32. rész: Ezért ne kérj bocsánatot

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. :) 

                                                                             Jó olvasást! :) 

- Jess mit mondott? Hahóó elmondanád mit mondott? Föld hívja Jessica Evans-t! – hadonászott előttem Harry már egy ideje. Nem hagyott békén, meg akarta tudni, hogy a drágalátos „barátnőm” mivel akasztott ki még délelőtt ennyire.

Nem terveztem elmondani neki, de látta rajtam, hogy valami bajom volt, mikor beültem az autóba, így kénytelen voltam beavatni. Azóta pedig mindenhova utánam jön a házban.

- Nem mondom el, és feleslegesen próbálkozol. – mondtam már ezredszerre, majd elindultam az emeletre. – Gondolom, a mosdóba nem akarsz velem jönni. - fordultam felé.

- Azt nem mondtam. – mondta szemöldökét húzogatva, mire én csak elnevettem magam.

- Harry, elég! – szóltam rá nevetve, miután felkapott és velem együtt ment be a fürdőszobába. Azonban ekkor bezárta az ajtót, és zsebre rakta a kulcsot. – Ez most komoly?

- Csak ki kell venned a zsebemből a kulcsot és már kint is vagy! – magyarázott.

- Ismerlek Styles. – mondtam, majd leültem a kád szélére.

- Ennyi? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Most mit vártál? Nemsoká interjú, úgyhogy kénytelen leszel kinyitni majd.

- Akkor legalább nincs valami dolgod itt bent? – kérdezte.

- Na látod, ez egy jó ötlet. – pattantam fel, mire neki felcsillant a szeme, azonban, mikor a sminkes cuccomért nyúltam olyan fejet vágott, hogy elnevettem magam. – Ez sem jött be. - vigyorogtam.

- Gonosz vagy.

- Te meg perverz. – vágtam vissza.

- Jobb, mint a gonosz. – vigyorgott.

- Igen, biztos. – nevettem el magam, majd a tükör elé álltam és elővettem a szempilla spirálomat. Mivel Harryre nem nagyon figyeltem, csak azt vettem észre, hogy hátulról átölelt. Fejét vállamra támasztotta, és úgy nézte, ahogy ügyködöm.

- Te is kérsz? – tettem fel a kérdést, azonban mire reagált volna, már nyúltam is a szempilla spirálommal a szeme felé. Nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztem, mert elhúzódott tőlem, így egy szép fekete csík lett az arcán.

- Ezt hogy szedem le? – kezdte el egyből dörzsölni arcát, azonban csak még jobban elkente ezzel. Én csak nevetve nyúltam a sminklemosómért, majd a kis korongra ráraktam, és felé indultam. – Az mi? – kérdezte.

- Amivel leszedem az arcodról, mi más lenne? – nevettem még mindig arckifejezésén, ahogy bámulta a kezemben lévő tárgyat.

- Hogy bírjátok ti ezt. – mondta egy sóhaj kíséretével.

- Kénytelenek vagyunk bírni, mert ti elvárjátok. – szedtem le az utolsó kis foltot is az arcáról.

- Én nem várom el. – mondta

- Igen persze. – mosolyodtam el. – Amúgy jobb is, mert én ennél többet nem is fogok feltenni. – fejeztem be a sminkelést. – Kimehetek? – kérdeztem felé fordulva. Ő csak ült tovább a kád szélén és nézett engem.

- Elmondod mi volt délelőtt? – tette fel kérdését, mire én csak fejemet ráztam.

- Nem mondom el, mert nem akarom, hogy rosszul érezd magad. Inkább itt maradok holnap reggelig, mint, hogy te megtudd. – mondtam, mire ő közelebb lépett hozzám.

- Csak nem értem mi lehet ennyire... – kezdett bele mondatába, azonban közbevágtam.

- Hagyjuk, jó? - mondtam szemébe nézve, azonban utána tekintetem ajkaira siklott. Láttam, hogy elmosolyodott, majd szorosan ölelt meg. Fejét nyakamhoz emelte, majd már éreztem ajkait bőrömön. Egy sóhaj hagyta el a számat, miközben kezemet, pedig zsebe felé vezettem. Azonban ezt észrevette, és megelőzött. Csak mosolyogva nézett rám, én pedig mondani akartam valamit, de nem hagyta. Ajkai hirtelen nyomta enyéimhez, azonban most nem olyan gyengéden, mint ezelőtt. Éreztem, hogy elindul az ajtó felé, így követtem őt. Egy pillanatra sem távolodtunk el egymástól. Hallottam a kattanást, ami jelezte, hogy kinyílt az ajtó. Hirtelen nyúlt a kilincsért, majd éreztem a kis szellőt, ami bejött a fürdőszobába. Harry egyre hevesebben csókolt, kezei pedig bebarangolták testemet, persze csak ruhán kívül, azonban már így is szinte égette bőrömet érintése. Mikor a szobámba értünk, az ajtót a lábával csapta be. Engem pedig sodrott az ár...

Kívántam őt, sőt akartam, azonban mint általában, megint az eszem irányított. Éreztem, hogy kezét pólóm alá csúsztatja, és ekkor jött el az a pillanat, amikor tudtam, le kell állnunk.

- Harry. – mondtam két csók között, majd próbáltam lelassítani. Ő ezt észrevette, és ugyan nehezen, de végül eltávolodtunk egymástól. A levegőt mindketten kapkodtunk.

- Bocsánat, csak annyira... – kezdett el magyarázkodni, de én közbe vágtam.

- Csak egy kis időt kérek. Ezért meg ne kérj bocsánatot. – mosolyodtam el.

Ekkor meghallottuk, hogy csengettek. Én kérdőn néztem Harryre, hisz én nem vártam senkit. 

- Hát, gondoltam mehetnénk együtt az interjúra így megadtam a címedet a srácoknak. - mondta egy vállrántás kíséretével. 

- És én még kész sem vagyok. - pattantam fel hirtelen az ágyról, ő pedig nevetve nézte, ahogy kapkodni kezdtem. - Inkább segítenél? - jöttem ki a szekrényemből egy ruhával a kezemben.

- Előbb fel kéne venned nem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Én elnevettem magam, mert igaza volt. Addig nem tudja hátamnál felhúzni a cipzárt amíg nincs rajtam a ruha. 

Legnagyobb bánatára berohantam a fürdőszobába és ott öltöztem át, majd már jöhetett is a segítsége. 

Olyan tíz perc múlva el is tudtunk indulni az interjú helyszínére.