Jó olvasást! :)
Miközben sétáltam hazafele, egyre hűvösebb szél
kezdett fújni. Kicsit fáztam is, de nem foglalkoztam annyira vele. Ugyan úgy,
lassan folytattam utamat.
Pár perc múlva megérkeztek a felhők is, majd egész
nagy cseppekben kezdett el csöpögni az eső. Még két utcasaroknyira voltam a
házunktól, tudtam jól, hogy nagyon el fogok ázni, ha nem sietek, de még mindig
lassan, komótosan sétáltam tovább. Azon a srácon gondolkoztam, aki leült mellém
a padra. Vajon már hazament, vagy ő is elázik, mint én? Remélem neki
megoldódnak a problémái, ha már nekem sosem fognak...
Már csak pár háznyira voltam a miénktől, mikor egy
nagyot dörgött az ég, majd hirtelen szakadni kezdett az eső. – Remek... –
morogtam magamban, gyorsabbra véve a tempót.
Ilyen a Londoni időjárás. Elég gyakran esik. Mondjuk
engem nem zavar, néha még élvezem is, de most igazán várhatott volna még pár
percet.
Gyorsan kinyitottam az ajtót, és besiettem a házba.
Annyira nem is áztam el, na jó de...
A hajamból csavarni lehetett a vizet, az összes
rajtam lévő ruhából úgyszintén.
Halkan felmentem az emeletre, majd be a szobámba.
Ahogy beértem az összes vizes ruhámat levettem magamról, majd a szekrényembe
kezdtem kutakodni tiszták után. Csak egy nagy pólót vettem elő, amibe vagy
kétszer beleférnék, majd magamra kaptam. A térdemig ér, ezért nem vettem elő
semmi gatyát hozzá. Szeretek ebben lenni, kényelmes.
Miután a vizes ruhákat bevittem a fürdőszobába,
elővettem a naplómat, és az ágyamra ültem. A jó vastag takarómat magamra
húztam, majd az éjjeliszekrényemről elvettem a tollamat, és írni kezdtem. „Kedves naplóm. Már jó rég óta nem írtam... Valahogy sosincs hozzá kedvem, viszont most van, szóval, hol is kezdjem? Még mindig alig tudok aludni esténként. Egyáltalán elmúlik ez valaha? Remélem, hogy igen, mert már nem bírom... Viszont ezt minden nap, mikor írok, megemlítem nem? Szóval, igen... Kicsit unalmassá kezd válni. Más meg nem történik, ezért fogalmam sincs, mit is írjak...
Ja, de. Mikor
a parkban voltam, egy srác leült mellém a padra. Elsőnek megijedtem, de aztán
most már csak nevetni tudok magamon, amiért olyan bénán csak felálltam és el
akartam menni. Kedves volt, viszont nagy bajban lehet, ha ennyire ki volt
akadva. Azért remélem neki legalább megoldódnak a problémái…
Na, ennyi
voltam mára, megint jó kreatív voltam, mi?”
Fejeztem be a rövid kis bejegyzést, és becsuktam a
naplóm, majd visszatettem a helyére, oda, ahol, senki nem találná meg.
Haley szerintem kapva kapna az alkalmon, hogy
beleolvasson, de én nem adom meg neki ezt az örömet, ezért dugom el jól.
Miután visszaültem az ágyamra, és magamra húztam a
takarót, csak bámultam ki a fejemből. Nagyon álmos voltam, de nem akartam
aludni. Nem akartam azt, hogy megint álmodjak valamit. Na, meg már szinte
felesleges lett volna elaludnom, hisz egy óra múlva úgy is kelnem kéne, hogy
beérjek a suliba. Ezért hagytam égve a villanyomat, és csak bámultam a plafont.
Fogalmam sincs mikor, de elaludtam. A bejárati ajtó
csapódására ébredtem.
- Persze, hogy nem tudja normálisan elhagyni a
házat... - mérgelődtem magamban, mikor ránéztem az órára. – Azt meg hogy? –
tettem fel magamban a kérdést kikerekedett szemekkel. Ugyan is pontosan 12:00
volt. Már rég iskolában kéne lennem. Viszont nem értem, hogy Carla miért nem
szólt...
Úgy voltam vele, hogy már itthon maradok, így belebújtam
a szőrös papucsomba és úgy, ahogy voltam lementem a konyhába, hogy egyek
valamit. Az asztalon egy cetlit találtam. „Csak azért nem keltettelek fel, mert már
nagyon régóta láttalak, ilyen mélyen aludni. Ki kellett pihenned magad. Majd ha
hazaértem igazolom a mai napodat. Aztán csak pihenni ma, mert több ilyen nem
lesz. ;) C.”
Mosolyogva gyűrtem össze a cetlit és dobtam ki a
szemétbe. Carla kérése tökéletesen teljesítve lesz. Ma semmit nem fogok
csinálni, csak pihenni. Majd ha hazaért megköszönöm ezt neki. Na, meg alig
várom, hogy Haley arcát lássam, mikor megtudja, hogy Carla engedélyével
maradtam itthon, csak úgy. Jó, ez szemét volt, de akkor is...
Apropó Haley... Mit keresett ő délben itthon, ha
neki, már akkor rég suliban kellett volna lennie?
Nem, mintha meglepődök azon, hogy lóg. Csak rá kell
nézni...
Na, mindegy egyszer úgy is le fog bukni, hogy mi jót
csinál iskola időben.
Gyorsan összedobtam két szendvicset, és azzal együtt
mentem ki a nappaliba, és leültem a kanapéra. Mielőtt elkezdtem volna enni,
bekapcsoltam a tv-t. Már nem is tudom, mikor néztem utoljára... Nagyon rég.
Most sem volt túl sok kedvem hozzá, de most mit
csináljak?
Már vagy tíz perce csak kapcsolgattam össze vissza,
majd végül feladtam és kikapcsoltam. Addigra már rég megettem a reggelimet. A
tányért most kivételesen csak beraktam a mosogatóba, hogy majd később
elmosogatom.
Felmentem a szobámba, és beálltam a szekrényem elé,
hogy valami elfogadható kinézetre váltsak át. Még mindig úgy voltam, ahogy
felkeltem, szóval már ideje volt. Na, meg nem akartam itthon maradni, ezért
elhatároztam, hogy valahova elmegyek. Pontosan nem tudom, hova, csak az a
lényeg, hogy ne itthon üljek egész nap.
Elővettem egy bő fazonú pólót, és a fekete
farmeromat. Majd ezekkel együtt bevonultam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, majd
miután megszárítkoztam, a hajamat felkötöttem egy laza kontyba. Felvettem az
előbb említett ruhadarabokat, és már kész is voltam. Felkaptam az imádott
táskámat, majd indultam is. Még mindig nem tudtam, hogy egyáltalán hova, de
majd alakul valahogy, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése