8. rész: Ehhez már nincs joga.

Sziasztok! Mint ahogy ígértem, itt a következő rész. Ez jóval hosszabb mint az előző. Nagyon örülnék, ha kapnék pár visszajelzést ehhez a részhez is. :) Remélem tetszeni fog. 

                                                                   Jó olvasást! :)

Igazából nem is emlékszem, hogy mikor és hogyan aludtam el, csak hirtelen elnyomott az álom...

Reggel arra ébredtem, hogy Haley beront a szobámba. ;hát igen, ezt már megszokhattam volna tőle, de azért egymás utáni két napon is?!; Már épp nyitottam a számat, hogy mondjak valamit erre a bejövetelére, de ő gyorsabb volt.

- Csak azért jöttem, hogy megmondjam neked, nem fogok semmit teljesíteni, bármit is kérsz, ugyan is semmi nem úgy alakult tegnap, ahogy terveztem, szóval ennyit az alkunkról! Na, pá! – hadarta el gyorsan a mondandóját és már ment is ki a szobámból. Én csak nagy szemekkel néztem utána és konkrétan már a szám is majdnem hogy tátva maradt tőle...

Ugyan gondolkoztam azon, hogy utána megyek és felteszem neki a kérdést: Ugyan mit képzelsz magadról?

Viszont nem tettem semmit, csak ültem tovább az ágyamon és elmeredtem gondolataimban.

- Jó reggelt Jess! – jött be Carla, egy kis idő után a szobámba.

- Jó reggelt! – mondtam, miközben rendbe raktam az ágyam.

- Még mindig nem tudod, mi a baja Haleynek? – kérdezte pár perc csönd után, amit furcsálltam is, mert konkrétan csöndben állt a szobámban, és nézte, ahogy rendet rakok.

- Fogalmam sincs, és szerintem neked sokkal előbb el fogja mondani, mint nekem. – mondtam felé fordulva, majd miután ő csak bólintott egyet, én hozzá tettem még valamit az előző válaszomhoz. - Bármi is a baja, szerintem, csak ki kell tombolnia magát és lenyugszik.

- Hát, azért köszönöm. Remélem, igazad van, mert már nem tudok mit csinálni vele. – mondta, és a végére, idegesen elnevette magát.

Miután Carla kiment a szobámból, én a fürdőszobám felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam, és fogat mostam, közben pedig kitaláltam, hogy elmegyek a Starbucks-ba, úgyis nagyon rég voltam már ott. Végül a hajamat kissé begöndörítettem, majd a szekrényemhez mentem, hogy kiválasszam, mit vegyek fel. Egy csíkos mólómnál és a fekete csőgatyámnál döntöttem. Miután átöltöztem, felkaptam a táskámat az ágyamról, és a telefonommal a kezemben mentem ki a szobámból.

Nem kellett sok ahhoz, hogy összeütközzek Haleyvel, mikor kiléptem az ajtómon, de végül nem történt semmi. Ő csak fejét megrázva ment be a saját szobájába.

Mielőtt elindultam volna, összedobtam magamnak egy szendvicset, és gyorsan meg is ettem azt, ezzel pedig konkrétan az ebédet tudtam le, mivel, már egy óra volt, mikor elindultam.

Nincs olyan messze tőlünk a Starbucks, szóval egész hamar oda is értem. Alig voltak bent, és egyből kérhettem is, amit akartam.

- Egy Vanilia Latte-t kérek. – mondtam, ahogy a pulthoz értem.

- Tessék hölgyem. – adta oda pár perc múlva a pohár italt a dolgozó srác, miközben egyfolytában mosolygott.

- Köszönöm. – mondtam, és lehet, hogy túlságosan fapofával, de nem tehetek róla, nagyon idegesített.

A vanilia latte-mat szürcsölve léptem ki az épületből, és mivel nem volt pontos célom, elindultam az egyik irányba.

Miközben már egy ideje sétálgattam össze-vissza, amerre kedvem tartotta, egy nagy tömeget vettem észre kicsit távolabb tőlem. Egy ideig csak néztem arra fele, de végül úgy döntöttem megnézem, mi lehet ott. Végül is, baj nem lehet belőle, nem?

Szóval lassan sétálva indultam el a tömeg felé, miközben folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi lehet ott. Viszont valaki hirtelen megfogta a karom és hátrafele, vagyis magához húzott, nekem pedig ettől a váratlan történéstől kiesett a pohár is a kezemből.

- Mégis mit képzelsz magadról? Miért kellett elmondani Carlanak, hogy suli helyett máshol voltam? Egyáltalán te honnan is tudod, hogy nem suliban voltam, talán követtél? Hát persze, hogy is nem gondoltam erre... – kezdett el ordítozni a hátra rántóm, mikor felé fordultam, aki nem más volt, mint a drágalátos Haley.

- Először is, lenyugodnál?! Én semmit nem mondtam Carlanak. Mégis hogy találtál meg? Hisz még én sem tudom pontosan, hogy most hova tartok! Szóval inkább én kérdezhetném meg azt, hogy követtél? Na meg nincs jogod így beszélni velem! - az elején még normális hangnemben beszéltem de a végére lehet már túlságosan hangos is voltam...

- Persze, és ezt el is hiszem szerinted?! Na meg az, hogy követtelek... Ne legyél már ennyire röhejes! Egyértelmű volt nekem mikor elmentél otthonról, hogy a Starbucksba fogsz jönni, és lám! Egy sarokkal arrébb meg is találtalak! Mióta idejöttél, azt hiszed, hogy te vagy a miss úri hölgy! Bármit megkapsz, amit kérsz, és bármit megtehetsz, amit akarsz. Nekem meg mindig el kell viselnem, hogy CSAK veled enged el szinte mindenhova! Elegem van belőled, és utálom a szüleidet, hogy így ránk hagytak téged. Elvoltam én nélküled is, hidd el!   – folytatta Haley, még mindig nem normális hangnemben, viszont most már túllőtt a célon...

- Mégis hogy merészeled belekeverni ebbe a szüleimet?! Nagyon jól tudod, hogy mi történt és hogyan, na meg hogy miért!! Ha én nem felejtem otthon azt a szaros emléklapot, akkor még ők is itt lennének velem, az öcsémmel együtt! Tudod jól, hogy én minden egyes nap azzal küzdök meg, hogy ne emésszem magam azon, hogy miattam nincsenek most már velünk! Hogy lehetsz ilyen? Talán az nem jutott még eszedbe, hogy Carla csak azért mondja mindig azt, hogy velem mehetsz ide, meg oda, mert talán azt akarja, hogy jóba legyünk. Igen én próbálkoztam, de te csak eltaszítottál magadtól és mindig irányítani akarsz engem, a kemény 14 éveddel. Húúú most többnek nézel ki, mint amennyi idős vagy, nagyon nagy szám, tényleg! Most igazán nagynak érezheted magad... – fakadtam ki és a végére, már csak azt vettem észre, hogy egyre több könnycsepp folyik végig az arcomon. Az engem nem érdekel, hogy rólam miket mond, de ha a szüleimet is belekeveri, ahhoz már nincs joga. – Tudod mit?! Fölösleges neked ezeket elmondanom, mert úgyse fogod felfogni, hogy igen is vannak nagyobb gondok, mint nem tudni, melyik kabátot vegyed meg!! – mondtam, lehet egy kicsit túlságosan is hangosan, de már nem érdekelt. Csak álltam előtte pár másodpercig, majd megfordultam és elindultam arra ahol előbb még a nagy tömeg volt. Igen, most már nem volt ott, de nem is érdekelt, csak egy olyan helyre akartam jutni ahol kevesebb az ember, és nyugodtan tudok gondolkodni.

Már egy ideje csak sétáltam, és sétáltam, mikor hirtelen valakibe beleütköztem. Igazából azt se tudom, hogy került elém, vagy lehet én voltam csak a béna, na mindegy. A lényeg, hogy ha nem fog meg én a földön kötök ki. Már épp mondani akartam, hogy bocsánat, majd terveztem volna csak simán tovább menni, de egy ismerős arccal találtam szemben magam.

p.s.: Bocsánat, hogy megint ezzel jövök, de ha valaki nem nyitotta még meg, akkor nagyon megköszönném, ha megtenné. Nagyon fontos ez nekem! http://jamplify.com/9WxLGu