40. rész: Még mindig intenzíven tartjuk

Sziasztok!
Bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt! Félévi hajtás miatt nem volt időm írni.
Már előre tudom, hogy néha lesz még ilyen, hogy nem fogok tudni részt hozni egyik-másik héten. Ezekért előre bocsánatot kérek. Az év végi jegyeim nekem már sokat számítanak, úgyhogy muszáj lesz belehúznom.
Remélem megértitek.
Nem is húzom tovább az időtöket. Itt a 40. rész. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást! :)

- Jess! – arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondogatja. Halkan, de mégis hallhatóan. Mikor az arcomat érintette annak a bizonyos valakinek a keze, elmosolyodtam, hisz tudtam ki az. – Hidd el, nem akartalak felkelteni, de ez most fontos. – suttogta.

Mondata hallatán hirtelen kipattantak szemeim, az előző fáradtságomon túllépve.

- Mi történt? – kérdeztem rekedtes hangon.

- Az életveszélyen túl van, de még mindig az intenzíven tartjuk. – szólalt meg egy fehérruhás nő, ki valószínűleg már egy jó ideje ott állhatott mellettünk.

- És ez akkor mit is jelent pontosan? – nem nagyon tudtam, mit rejt ez a „még mindig intenzíven tartjuk” dolog.

- Azt, hogy egy ideig még nem tudnak bemenni hozzá. Különben is altató hatása alatt van, ha fent lenne, még nagy fájdalmai lennének.

- Mesterséges altatás. – motyogtam, mikor megértettem miről is van szó. – Meddig lesz intenzíven? – tettem fel a következő kérdésem.

- Nem tudom biztosra megmondani. Egy-két nap, akár egy hét is lehet. – válaszolt az orvosnő. – Azt javaslom, hogy menjenek haza. Mint ahogy előbb már említettem, az életveszélyen túl van, de az intenzív osztályra nem mehetnek be.

Egy bólintással nyugtáztam az információkat.

- Köszönjük. – szólalt meg Harry mellettem, mivel a nőnek mennie kellett.

Tekintetem egy zöld szempárral találkozott, mikor feleszméltem bambulásomból.

- Gyere, menjünk haza. – egy kis mosolyt erőltetett arcára, azonban mikor megráztam a fejem, próbálkozásának nyoma is eltűnt.

- Nem hagyhatom itt. – motyogtam.

- Pihenésre van szükséged. Nem hagyod itt, hisz majd jössz vissza. Semmi értelme se lenne annak, ha itt várakoznánk. Minden rendben lesz, jó kezekben van. – szorosan ölelt magához, míg én csak lehunytam szemeimet és beszívtam mámorító illatát, mi megnyugtatott.

- Viszont reggel egyből jövünk ide. – mondtam.

- Ez természetes. – bólintott egyet, miközben megfogta kezemet és elindultunk a kijárat felé. – Niall egy jó órája hívott, hogy hazaértek és sikerült elaludnia Haleynek.

- Biztos nagyon kiborult. – mondtam elhaló hangon.

Egy puszit nyomott fejem búbjára mielőtt kinyitotta nekem az autó ajtaját. Mire én beültem, már ő is a járműben ült, és beindította azt. Egyik kezét a kormányra helyezte, míg másikkal az én kezemért nyúlt, hogy ujjainkat összekulcsolja.

Én csak bámultam ki az ablakon, és hol az elmosódó házakat néztem, hol pedig a vízcseppek versengését az üvegen. Hisz útközben szakadni kezdett az eső.

- Hova megyünk? – kérdeztem, mikor az egyenes útról hirtelen jobbra fordultunk.

- Ennivalóért.

- Nem vagyok éhes. – ráztam fejem.

- Akkor is enned kell valamit, mert még rosszul leszel nekem. Plusz Niall is kérte. – a név hallatán elmosolyodtam, hisz egyáltalán nem csalódtam benne.

Harry beszaladt a Nando’s-ba, míg én a kocsiban vártam. Szemeimet nehezen tudtam nyitva tartani, azonban a homlokomat a hideg ablaküveghez döntve sikerült fent maradnom.

- Itt is vagyok. – pattant be göndör hajú barátom az autóba, majd a négy nagy zacskót a hátsó ülésre helyezte.

Mikor tekintetünk találkozott halványan elmosolyodtam, azonban már szinte félálomban voltam.

- Jess. – nevem mondogatására ébredtem fel. Pár órán belül már másodszorra.

- Fent vagyok. – motyogtam, miután megéreztem ajkait enyéimen.

Elosztottuk kettőnk között a zacskókat, majd elindultunk a ház felé. Sietősre vettük lépteinket, hisz nem akartunk nagyon elázni.

- Niall. - szólt Harry a szöszinek, ki pár pillanat múlva már előttünk is volt. Egy ásítás kíséretével nyúlt a kezemben lévő szatyrokért, majd a konyhába indult. Én is követtem őt, ahol pedig már Harry vette is elő a tányérokat.

- Honnan tudod, hogy ott vannak? – kérdeztem meglepetten, mire ő csak egy vállrántással reagált.

- Szerintem végignézte a szekrényeket, és a legutolsóban meg is találta, amit keresett. – fordult felém Niall, mire Harry kissé meglökte vállánál.

Ez a jelenet megmosolyogtatott és Niall arcát látva szerintem ez is volt a célja.

- Megnézem Haley-t, hátha kérne ő is valamit. – mondtam mielőtt nekiálltam volna enni. Ugyan egyáltalán nem voltam éhes, legalábbis nem éreztem...

- Nem rég voltam fent nála, és mélyen alszik. Mikor megérkeztünk evett egy kicsit.

- Köszönöm Niall. – mondtam halkan.

- Ugyan, ezen nincs mit köszönnöd. Na, de most egyél, mert még egyszer csak úgy husss... Eltűnik a tányérodról az étel.

Elnevettem magam azon, ahogy ezt eljátszotta. Tanácsát megfogadva, pedig elkezdtem enni.

Ekkor jöttem rá, hogy Harrynek igaza volt. Éhes voltam.

- Vendégszobában megágyazok neked. Valami ruhát pedig keresek, ami rád is jó. – mondtam Niallnek, miután elpusztítottuk a zacskók tartalmát.

Míg a srácok elpakoltak én felmentem az emeletre, majd Haley szobája felé vettem az irányt.

Halkan nyitottam be hozzá, azonban a sötétben nem sokat láttam. Csöndes szuszogását viszont hallottam, így ezzel arra következtettem, hogy alszik. Visszafele viszont nem volt ilyen egyszerű a menet, mivel egy erős mellkasba ütköztem miután becsuktam magam mögött az ajtót.

- Alszik? – kérdezte rekedtes hangján. Én csak egy bólintással válaszoltam neki.

- Ha adok neked tiszta ágyneműt, megcsinálod Niallnek? Én addig keresek valami ruhát neki, meg persze neked is. – mondtam halkan, miközben a szobámba mentünk.

Ugyan Harry nem nagyon reagált előző kérdésemre, de biztos voltam abban, hogy csak szimplán túl fáradt volt.

Mikor kezébe nyomtam az ágyneműt, egy rövid csókot nyomtam ajkaira, mire ő halványan elmosolyodott.

Én a szekrényemhez léptem, majd elővettem apától örökölt két bő pólómat, hozzá pedig két melegítőmet, amikben annyira nem bíztam. Hisz mégis az én méretem, tehát nem biztos, hogy jó is lesz rájuk.

- Elméletileg mindent elpakoltam lent, de ha nem akkor majd holnap. – lépett be egy kopogás után Niall a szobámba.

- Mindent köszönök Niall! – léptem oda hozzá, majd megöleltem. Ő még közelebb húzott magához.

- Nyugodj meg Jess, minden rendben lesz. – suttogta, mire én csak bólintottam egyet.

- A gatya nem biztos, hogy jó lesz. – nyomtam kezébe az elővett ruhadarabokat.

- Jess, hol van a kispárna huzat? – jött be szobámba Harry.

- Odaadtam neked.

- Viszont én meg nem találom. – túrt bele hajába.

- Itt van. – mondta Niall, miután visszajött a folyosóról. – Megcsinálom majd én. Jó éjt. – mosolyodott el.

- Neked is. – szinte egyszerre mondtuk Harryvel, majd egymásra néztünk.

- Nekem már nincs erőm fürödni. – motyogtam.

- Akkor ne tedd. Majd holnap. – mondta, miközben levette az ágytakarót. Most azt sem érdekelt, hogy szimplán a földre dobta, amit kifejezetten nem szeretek. – Viszont én mindenképp elmegyek, ha nem baj, mert bűzlöm.

Szóhasználatán elmosolyodtam.

- Nem bűzlesz. – mondtam fejrázás kíséretével.

- Óh dehogy nem. – hirtelen vette le magáról fekete pólóját, majd megszagolta.

Tudtam, hogy direkt vág grimaszokat miatta, így kezemet nyújtottam pólójáért.

Ő egy laza mozdulattal dobta oda nekem, mire engem megcsapott az a bizonyos mámorító Harry illat.

- Egyáltalán nem büdös, de ha akarsz, nyugodtan fürödj meg. – mondtam, mire ő már indult is ki a szobámból.

Kihasználva azt az alkalmat, hogy egyedül voltam, gyorsan elővettem pizsamámat, amihez most egy melegítő gatya is tartozott a pólón kívül.

A komódomhoz léptem, majd felkapcsoltam a kislámpát, és le a nagyot. Szemeimnek sokkal jobb volt a kisebb fény.

Gyorsan öltöztem át, azonban hirtelen ötlettől vezérelve Harry használt pólóját kaptam magamra.

Csukott szemmel vettem mély levegőt, így éreztem illatát, ami megnyugtatott. Lassan másztam be ágyamba, majd elhelyeztem két párnát rajta, a többit pedig ledobtam az ágytakaró mellé.

Mire bebújtam meleg takaróm alá, Harry már be is lépett szobám ajtaján.

                             

- Hát ez nem éppen jó rám. – emelte fel kezében lévő ruhadarabot, azonban akaratom ellenére sem oda néztem, hanem tekintetemet végig vezettem testén.

Egy szál alsógatyában volt.

- Jess. – mondta halkan, gödröcskés mosolya megjelent arcán.

- Öhm igen, persze gondoltam, hogy nem lesz jó. – zavaromban hajamba túrtam, majd hanyatt dobtam magam az ágyon.

Nem volt erőm megkérdezni, hogy miért nem vette fel a pólót, amit adtam neki. Plusz, azt hiszem rákvörös lehetett az arcom, úgyhogy inkább csak behunytam a szemem és vártam.

Harry még matatott egy kicsit, majd pár perc múlva megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Jó éjt. – suttogta, majd egy puszit nyomott arcomra

- Jó éjt Harry. – mondtam halkan, és lekapcsoltam a kislámpámat.

Közelebb másztam hozzá, majd fejemet mellkasára döntöttem. Ő átölelt, és a karomat kezdte el simogatni.

Én pedig szívének ütemes dobogására aludtam el.