4. rész: A második verziónál döntöttem...

Sziasztok! Itt is van a következő rész. Remélem tetszeni fog! Köszönöm az értékeléseket. :) 

                                                                Jó olvasást! :)

Már vagy tíz perce sétáltam, még mindig céltalanul, de élveztem. Jó volt friss levegőt szívni, és ahogy a nap sugarai, csak úgy felmelegítették a testemet, még jobb érzés volt. Az utcákon alig voltak emberek, hisz még csak olyan két óra fele járhatott, ilyenkor mindenki dolgozik, vagy suliban van. Apropó suli... Mintha Haley menne előttem. Ugyan olyan hosszú szőke haj, na meg azt a menést utánozni nem lehet. Azt hiszi ez menő, de igazából a suli nagy része kiröhögi. Nem is tudom... Szerintem elég gáz, úgy „híresnek” lenni a suliban, hogy mindenki csak röhög rajta. Viszont ez megint nem az én dolgom, de azért kíváncsi voltam, hogy most épp hova tarthat...

Kicsit lelassítottam; mert egyre jobban közeledtem hozzá; és követni kezdtem. Vagy negyed órán keresztül csak sétált és sétált keresztül, kasul az utcákban. Esküszöm, mintha az egyik részen többször is átmentünk volna. Nem nagyon értettem, hogy hova tarthat ennyi ideig eljutni.

Majd végül megállt egy épület előtt, várt ott még pár percig, majd bement. Én meg a fejemet a kezembe temetve jöttem rá, hogy mennyire gyerekesen viselkedtem az előbb. Hisz attól még, hogy érdekel mit csinál iskola időben, semmi közöm hozzá. Egy nagy sóhajjal fordultam meg és sétáltam az utca vége felé.

Még mindig nem tudtam, hogy hova menjek, ezért miután kiértem az utcából, megint csak elindultam valamerre. Még olyan tíz percig sétáltam, mikor a St. James parkba értem. A legközelebb lévő padra le is ültem. Kicsit elfáradtam, vagy egy órán keresztül csak sétáltam, úgyhogy szerintem nem meglepő...

Pár perce ültem csak a padon, mikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Carla volt az.

- Igen? – vettem fel.

- Szia Jess! Csak azért hívlak, hogy kicsit később fogok haza érni. Megtennéd azt nekem, hogy Haleynek adsz valami normális ételt? Bármit, csak ne chipszet, meg édességet egyen.

- Persze, adok neki. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

- Köszönöm. Akkor majd este találkozunk. Szia. - mondta, majd kinyomta a telefont. Időm se volt elköszönni, olyan hamar letette. Valami nagyon sürgős dolga lehetett.

 Mivel kezdett későre járni, elindultam hazafele. Semmi kedvem nem volt még főzni is a drágalátos Haleynek, így útba ejtettem a Nando’s -t.

Mivel nem volt nálam túl sok pénz, valami olcsó menüt kezdtem el keresni. Végül peri-peri csirke menünél döntöttem, és magamnak is vettem egyet. Elvitelre kértem, így zacskóban kaptam meg. Kifizettem, és már indultam is haza. Eléggé elegem volt mára a sétálásból, és már a levegő is kezdett lehűlni, de hát valahogyan mégis haza kell jutnom. Már csak pár utcasaroknyira voltam a házunktól, mikor hangzavarra lettem figyelmes, vagyis inkább hangos nevetésre. Hátranéztem. Pár srác közeledett felém. Szinte alig tudtak menni, úgy röhögtek. Nem tudtam, mit csináljak... Gyorsítsak a tempón, és nem érnek utol, vagy tegyek úgy, mintha nem hallanám, hogy jönnek. A második verziónál döntöttem. Hallottam, hogy egyre közelebb és közelebb vannak hozzám, és megállás nélkül nevetnek valamin, néha az egyikük olyan viccesen nevetett, hogy én is elröhögtem magam.

Mikor kicsit kiszélesedett a járda egyesével kerültek ki, majd már azt hittem, hogy nincsenek többen, mikor azt vettem észre, hogy zuhanok, egyenesen a föld felé.

Viszont mikor már készültem arra, hogy ez fájni fog, hirtelen valaki megfogott. A meglepettségtől meg sem tudtam szólalni.

- Jól vagy? – kérdezte egy kicsit ismerős, ijedt hanggal a megmentőm. Ekkor vettem észre, hogy konkrétan a karjaiban vagyok, ő meg guggol, így gyorsan fel is álltam.

- Persze, jól, bár jobban is vigyázhattál volna... – mondtam, lehet túl bunkón, mikor láttam, hogy a Nando’s-ban vett vacsoránknak annyi, mivel az egész kiborult a földre.

- Sajnálom. Nem figyeltem. – mondta a többi srác után nézve, akik hirtelen megálltak. Igen, szeritnem most tűnt fel nekik, hogy valaki hiányzik...

- Akkor én megyek, mert még vacsorát kell csinálnom. Szia. – köszöntem el kicsit elgondolkodva, azon, hogy mégis mit fogunk mi enni.

- Még egyszer bocsánat. – kiabált utánam, majd befordultam az utcánkba.

Alig vártam, hogy beérjek a házba, mert már szétfagytam. Nagyon hideg lett hirtelen.

Mikor beléptem a házba, bömbölő zene fogadott. Levettem a cipőmet, és fülemet befogva mentem fel Haley szobájához. Kopogás nélkül benyitottam, majd szóltam neki, hogy halkítsa lejjebb.

- Dehogy halkítom. Ki vagy te, hogy meg mondd nekem, hogy mit csináljak? – válaszolt flegmán, majd mutatott az ajtó felé, hogy menjek ki. Most az egyszer nem hagytam, hogy ezt csinálja, és nagy meglepettségére, a hifihez mentem, majd lejjebb vettem a hangerőt.

- Ha nem hallgatod halkabban, akkor Carla véletlen meg fogja tudni, hogy a drága lánya suli helyett a városban kószál. – mondtam, majd meg nem várva a válaszát kimentem a szobából. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött, és az a fej, amit vágott... Megérdemelte, végre vissza tudtam adni azt, amit ő már több hónapon keresztül csinál velem. Remélem most már békén fog hagyni, van nekem elég bajom nélküle is.

Lementem a konyhába és összedobtam pár szendvicset. Mivel nem volt semmi más, amiből normális kaját lehetett volna csinálni. Megvacsoráztam, majd felmentem az emeletre.

- A vacsora az asztalon van. - mondtam hangosan, mikor Haley szobája előtt haladtam el, majd egyből a szobámba mentem. Véletlen kicsit hangosabban csukódott be az ajtó mögöttem, mint terveztem, de annyira nem érdekelt.

Nagyon fáradt voltam, ezért egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam, és fogat mostam, majd felvettem a bő pólómat, és már az ágyban is voltam. Magamra húztam a takarómat, és a plafont kezdtem el bámulni. Minden egyes este tartok attól, hogy épp mit fogok álmodni, de most valahogy ez az érzés nem volt bennem. Csupán az álmosságot éreztem, viszont azt nagyon. Így egész hamar, el is aludtam.