Jó olvasást! :)
Miután
mindketten megittuk az italunkat, még egy kicsit beszélgettünk. Többször is
elértünk oda, hogy ha akarom, elmondhatom mi a baj, viszont én nem szándékoztam ezzel terhelni. Változtatni úgyse tud semmin, és akkor meg már
fölösleges. Szóval mindig eltereltem valahogy másra a témát, aztán a végén már
nem is próbálkozott, mivel megértette, hogy most nem szeretném elmondani neki.
Ettől függetlenül vagy ötször megköszöntem neki, hogy megmentett, plusz hogy
eljöttünk ide. Igen sokat jelent nekem, hogy úgy, hogy egyáltalán nem is ismer; na jó most már azért a több órás beszélgetésünk után kicsit megismert, és én
is őt; törődik velem. Amit nem nagyon szoktam meg. A bizonyos nap óta, szinte
magamra vagyok utalva, és igen mindig mondom, hogy ott van nekem Carla, de
azért egy anyának mindig is a lánya van első helyen, és én nem vagyok az. Az
már más, hogy mindig kedves velem, meg ilyenek, de azért az nem ugyan olyan...
Szóval, visszatérve Harryhez. Nagyon megkedveltem,
és most először érzem úgy, több hónap után, hogy van egy személy, akiben
teljesen meg tudok bízni. Igen, igaz, hogy csak pár órája ismerem, de úgy
érzem, mintha már régóta barátok lennénk.
Mindenféléről beszélgettünk, és szóba kerültek a
barátai is. Igazából mondott neveket, miközben vicces sztorikat mesélt, amik
tényleg viccesek voltak, de fogalmam sem volt, hogy ki hogyan néz ki. Szerintem láthatta az arcomon, hogy valami nem stimmel, és rájött, hogy mi is az a
valami, mivel elővette a telefonját, és egy képet mutatott nekem. Elmondta ki
kicsoda, és persze magát is megmutatta rajta; mintha én nem tudtam volna.
- Szóval, akkor balról jobbra: Niall, Liam, Louis,
Zayn, és te. - közben minden név után ránéztem, hogy jót mondok-e.
- Igen. – nevette el magát.
- Most mi az? – kérdeztem, mert tényleg nem értettem
mi olyan vicces neki hirtelen.
- Semmi, csak aranyos volt, ahogy mindegyik név után
kérdőn néztél rám, hogy jót mondasz-e. – nevetett még mindig, és erre én is
elmosolyodtam. – Kérsz még egyet? – kérdezte, a poharamra nézve.
- Nem, köszönöm. – mondtam, még mindig mosolyogva.
Ekkor megszólalt a telefonja.
- Bocsi. – mondta, miközben felvette. Különösebben
nem figyeltem, hogy mit beszél, mivel úgy gondolom, ami nem rám tartozik, nem
is kell tudnom. Szóval csak nézelődtem, na meg néha Harryre is néztem, miközben
telefonon beszélt. Az utolsó mondatra, mégis felfigyeltem.
- Oké, rendben, pár perc és ott is vagyok. Szia! –
mondta, majd kinyomta a telefont. – Bocsánat, de mennem kell. Örülök, hogy
találkoztunk, és remélem még fogunk is. – mondta, miközben már fel is állt, és
kidobta a poharát. – Akkor, szia! – mondta, és amit ekkor csinált, nagyon
meglepett. Szorosan megölelt, majd egy puszit adott az arcomra.
- Szia. – mosolyodtam el. Majd a tekintetemmel
követtem, ahogy elindul a kijárat felé. Miután kiment az épületből hiányérzetem támadt. Majd pár perc múlva leesett, hogy miért, és ettől kicsit megijedtem.
Mégis hogy fogom én elérni? Hogy beszéljük meg, mikor és hol
találkozunk újra? Vagy ez csak egy kamu szöveg volt, és nem is akar többet
találkozni velem? Talán félre ismertem volna? Ezek, és ezekhez hasonló
gondolatok cikáztak a fejemben, és éreztem, hogy minden eddig érzett jókedv,
öröm, és az érzés, hogy végre van valaki, akiben megbízhatok, fokozatosan
eltűnik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése