbevágtam.

- Most nehogy őt okold már. Egyértelmű volt, hogy egyszer kitudódik, nem? – tettem fel a kérdésem. – Most pár napig ez lesz a téma, majd tovább lépnek, ennyi. Ezt az egy napot kihagyom, nem lesz semmi baj belőle.

- Jó, rendben, de... – mondta Carla egy kis idő után. – nem lesz több ilyen! És ha valami történik vele. – mutatott rám. – Akkor téged vonlak felelősségre. – nézett Harryre, mire a mellettem álló fiú csak bólintott egyet.

- Nem fog semmi történni. – mondtam fejemet rázva.

Mivel nem akartam otthon maradni, úgy döntöttünk mi is elmegyünk. Méghozzá Harryhez.

***

Harry egész nap csak járkált ide-oda a házban, miközben én próbáltam lenyugtatni, és folyamatosan követtem tekintetemmel. Azonban végül sikerült megbeszélnünk ezt az egészet nyugodtan és igen... A kanapén ülve. Ez nagy szó! Tényleg egész nap járkált!

Megbeszéltük, hogy a következő interjúnál tisztázza a dolgokat, mivel rajongók eléggé kiakadtak, inkább úgy mondom, hogy páran közülük. Khm…. Páran, vagyis több millióan de azért voltak olyanok, akik kedves üzenetekkel bombázták Harryt. Azonban persze Ő a rosszindulatúakra figyelt fel.

Most is éppen twittert nézte, miközben én a tv-n kerestem valami normális műsort.

- Mi az? – kérdeztem, mikor láttam, hogy mosolyog valamin. A telefonját odanyújtotta nekem, majd megláttam a képet.

- Ezt ki csinálta? – tettem fel a kérdést, azonban egyből meg is kaptam a választ rá. – Kövesd be! – mondtam, mire Harry hezitált.

- Na! Mi lesz már? Add ide, akkor majd én! – mondtam vigyorogva, majd kikaptam kezéből a készüléket. Bekövettem a lányt, mire pár másodperc múlva olyanokat tweetelt, ami mosolygásra késztetett. És nem az, hogy aranyos tweetek voltak, sőt… nem is lehetett érteni mi van oda írva mivel csak betűk voltak igen érdekes sorrendekben. Igen, azt hiszem, most boldog napja lett azzal, hogy bekövettem. Mivel Harry nem figyelt rám, kicsit elkószáltam a lány oldaláról. Na jó, nagyon...

- Mégis mi tart ennyi ideig egy bekövetésben? – kérdezte Harry szemöldökét felhúzva, mire elnevettem magam.

- Ne akard látni. - mondtam.

- Mit csináltál? – kapta ki a kezemből a telefont. – Jézusom.

- Igen? Tudom... Túl jószívű vagyok. – nevettem arckifejezésén.

- Jess... egy év alatt nem követtem be ennyi embert, mint te öt perc alatt. – mondta még mindig kikerekedett szemekkel.

- Épp ideje volt elkezdeni. Le vagy maradva. Láttad Liam mennyi embert követ? – mutattam a kijelzőre. A twittere kicsit bepörgött azzal, hogy ennyi embert követtem be egyszerre.

- Kérsz valamit inni? – kérdeztem, mire ő bólintott egyet. Én kimentem a konyhába két pohár narancsléért.

- Remélem, ez megfelel. – tettem le elé a poharat. Azonban túlságosan is vigyorgott, ahhoz, hogy ne tűnjön fel nekem.

- Te nem vagy normális! – mondtam nagy szemekkel meredve a kijelzőre. Ugyan is az én nevemben írt ki valamit, aminek a lényege az volt, hogy én cselekedtem az érdekében, hogy több embert kövessen most Harry.

- Kérem! – kaptam ki a kezéből a készüléket, majd elrohantam onnan a konyhába.

- Jess. – mondta, mikor odaért az étkező asztal túloldalához.

- Igen? Még kell pár perc, hogy megírjam. Hol van ezen az a kis izé, ahol lehet írni? – tettem fel az igen értelmes kérdésemet, miközben folyamatosan a kijelzőt bámultam a kék kis téglalapot keresve.

- És mégis mit akarsz írni? – közeledett felém egyre jobban, mire én csak elrohantam előle, majd fel az emeletre és végül az szobájában az ágya mellett feküdve kötöttem ki. Próbáltam minél gyorsabban írni.

„Igen, én voltam. És szívesen Harry! :D – Jess”

„Amúgy csak megjegyzem... Nem jó a bújócskában, vagy lehet csak nem zavarja, hogy nálam van a telefonja...”

Mikor ezt kiírtam, hallottam, hogy Harry bejött a szobába.

- Khm... – jelent meg felettem az ágyon.

„upsz lebuktam” – írtam még ki gyorsan, majd vigyorogva álltam fel a földről.

- Tessék. – nyújtottam oda neki a készüléket.

- Mit írtál ki? – kérdezte. – Ez komoly? – nevette el magát miután elolvasta a tweeteket. – Arra nem gondoltál, hogy nem kerestelek egyből? Még, hogy nem vagyok jó bújócskában...

- Mert jó vagy? – kérdeztem szemöldökömet felhúzva, mire megrántotta a vállát. – Rendben, adj fél percet, aztán gyere ki megkeresni.

Meg sem vártam mit válaszol, már mentem is ki a szobából, majd lerohantam a nappaliba. Mégis hova bújjak?

Hirtelen ötlettől vezérelve álltam meg csak úgy a konyhát és a nappalit elválasztó fal mellé. Mivel körbe lehet járni, így gondoltam majd mindig arrébb megyek, attól függően ő merre indul. Először fent nézett körül, majd hallottam léptei zaját, ahogy lejön a lépcsőn.

Kinéztem a fal mögül, és láttam, hogy a függöny mögé néz be. Azonban nem értettem. Mégis hogy férnék én be oda? – Néztem rá furán, és véletlen kicsit hangosabban nevettem el magam, mint kellett volna. Fejét egyből a hang irányába kapta, azonban amit ez után csinált már nem láttam, mivel visszahúzódtam a fal mögé. Vártam, és vártam. Levegőt is ritkábban vettem, mint általában. Már furcsálltam, hogy hova tűnhetett el ennyi időre, így lassan kinéztem a fal mögül, azonban sehol sem volt.

- Szerinted jó vagyok? – karolt át hirtelen hátulról, amitől én megijedtem így egy kis sikoly hagyta el a számat. Ő csak nevetve fordított magával szembe.

- Azt nem mondanám... Mégis hogy kerülnék a függöny mögé? – kérdeztem.

- Úgy, ahogy még múltkor Niall. – mondta, én meg lehet túl furán néztem rá, mivel elnevette magát.

- Ti csak úgy random bújócskáztok a házban? –kérdeztem meglepetten.

- Most szerinted nem ugyan azt csináljuk? Random bújócska... Gyerekesen hangzik, de eddig mindig volt oka. Most éppen az, hogy bebizonyítsam, nem vagyok béna benne.

- Annyira. – vágtam rá, mire ő elnevette magát.

- Jól van Jess, ma nagyon kötekedős kedvedben vagy. – nézett rám szúrós szemekkel, azonban arcán közben megjelentek azok a bizonyos gödröcskék is.

Én csak egy vállrántással reagáltam rá, majd egy puszit adtam neki, és a pulthoz léptem.

- Te nem vagy éhes?

- Jess, nem rég ettünk. – mondta fejét rázva.

- Igen, de én éhes vagyok... – ültem fel a pultra, mire ő elnevette magát.

- Te nagyon hasonlítasz Niallre. – mondta, majd odajött hozzám. Ő a két lelógó lábam közé állt, miközben farkasszemet néztünk. Harry direkt néha grimaszokat csinált, és én nem bírtam tovább nevetés nélkül.

- Ez így nem ér! – szóltam rá még mindig nevetve.

- Mégis mi? – tette fel a kérdést.

- Tudod te azt nagyon jól. – mondtam, és a nevetést nem tudtam abba hagyni.

- Mi olyan vicces? – mosolygott már ő is.

- Most éppen nem tudom. – válaszoltam, mire elnevette magát, majd közelebb hajolt hozzám. Orrunk összeért, én pedig eljátszadoztam egy kicsit ezzel a helyzettel. Azonban ő ezt nem sokáig bírta, mivel hirtelen megszűntette a maradék kis helyet is köztünk. Hajába túrva csókoltam vissza, és ekkor éreztem, hogy még ennél is közelebb akart jönni, azonban ezt a pult megakadályozta.

Ezt a pillanatot a csengő rontotta el.

- Megyek! – kiabált Harry, majd még egy gyors csók után sietett az ajtóhoz, majd a kulcsot a zárban elfordítva nyitotta ki azt.

- Hát te? – kérdezte meglepetten Harry, mikor meglátta ki állt az ajtóban.