Sziasztok! Először is bocsánat, hogy nem hoztam hamarabb a részt. Suli miatt nincs túl sok időm, és tudom mindig ezzel jövök, de tényleg ez az oka... :/
Szóval itt a következő rész. A 12. részt pedig még megpróbálom ezen a hétvégén hozni. :)
Jó olvasást! :)
Mire
is gondoltam? Arra, hogy jó barátok leszünk, és majd ő lesz az, akiben
megbízhatok, és akinek bármit elmondhatok? Hisz egy híresség, akinek vannak
sokkal fontosabb dolgai is. Elegek neki az ő, saját problémái, amiket meg kell
oldania. Minek is kéne az életébe egy olyan lány, mint én. Hisz mit is
képzeltem ebbe bele? Túl sok mindent… Túl sokat ahhoz, hogy semmit ne jelentsen
nekem ez az egész. Ő segítő kész volt, én meg túl naiv voltam.
Hazafele
egész úton rajta járt a fejem, megoldást pedig csak egyet találtam: El kell
felejtenem. Akármennyire is úgy éreztem, hogy benne megbízhatok, most már az
ellenkezőjét érzem. Na meg azt, hogy még jó, hogy semmit nem mondtam el neki. Igaz,
kinek mondaná el... Senkinek, de bennem akkor is megvan az, hogy legalább egy
dolog van, amit jól csináltam. Viszont ezerszer több dolog, amit nem. Ez a
gond. Megint ez az időt visszatekerés hiányzik. Pedig azzal mindent meglehetne
oldani. Most komolyan, MINDENT!
Na,
jó ez egyre röhejesebbé kezd válni. Be kéne fejeznem ezt a gondolkodást, a Róla
való gondolkozást, egyáltalán a Rá való gondolást is. Soha nem fogok újra találkozni
vele, nem fogok beszélni vele. Ha nagyon akarta volna, megadta volna a
telefonszámát vagy valami, de nem tette, tehát az ő szemszögéből ennyi volt.
Ennyi, és az enyémből is csak ennyi lesz. Igen, lesz. Mert én még teljesen
máshol tartok. Viszont ez nem lesz sokáig így, abban biztos vagyok...
Egy
nagy sóhajjal indultam fel az emeletre és mentem be a szobámba. Beültem az
ablakomba, és csak bámultam kifele. A nap épp kezdett lemenni, ami szépen
világította meg az eget. Elmosolyodtam.
Emlékszem,
mikor egyszer, még nagyon régen öcsémmel együtt néztük a naplementét. Ő pedig
megkérdezte:
- Mitől piros az ég? - teljesen ijedt arccal tette fel ezt a kérdést. Nem értette mi történik.
- Nyugi, csak a Nap megy le. Szép, nem? - mosolyogtam, miközben ő az ölembe ült és bólintott.
Csak
három éves volt akkor. Néha csak úgy jöttek neki, az ilyen és ehhez hasonló
kérdések, amiken mindig mosolyogtam. Hisz nagyon kicsi volt, nem sok mindent
tudott a világról, sőt szinte semmit sem tudott még...
Egy
könnycsepp gördült végig az arcomon, amit gyorsan le is töröltem. Nem akartam
sírni, és elhatároztam, hogy mostantól nem fogok. Nem fogok azon gondolkozni
soha többé, hogy mi lenne ha... Mert most van az, ami van. Nem túl jó, de
lehetne rosszabb is, sokkal rosszabb...
-
Szeretlek öcsi... – suttogtam végül, majd felálltam az ablaktól, és körbe néztem.
Amit láttam, azt mind Carlanak köszönhetem. Ugyan van pár dolog, amit még
Budapestről hoztam magammal, de a legtöbb cuccom új, már mint, viszonylag új. A
lényeg, hogy nem sok minden van, ami a régi életemre emlékeztet...
-
Mégis mit csinálsz? –hallottam Carla hangját kintről, mire felfigyeltem. Majd
kimentem a folyosóra.
-
Pakolok, nem úgy néz ki? – mondta Haley, és egy nagy dobozt rakott ki a
szobájából.
-
Arra én is rájöttem, hogy pakolsz, a kérdésem, hogy miért dobozokba? – kérdezte
Carla csodálkozva. Én se értettem mi folyik itt.
-
Azért, mert ezek már nem kellenek. – mondta Haley, én meg túl kíváncsi voltam,
ahhoz, hogy oda ne menjek és nézzek bele, hogy mit tartalmaz az a nagy doboz.
-
Ezeket miért dobod ki? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel, mikor megláttam, mik
vannak a dobozba. A hangom lehet túl halk volt, ahhoz hogy meghallja, de azt is
kinézem belőle, hogy szimplán nem válaszolt nekem.
-
Azért, mert nem érdekelnek, utálom őket. Hisz ezt már mondtam is neked, nem
igaz? – szólalt meg Haley hirtelen, olyan közelről, hogy kissé összerezzentem
bambulásomból. – Vidd el ezeket nyugodtan, ha kell. Úgyis neked valók. Főleg az
a göndör húúú. – mondta Haley a kezével mutogatva, amivel nem tudom mit akart
elérni, de nem is érdekelt.
-
Harrynek hívják… - bukott ki belőlem.
-
Tessék? Mondtál valamit? – kérdezte, mire én megráztam a fejem.
-
Semmi, nem mondtam semmit. - mondtam, majd visszamentem a szobámba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése