Happy Birthday Liam! & 44. Rész

Sziasztok! 

Először is NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT szeretnék kívánni Liam James Payne-nek. Hisz ma lett 21 éves, amit nehezen is hiszek el. Bár már megszokhattam volna, hogy az idő gyorsan repül ilyen téren. :') 

Liam szülinapja alkalmából meghoztam a következő részt is! Tudom nagyon sokáig nem jelentkeztem, amiért bocsánat, viszont előre tudom, hogy továbbra is lesznek kihagyások.

Na, de nem is húzom tovább az időtöket! 

Jó olvasást! :) 

44. Rész: Reméltem, hogy tetszeni fog.

A boldog családi környezet, melyet olyan régóta hiányoltam. Harry nem is tudta mennyire sokat adott nekem azzal, hogy bemutatott a családjának. A bizonyos nap óta nem kaptam ennyi szeretetet, csupán pár óra alatt. Igaz, Carla mindent megtett, hogy boldog életem legyen, de Haley mindig belerondított valamivel. Ez az utóbbi pár hétben változott meg, számomra szinte észrevétlenül. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is úgy fogunk viselkedni egymással, mint két testvér. Régebben biztosan velünk tartott volna, és egész kiruccanásunk alatt direkt idegesített volna engem. Azonban most még ő gondolt bele a helyzetbe, és választotta azt, ami – ha ugyan előre nem is tudhattam – de számomra volt előnyös.

Igen, azt hiszem, most már kimondhatom, hogy hiányzott nekem az, hogy e féle kapcsolatunk legyen.

- Jess, te figyelsz rám egyáltalán? – Harry hangja zökkentett ki gondolatmenetemből.

- Persze, figyelek. – vágtam rá, talán túl gyorsan is.

- Akkor biztosan meg tudod mondani, mikor épült az a templom. – mosolya megjelent arcán, miközben az épület felé mutatott.

- Hát, biztos régen. – hajamba túrtam kínomban, mert természetesen fogalmam sem volt. – Jó, oké. Nem figyeltem rád. Bocsánat. – vallottam be végül, mire elnevette magát. – Te biztosan tudod mikor épült. – pillantottam felé, mire fejét rázta.

- Én nem tudom mikor épült. – rántott egyet vállán. – A helyes válasz az lett volna, hogy ’nem is beszéltél erről a templomról’ – a hangját elváltoztatta a mondat végén, úgy mintha én mondtam volna.

- Bemegyünk oda? – kérdeztem egy játszótér felé mutatva. – Enyém a normális hinta. – meg sem vártam válaszát, a játszótér felé kezdtem szaladni. Hallottam, ahogy Harry elneveti magát gyerekes viselkedésemen. Azonban tudtam, ha nem cselekedtem volna, ő előbb elfoglalja a normális hintát.

Így viszont neki maradt a gyerek hinta. Hah, milyen gonosz lettem...

Én már magasan szálltam, mikor Harry odaért hozzám.

- Min vigyorogsz ennyire? – lábamat letéve állítottam meg a hintát, és szemébe nézve tettem fel kérdésem.

- Ha nem ismernélek és kívülállóként néztelek volna, akkor azt gondoltam volna, hogy ez a lány még soha életében nem láthatott hintát. – mondta, miközben helyet foglalt a korlátok egyikén.

- Tudod milyen rég nem hintáztam? Kedvenc gyerekkori tevékenységem. – mikor jobban belegondoltam ebbe az egészbe elmosolyodtam magamon, azonban próbáltam komoly maradni. – Amúgy mehetünk tovább, ha gondolod. – szólaltam meg, miután pár percig csak csöndben nézelődtünk. Vagyis én leginkább a hintázásra koncentráltam. – Bár jobban értékelném, ha elmondanád hova tartunk. – ugrottam ki a még mindig mozgó tárgyból, majd odamentem hozzá.

- Majd megtudod. – válaszolt vigyorogva.

- Nem unod már ezt a mondatot? – pillantottam felé, miközben folytattunk utunkat, még mindig nem tudom merre.

- Te kérdezed mindig ugyan azt. – mondta vállat rántva. Azonban a következő pillanatban Harry kissé szorított kezemen, majd a legközelebbi sarkon hirtelen befordultunk.

- Ez mi volt? – kérdeztem meglepetten.

- Semmi. Rájöttem, hogy nem jó irányba tartottunk. – válaszolt túlságosan is gyorsan. Én tekintetét kerestem, azonban nem nézett szemembe. Nagyon érdekessé vált neki a környék, és láttam, ahogy alsó ajkába harapott. Ideges volt. Valami miatt, amit nem akart velem megosztani.

Úgy döntöttem nem faggatom erről, hisz majd ha akarja, elmondja, nem igaz?

- Nem megyünk arra? – tettem fel kérdésem, mikor megpillantottam egy zöld tisztást.

- Pont, hogy arra van a cél. – mosolyodott el.

- Ez lenne a meglepetés? - fejet rázva reagált kérdésemre.

Kéz a kézben sétáltunk keresztül a füves részen, míg egy kitaposott ösvényhez nem értünk. Onnantól ő ment elől, én pedig követtem őt.

A lemenő nap sugarai még pont beszűrődtek a fák levelei közt, ezzel bámulatos összhatást adva az eleve szép és természetes helynek.

Csupán a madarak csicsergését lehetett hallani, ami megnyugtatott.

- Ez az, amire gondolok? – kérdeztem, mikor meghallottam még valamit. A víz hangját, ahogy csordogál valahol. – Egy patak. – csillantak fel szemeim.

- Arra van. – mutatott előre Harry, mire én igyekezni kezdtem arrafele.

Tudta nagyon jól, hogy szeretem az ilyen helyeket. Ahol csend van és nyugalom. Ha pedig egy kis patak is kapcsolódik hozzá... Na, az nekem könnyen a kedvenc helyemmé tud válni.

- Ez... – kerestem a megfelelő szavakat. – gyönyörű. – gyorsabban kezdtem pislogni, mikor könnyeim megjelentek szememben.

Most biztosan valami káprázatos, különleges helyet képzelne el az, akinek elmesélném ezt. Azonban semmi ilyen nem volt ott. Csupán egy kis patak kanyargott a fák között.

Viszont én mégis csodálatosnak tartottam. Ez emlékek pedig feléledtek bennem, még úgy is, hogy nem is pontosan ehhez a helyhez kötődtek.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. - mondta hátulról átölelve engem. – Tudom, hogy nem nagy szám, és talán valami nagyobb meglepetésre számítottál. Viszont még régebben meséltél arról a bizonyos kiserdőről és gondoltam elhozlak ide. – ugyan nem láttam, de biztos voltam abban, hogy mosolyogva magyarázta el az okát annak, hogy miért lett ez a meglepetésem.

- Elmondani sem tudom mennyit jelent ez nekem. – szinte motyogtam, miközben még mindig nem tudtam betelni a látvánnyal.

Miután pár percig csak csöndben elmeredtünk gondolatainkban, tovább sétáltunk. Különböző történeteket mesélt arról, hogy mi minden történt már itt vele.

- Annál a fánál volt az első csókom. – mondta vigyorogva.

- Aha. És ezt direkt kell ilyen idegesítően nagy vigyorral mondanod? – kérdőn néztem rá, mire csak elnevette magát.

- Ez is életem egy kis története, ami itt történt, gondoltam megosztom veled. Bár ha jobban belegondolok, lehet inkább azt kellett volna elmesélnem, hogy hogyan estem egyszer itt pofára. – nem bírtam tovább komoly maradni, hisz elképzeltem, ahogy az megtörtént. – Tudod mennyire fájt?! – szólt rám, mikor rájött, hogy min nevetek.

- Legalább volt valami előtted és azért estél el, vagy csupán a saját lábaidban taknyoltál el? – kérdeztem még mindig nevetve.

- Kergettek, oké? Én pedig hátra néztem és... – ekkor elakadt mondandójában.

- És?

- És aztán a földön kötöttem ki. – próbált nem mosolyogni, de nem ment neki. Gödröcskéi megjelentek arcán, miközben hajába túrt.

- Hé! – kiáltottam fel, mikor hirtelen oldalba bökött. Tudta nagyon jól, hogy csikis vagyok.

- Kinevetted a kis Harryt. – alsó ajkát lebiggyesztette, ezzel pedig gondolom azt szerette volna elérni, hogy megsajnáljam. Azonban csak még jobban nevettem rajta.

- Sajnálom, de ez nagyon vicces. – ültem le a fűbe. Kezét megfogva húztam le magamhoz.

Míg én jót szórakoztam az utoljára elmesélt történetén, ő türelmesen várt. Kis kavicsokat dobált a patakba, melyek halk csobbanással értek a vízbe.

- Tudod, nagyon sok emlékem jött elő azzal, hogy most ilyen helyen vagyunk. – mondtam magam elé meredve. - Talán pont ezért is jelent nekem ilyen sokat, hogy ez a meglepetésem. Most már veled is lesz egy olyasmi emlékem, mint velük. – elmosolyodtam, azonban szemeimbe könnyek gyűltek. Ezt észre is vette.

- Gyere ide. –húzott magához közelebb és szorosan megölelt. Egy puszit nyomott fejem búbjára.

- Nem fogok sírni. – mondtam fejemet rázva, majd megtöröltem szemeimet. – Azzal csak elrontanám ezt az egészet. – motyogtam.

- Menjünk vissza? – kérdezte.

- Nem, dehogy. - vágtam rá egyből. Eszem ágában sem volt elmenni onnan. – Inkább nincs még valamilyen vicces sztorid, ami itt történt? - néztem fel rá.

Elnevette magát kérésemen, azonban az igazat megvallva meglepődtem, mikor belekezdett egy újabb történetbe. 

#4YearsOfOneDirection

El se hiszem, hogy újra eltelt egy év. Mintha csak pár napja hoztam volna létre a bejegyzést a 3. évforduló és persze a vevo rekord döntés alkalmából. 

Hihetetlen mennyire el tud repülni az idő.

Képtelen vagyok megfogalmazni azt, amit érzek. Több mint fél órája ezen gondolkodom, és amit leírok végül mindig kitörlöm, mert nem stimmel. 

Lehetetlen leírni mennyire büszke vagyok rájuk és mennyi mindent köszönhetek nekik. 

Életem legjobb döntése volt, mikor először beírtam YouTube keresőbe, hogy 'One Direction'. 

Ez 2011 szeptember 29.-én történt. Akkor még nem is sejtettem, hogy ennyire sokat fognak nekem jelenteni. 

Aznap változott meg az én életem, kicsit több, mint egy évvel a megalakulásuk után.

4 év. Pontosan négy éve vett egy nagy fordulatot 5, akkor még egymás számára is ismeretlen srác élete, 2010. Július 23.-án. 

43. rész: Aki kíváncsi, hamar megöregszik

Sziasztok! 
Először is bocsánat, hogy megint ennyi ideig nem jelentkeztem, viszont annyi minden történt velem az utóbbi időben, hogy nem volt időm és ihletem sem. Folyton az a bizonyos nap járt/ jár a fejemben. 
Nem szeretnék senkiben rossz érzést kelteni, és csupán azért szeretném megosztani veletek ezt, mert én mindig is szerettem élménybeszámolókat olvasni. Gondoltam megírom a sajátomat arról, hogyan vált valóra az álmom. 
Akit érdekel, katt << ide.
Aki nem szeret ilyeneket olvasni, attól elnézést kérek. 
Nem is fogok többet erről írni.
Itt van a következő rész. Remélem tetszeni fog Nektek. :) 

- Előbb is elárulhattad volna, hova tartunk. Nem állíthatunk be csak így! – néztem Harryre rosszallóan, miután végre velem is megosztotta nagy tervét. Már vagy 2 órája az autóban ültünk. Úton a cél felé, amit csupán most közölt velem, hogy esélyem se legyen visszafordulni. Nem mintha bármilyen hatással lennék én a kocsira, de kiszállni még kiszállhattam volna, mondjuk Londonban!

- Ne akadj ki. – pillantott felém, én meg értetlenül néztem rá. – Már pár napja megbeszéltem velük, hogy jövünk. – mondta ki végül.

- Jól van Styles, mégis miért nem szóltál előbb? Mit fognak gondolni rólam? Ide állítok vendégségbe úgy, hogy semmit se hoztam. Tiszta gáz, én ezt... – kezdtem volna már belelendülni monológomba, de Harry hirtelen lefékezett, majd felém fordult.

- Először is. Azért nem szóltam előbb, mert tudtam, hogy ezen izgulnál. Csak jót akartam. Gondoltam ez pont jól jön neked, hogy kicsit elterelje a gondolataidat. Másodszor pedig. Senki sem várja el, hogy bármit is hozz. Nem harapnak, nyugi.

- Megyünk tovább? – kérdeztem egy sóhaj kíséretével, figyelmen kívül hagyva magyarázkodását.

- Megérkeztünk. – válaszolt, mire nagyot néztem. – Szerintem menjünk is be, mert Gemma mindjárt megjelenik az ajtóban. Három…. Kettő…Egy. – számolt vissza lassan, mire nővére már nyitotta is az ajtót nekünk. Ezen elmosolyodtam, de attól még az izgulásom egyáltalán nem múlt el. Hisz mégis felkészületlenül hozott ide Harry! Ami nem fair!

- Nyugi. – szorított finoman egyet kezemen, miközben a ház felé tartottunk.

- Jess! Jó újra látni! – Gemma egyből karjaiba zárt, és nagy mosollyal az arcán köszöntött.

- Szia! Téged is.

- És a drága, jó testvéredet már nem is üdvözlöd? – elnevettem magam Harry arckifejezésén.

- Hello öcsi! – intett egyet neki nővére, majd úgy tett, mintha csupán ennyit szánt volna neki. Azonban végül természetesen hosszasan megölelték egymást, majd arra lettem figyelmes, hogy Harry elneveti magát.

- Mi volt ilyen vicces? – kérdeztem halkan, mikor a nappaliba indultunk. Vagyis gondoltam, hogy oda tartottunk.

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik. – válaszolt egy kacsintás kíséretével.

És ez már a második szívatása volt a nap folyamán úgy, hogy csupán dél körül járhatott az idő.

Harry anyukája hatalmas mosollyal az arcán jött ki a konyhából, majd egyből fiához sietett, hogy megölelhesse.

- Anya, szeretném bemutatni a barátnőmet. – mondta Harry, miután hosszú percekig ölelték egymást.

- Oh, hát te vagy Jess, kiről annyit hallottunk már. – vont engem is karjaiba. Én pedig közben mosolyogva Harryre pillantottam, kin látszott, hogy kissé zavarba jött.

- Anne Twist vagyok és nyugodtan tegezz. – nyújtotta végül kezét nekem.

- Jessica Evans. – fogadtam el gesztusát.

- Gyere, körbevezetlek a házban. – invitált Gemma, azonban, mikor Harryre nézett megállt egy pillanatra. – Jó, akkor majd talán később. – sütötte le szemét a lány, én pedig csak fejemet ráztam Harry viselkedésén.

- Robin hol van? – tette fel göndör hajú barátom kérdését.

- Kertben, a grillsütőnél. – válaszolt Gemma, majd a konyhába ment segédkezni.

- Nem kellett volna így viselkedned a nővéreddel. – mondtam, mikor kettesben maradtunk.

- Sajnálom, csak én szerettelek volna körbe vezetni.

- Félsz, hogy valami cikis sztori kerül elő, mi? – nevettem el magam, mire Harry csak a hajába túrt és elindult a hátsó ajtó felé.

- Nem jössz? – fordult vissza felém, én pedig oda siettem hozzá, és kézen fogva léptünk ki a házból. A kert nagyon szép volt, a terasz pedig közepes méretű, és tökéletesen be volt rendezve.

- Hát megérkeztetek! – Harry mostohaapja mosolyogva indult meg felénk. – Jó végre itthon látni, Harry. – szorosan megölelték egymást, majd rám szegeződtek a tekintetek.

- Ő itt a barátnőm, Jess. – szólalt meg Harry.

- Robin Twist. – fogott kezet velem.

- Jessica Evans.

- Sokat hallottunk már rólad. – mosolyodott el, mire Harry számára egyre érdekesebbé kezdett válni a talaj a lábunk alatt.

- Azt hiszem, az ilyenektől zavarba jön. – mosolyodtam el, miközben rá pillantottam. Ő csak fejét rázta mellettem, de láttam, ahogy gödröcskéi megjelennek arcán.

- Na, de bocsánat, nekem folytatnom kell a sütést. Harry, segítenél? – tette fel Robin a kérdését, miközben visszament a grillsütőhöz.

- Menj csak. – érintettem meg Harry karját, egy fajta ösztönzés gyanánt. – Addig bemegyek, hátha tudok valamiben segíteni. – mondtam.

- Rendben. – ejtett el egy halvány mosolyt, majd egy gyors puszit nyomott arcomra.

Értékeltem azt, hogy próbált nekem megfelelően cselekedni. Nem akarta, hogy bárhogyan is olyan helyzetbe kerüljek, ami zavarna. Azonban nagyon rég volt már otthon, a családjával. Végre egy kis időt tölthetett velük, én pedig nem akartam útban lenni.

Mikor visszamentem a házba, Gemma pont szembe jött velem.

- Áh, pont érted indultam. Akkor is én vezetlek körbe a házban! – mondta egy kacsintás kíséretével. Mosolya pedig ugyan olyan volt, mint az öccsének. Kis gödröcskék jelentek meg az arcán, szemei meg szinte csillogtak. – Mióta Harry bejutott az x-factorba, nem nagyon változott semmi, úgyhogy akadhat pár cikis dolog.

Én csak nevettem a tényen, hogy ennyire meg akarja valamivel szívatni Harryt.

- Ez a fürdőszoba. - nyitott be, amint felértünk a bal oldali ajtón. – Ez pedig anyáék szobája, de ha nem baj ide nem kéne bemennünk, mert nem... – kezdett bele a magyarázkodásba.

- Nyugi, megértem én. Szüleim se szerették, ha a barátaim bementek a szobájukba. – mondtam, majd egy kis rossz érzés suhant át bennem.

- Ez az én szobám. - egy nagyon jól berendezett, pontosan hozzá illő szobába nyitott be.

- De aranyosak. – léptem a falhoz, amint megláttam a rajta lévő képeket.

- Én is szeretem, hogy ott vannak. Jó régen voltak már. – mosolyodott el.

- Igazi kis csibész volt mindig is. – mondtam ezzel Harryre célozva.

- Oh, de még mennyire. Annyi mindent tudnék neked mesélni.

- De nem fogsz, ugye Gemma. – megijesztett, hogy Harry megszólalt mögöttünk. Nem is vettem észre, hogy ott volt.

- Remélem még lesz rá sok alkalmad. – mondtam, majd alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat.

Harry keresztbe font karokkal állt az ajtófélfának dőlve.

- Jössz? – nézett rám, mire én Gemmára pillantottam.

- Menj csak. – mondta, majd kicsit közelebb hajolt. - Aztán majd még mesélek. - suttogta.

- Rendben. – nevettem el magam.

- Mi volt olyan vicces? – kérdezte Harry, mikor kimentünk a szobából.

- Tudod jól, aki kíváncsi, hamar megöregszik. – vigyorogtam. – A szobádban még nem jártam. – tudósítottam. – Benézhetek oda? – kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet.

Kezemet a hideg kilincsre helyeztem, majd benyitottam a szobába.

- Vélemény? – kérdőn tekintett rám, miután pár percig csak nézelődtem szobájában.

- Olyan Harrys. – mondtam, mire elnevette magát.

- Ezt jól megmondtad. – motyogta, miközben az ablakhoz sétált. – Emlékszem kiskoromban nagyon sokat ültem itt az ablaknál és csak néztem az elhaladó embereket. Ha meg valaki tetszett, annak odaköszöntem. – meredt kifele az ablakon. – Sose tudták honnan jött a hang, mert mire felnéztek én lebuktam, hogy ne lássanak.

- Igazi rosszfiú. – léptem mellé. – Fogadni mernék ezen a fán is jó párszor lemásztál már. – elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a kis Harryt, ahogy kimászik az ablakon, majd lemászik a fán.

- Jó sokszor le is estem róla. - nevette el magát.

- És milyen újra egy kicsit itthon lenni? – kérdeztem felnézve szemeibe.

- Szeretek itt lenni, mert minden olyan nyugis. Na, de menjünk le, mert délutánra még van egy meglepetésem.

- Nekem? – kerekedtek ki szemeim.

- Nem, nem neked. – mosolyogva megrázta fejét, miközben közelebb húzott magához. – Szerintem tetszeni fog. – nyomott egy puszit fejem búbjára.

- Ha te mondod. – fogtam meg kezét, majd elindultunk lefele. – Segítsek valamit? – még a lépcsőn jártunk csak Harryvel, de Gemma pont akkor ment ki tányérokkal a kezében a teraszra.

- Az asztalon vannak, amiket ki kéne még hozni. – mondta, majd már ki is lépet a házból.

- Te nem segítesz? – kérdeztem Harry-t mikor elengedte kezemet és a konyhával ellentétes irányba fordult.

- Én ilyenkor mindig kint segítettem régebben, tudod az a férfimunka. – mondta vigyorogva.

Én furcsálltam ezt az egészet, hisz attól még, hogy kiment kivihetett volna, mondjuk egy adag tányért. Azonban inkább ráhagytam és végül egyedül léptem be a konyhába, ahol Anne is tartózkodott.

- Jó, hogy jössz, Jess! Megfognád ezt nekem? – pillantott a kezében lévő tányérokra.

- Persze. – mosolyogtam, miközben átvettem tőle a törékeny tárgyakat.

- Én pedig viszem ezeket és készen is vagyunk. – emelt fel két salátával teli tálat, majd együtt indultunk el a teraszra.

- Még hogy a férfimunka, mi?! – szóltam oda Harrynek, mikor megláttam, hogy a család többi tagjával csak ül az asztalnál és beszélget egy pohár sörrel a kezében.

Sejtettem, hogy csak egy gyenge kifogás volt ez az egész, bár reméltem, hogy nem szívat be a nap során már harmadszorra. Hát... tévedtem.

Én Harryvel szemben foglaltam helyet, mellettem Gemma, Ő mellette pedig Anne. Robin a grillsütőnél állt és tálba szedte a húsokat. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire is éhes voltam, hisz éreztem, hogy a hasam kordult egyet a finom illatok hatására.

Az ebéd közben folyamatosan beszélgettünk. Természetesen Harry családja nagyon szereti őt, éppen ezért jó sok cikis sztorija került elő, melyeken jókat nevettem. Ő csak mosolygott rajta, de észrevettem, hogy mindig felém pillant, hogy lássa, mit reagálok a dolgokra.

Lábaink egymáshoz értek az asztal alatt, mikor pedig azt akarta jelezni, hogy valamit éppen nehogy elhiggyek, akkor csupán megmozdította az övét, így figyelmemet magára terelve.

- Jól van Gemma, azt hiszem elég lesz ebből a témából. – szólt rá nővérére, ki annyira nevetett, hogy már a könnyei is kicsordultak.

- Majd még folytatjuk. – kacsintottam rá Gemmára, úgy hogy Harry biztosan lássa. Éreztem magamon tekintetét, de úgy tettem, mintha észre se vettem volna.

- Nagyon köszönöm az ebédet, minden isteni volt. – mondtam, miközben segítettem összeszedni a tányérokat.

- Örülök, hogy ízlett. – mosolygott rám Anne, majd mindenki teli kezekkel egyszerre indult be a házba.

Mivel most nem volt senki ki kihúzná magát a munkából – nem úgy, mint ezelőtt... – egész hamar végeztünk.

Gemma valami buliba volt meghívva, így felment készülődni. Anne és Robin pedig a nappaliban foglaltak helyet.

- Nem megyünk mi oda, hogy még több cikis sztorit hallj rólam. – fogta meg karom gyengéden Harry, mikor szülei felé indultam.

- Még mindig lenne jó sok gázos sztori rólad? – tettettem csodálkozásom, azonban nem vette be. Én pedig elnevettem magam. – Akkor mi a terv Mr. Styles? – kérdeztem vigyorogva.

- Érdekel a meglepetésed? – kérdőn nézett rám, mire én csak bólintottam egyet. - Elmegyünk kicsit sétálni, megmutatom Jessnek a környéket. Majd jövünk. - szólt be a nappaliba.

- Rendben, de aztán vigyázzatok magatokra! – mondta anyukája. Elmosolyodtam a tényen, hogy ilyenért figyelmeztette fiát, miközben Harry legtöbbször egy idegen és forgalmas városban tartózkodik. Azonban ez így is volt rendjén, hisz még Harry is mondta régebben, hogyha hazajön minden olyan, mint régen. Hisz van mikor takarítania is kell.

Nem mintha nagyon terhére lenne, de mikor régebben mesélte, jót nevettem arckifejezésén.

- És hova megyünk? – kérdeztem, hátha elárulja.

- Majd meglátod. – mondta, miközben kifordultunk az utcájukból. 

42. rész: Neked nem megy olyan jól ez a „semmit sem értek” szerep

Sziasztok! 
Tudom, nem tartottam be, amit pár hete ígértem. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezem a folytatással! 
Azért remélem tetszeni fog. 
Én pedig próbálok majd minél sűrűbben új részeket hozni. :)
Jó olvasást! :)

A kórházi látogatásunk után Haleyt egyik barátnőjénél raktuk ki, majd folytattunk utunkat a srácokhoz. Hisz próbájuk volt, mire én is hivatalos voltam. Vagyis inkább jobb lenne úgy fogalmaznom, hogy Harry ajánlotta fel ezt a lehetőséget, mert látta rajtam, hogy semmi tervem nincs a nap hátralévő részére. Úgyhogy ezzel az „én is hivatalos voltam” szöveggel kicsit túloztam, de azért szerintem egész jól hangzott!

Meg azért jobb is, hogy nem otthon egyedül a nappaliban ülök majd órákon keresztül a tv-t bámulva, miközben csak Carla-n gondolkodom. Igen, azt hiszem ezt tettem volna.

Az út a próba helyszíne felé csöndben telt, viszont nem kínos csöndben. Mindketten elmerültünk gondolatainkban.

Mikor megérkeztünk, pont Niall autója mellett parkoltunk le.

- Sokat késtél? – kérdeztem, mire ő elmosolyodott.

- Olyan fél órát, de megértik. – mondta, miközben egy gombnyomással bezárta az autót, majd kezét felém nyújtva invitált közelebb magához. Ujjainkat összekulcsolva indultunk el a bejárat felé.

- Right now I wish you were here with me… - Zayn hangja töltötte be az egész épületet, minek hatására kirázott a hideg, hisz gyönyörűen énekelt.

- Nekem mennem kell. A nézőtér arra van. – mutatott a jobb oldalamon lévő folyosó felé. – Nemsokára csatlakozom én is a srácokhoz . – egy puszit nyomott arcomra, majd sietve indult Paul felé, ki pár méterre volt tőlünk.

A nézőtér felé vettem az irányt, pár perc múlva pedig már a széksorok között cikáztam. Eközben pedig körbenéztem az arénában és hihetetlen volt számomra, hogy ez a hely tele volt tegnap este emberekkel és ma is teltházas koncert lesz itt pár órán belül.

- Straight off the plane to a new hotel… - Harry hangja zökkentett ki gondolatmenetemből. Egészen a kordonig mentem, és onnan figyeltem őket. Igazából legtöbbször arra lettem figyelmes, hogy velük együtt éneklem a dalokat, miközben követem szemeimmel mozdulataikat, ahogy össze-vissza ugrálnak a színpadon. Élvezik, amit csinálnak. Nagyon is. Ezt pedig hihetetlen érzés volt látni, mégpedig azért, mert nekem például fogalmam sincs, mihez kezdek majd a nagybetűs ÉLETBEN. Ők pedig máris álmaikat élik.

Ugyan nem terveztem a koncertre is ott maradni, de valahogy úgy alakult, hogy még nekem is segítenem kellett a színfalak mögött éppen a kezdés előtt pár perccel. Pontosabban fogalmazva, nekem kellett pár dolgot egyik helyről másikba vinnem, viszont ez is jobb volt, mint a tehetetlenség. Hisz mindenki sürgött-forgott én pedig csak az egyik falnak dőlve álltam volna, hogy esélyem se legyen útban lenni.

Úgyhogy végül tökéletesen elvoltam, ahogy a színpad mellett állva néztem a srácokat, kik éppen több ezer rajongó napját dobták fel ezzel a koncerttel.

Azonban a jónak mindig hamar vége van. Csupán arra lettem figyelmes, hogy az utolsó akkordok is lejátszódtak, az öt jómadár pedig fülig érő szájjal jött le a színpadról.

Harry szökdelve közelített felém, azonban nem állt meg mikor odaért hozzám.

Hirtelen kapott fel, majd pörgetett meg a levegőben. Szorosan fonta körém karjait.

- Harry, tegyél le! – szóltam rá nevetve, mire ő teljesítette kérésem. – Milyen terveid vannak holnapra? – kérdezte mélyen szemembe nézve.

- Még semmilyen, de úgy látom, neked van. – mondtam miközben hajával játszadoztam.

- Meglehet. – vonta meg vállát, miközben mosoly jelent meg az arcán.

- Meg is osztod velem vagy...

- Gyerünk gerlepár irány a Nando’s! – Niall nevetve jött oda hozzánk, és megállapítottam, hogy egy kicsit becsiccsentett így a koncert után.

- Inkább haza kéne menni, nem gondolod? – tette fel a kérdést Harry, azonban Niall csak fejét rázta.

- Most lett vége a turnénk egy részének, szünet jön aztán irány Európa többi része! – válaszolt tök komolyan a szőkeség. Azonban azt, hogy ez hogyan jött neki, nem tudom. Hisz a kérdés teljesen másra vonatkozott. Viszont az igazat mondta, mivel tényleg ilyen sorban jönnek majd az események.

- Niall, mégis hol vagy? Arról volt szó, hogy pár perc! – Louis hangja szűrődött át a falon.

- Na, akkor menjünk. – táskámat vállamra helyeztem. – Veled meg még beszédem van! – néztem mélyen Harry szemébe, azonban ahogy gödröcskéi megjelentek arcán, tekintetem ellágyult. Egyszerűen nem bírtam tovább szigorú maradni. – Louis, itt vagyunk! – kiáltottam utána, mivel velünk ellentétes irányba tartott épp.

- Végre! – sóhajtott egyet, mikor mellénk ért.

A Nando’s-ból természetesen nem lett semmi, hisz mindenki nagyon fáradt volt. Srácoktól elköszönve ültünk be az autóba, majd Harry beindította a motort. Niall helyett Louis vezetett a másik járműben. Mi mentünk utánuk, majd elváltak útjaink. Louis egy dudaszóval köszönt el újra tőlünk.

Táskám zipzárjával babrálva ültem hátradőlve az ülésben, miközben azon vacilláltam, mikor fogja Harry végre elárulni mit talált ki. Végül rákérdeztem.

- Szóval mik is a terveid holnapra? – pillantottam felé, mire elmosolyodott.

- Majd megtudod. – kacsintott egyet, azonban nem hatott meg ezzel. Bal kezemet lábára helyeztem, majd lassan kezdtem el felfele húzni. Láttam arcán a meglepettséget, és zavartságot.

- Mikor lettél te ilyen... – szűrte ki fogai között a szavakat, azonban mondatát nem tudta befejezni, mikor ujjaim becsúsztak pólója alá.

- Ilyen? – néztem rá kérdőn. Azt pedig, hogy egyáltalán hogyan lett ehhez merszem, számomra is rejtély volt. Egyszerűen csak kíváncsi voltam. Igen talán ez lenne a megfelelőbb válasz.

- Perverz. – mondta ki végül.

- Perverz? Már megbocsáss, de... – mire reagálhattam volna, ajkait enyéimen éreztem. Csupán pár másodperc volt, azonban mégis kellett egy-két pillanat, hogy vissza tudjak térni az ezelőtti határozott Jesshez. Vagyis, rendben... Lehet csak számomra volt az.

- Jó pár órát fogunk utazni. Kényelmesen öltözz, és ma nálam alszol. Mielőtt felhoznád, de van. – hadarta el gyorsan.

Ez volt azon pillanatok egyike, mikor szembesültem azzal, hogy Ő nagyon is jól ismer engem. Túlságosan is.

- Jó rendben van nálad ruhám, bár fogalmam sincs hogyan intézted el. Viszont még mindig van kérdésem.

- Nem mondom el hova megyünk. – mondta, miközben bekanyarodott az utcájába.

- Rendben akkor... Hánykor indulunk? – találtam ki újabb kérdésem, hisz tudtam ezzel idegeire megyek.

- 9. – válaszolt röviden és tömören. – Nincs több kérdés. – helyezte mutatóujját szám elé, miután leállította a motort.

- Csak annyit akartam kérdezni, hogy kiszállunk-e de ha nem hát nem. – mondtam vigyorogva.

***

- Én éhes vagyok. Te is kérsz valamit? – ment be Harry egyből a konyhába.

- Szerintem ez nem is volt kérdés. – mondtam miközben kezemet nyújtottam felé, hogy segítsek kipakolni a hűtőből. – És Haleyvel mi lesz? – jutott hirtelen eszembe unokahúgom, kit nem akartam ennyi időre egyedül hagyni, még akkor sem, ha nem éppen kicsi már.

- Beszéltem vele, azt mondta nem gáz. Majd a srácokkal lesz holnap, mivel ez a változat jobban tetszett neki.

- Mi volt a másik? – kérdeztem, bár már sejtettem mi lehetett az.

- Hogy velünk jön, és ma itt alszik. Viszont nem akart zavarni, és erre fogta választását.

- Mert ezért is választott így, ebben biztos vagyok.

- Igen? – kérdőn nézett rám, miközben mohón nekilátott pár perc alatt összeállított szendvicsének.

- Mert te voltál a kedvence, ha ilyet lehet mondani.

- Aha, és ezért nem jön velünk. – bólintott egyet, értelmezve azt, amit mondtam.

- Dehogy. Azért nem jött velünk, mert nem akart zavarni, bár ha jobban belegondolok. Miben is? – kérdeztem, mire Harry elnevette magát.

- Neked nem megy olyan jól ez a „semmit sem értek” szerep. Főleg az autóban lévő akciód után.

- Akcióm, mi? Csupán egy kicsit kellett volna folytatnom és elárulod hova megyünk, de jól van Styles. Jól van. – hirtelen álltam fel az asztaltól, de olyannyira, hogy a szék hátradőlt és hangos csattanással ért földet.

Harry fejét fogva nevetett rajtam, én pedig a pultig bírtam ki anélkül, hogy egyáltalán elmosolyodjak. Tányérokat a mosogatóba helyeztem.

- Ezt még gyakorold szerintem. – szinte suttogta fülembe.

- Szerintem nem volt olyan gáz. – mondtam teljesen komolyan, miközben felé fordultam. – Na jó, talán a széknek nem kellett volna feldőlnie, de amúgy egész jó volt ez. – vigyorogtam.

- Igen persze. – lépett még közelebb hozzám, így a pulthoz nyomva engem.

Éreztem, hogy kezét végig vezeti a hátamon, majd a fenekemen állapodik meg. Ez mosolygásra késztetett.

Karomat nyaka köré fontam, miközben kezemmel pedig hátul a hajába túrtam.

Már azt se tudtam, mit miért csinálok. Egyszerűen tettem, ami jött. Egy kisebb ugrás után, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, ő pedig a lépcső felé indult.

Az első lépcsőfok előtt finoman nyomott a falhoz, majd ajkai elvándoroltak enyéimtől. Tudta nagyon jól, hogy ez az, amivel teljesen megőrjít. Bárhol, és bármikor. Éreztem leheletét nyakamon, ott, ahova még nem rég a hajam hullott. Egy ártatlan puszival indult, és ezt követte még számos több is.

Mikor a szobájába értünk, az ajtót lábával lökte be. Lábaimat lassan csúsztattam le a földre, majd mikor éreztem a szilárd talajt magam alatt, kissé meginogtam.

Harry szorosan ölelt magához, én pedig ennél is közelebb akartam tudni őt.

Miközben az ágyhoz közeledtünk, lábaink néha-néha kicsit összeakadtak, aminek hatására én simán elestem volna, ha ő nem tartott volna meg mindig.

A lábam felmondta a szolgálatot, mikor valami keménynek ütközött. Először egy végtelen hosszú zuhanásnak tűnt ez az egész. Azonban már csak arra eszméltem fel, hogy hanyatt fekszem az ágyon, Harry pedig fölöttem van.

Kezemet lassan, de mégis határozottan csúsztattam be pólója alá. Mikor lehúztam róla a ruhadarabot, minden lehetőséget kihasználtam, hogy érintsem meleg, puha bőrét.

Az ajkamba harapva néztem végig felsőtestén, azonban mikor megéreztem kezét a felsőm alatt egy halk nyögés hagyta el a számat. Harry elmosolyodott reakciómat hallva.

Miután a pólóm az övé mellé került, közelebb hajolt hozzám. Hallottam, hogy a megszokottnál szaporábban veszi a levegőt, és éreztem, hogy valamit mondani akart.

Puszikkal lepte be arcomat, mire én elnevettem magam. Harry pedig kérdőn nézett rám.

- Csikizett. – magyaráztam. Arcomból kisimította az oda nem illő tincseket, miközben ajkai elváltak egymástól. Én vártam rá. Vártam arra, hogy most mit fog csinálni. Hirtelen elmosolyodott, majd újra közel hajolt hozzám, és megcsókolt. Ajkai megint elvándoroltak a nyakamhoz, majd vissza. Lassan hajolt a fülemhez, majd egy kicsit várt, mielőtt megszólalt volna.

- Szeretlek. – suttogta rekedtes hangján, amitől ugyan jó értelemben, de kirázott a hideg.

Egy csókkal válaszoltam neki, majd fordítottam helyzetünkön. Én a csípőjére ültem, és úgy néztem le rá.

- Én is szeretlek. – suttogtam, majd apró puszikkal leptem el nyakát, és mentem egyre lejjebb. Megszemléltem tetoválásait mellkasán, majd a pillangót is egy kicsit lejjebb. Ujjammal körberajzoltam őket.

- Jess. - szólalt meg halkan egy kis idő után. Felnéztem rá, és arckifejezésén elnevettem magam. – Direkt csinálod? – tette fel kérdését.

- Meglehet. – mondtam még mindig nevetve, mire ő elmosolyodott, majd már csak arra eszméltem fel, hogy megint alulra kerültem.

41. Rész: Csak el akarta velünk feledtetni

Sziasztok!
Tudom, nagyon rég nem hoztam új részt, és ezért bocsánatot kérek! Nem fogok hosszan magyarázkodni, egyetlen oka van. Az iskola mellett nagyon nincs idő. Remélem megértetek.
Nem is húzom tovább az időtöket, itt a 41. rész, ami remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)

Reggel a nap sugarainak fényére ébredtem. Az általuk okozott melegség hatására jólesően rázott ki a hideg. Harry szuszogását még mindig hallottam magam mellől, tehát ő még nem ébredt fel.

Mikor megmozdultam még jobban magához húzott, ami megmosolyogtatott. Lassan fordultam felé, ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel.

Éjszaka nem sokat aludtam, vagyis igazából úgy mondom, aludtunk. Nagyon rosszat álmodtam.

Harry is felébredt mikor hajnali három körül kikeltem az ágyból és a fürdőszobába siettem. Arcomat hideg vízzel megmosva meredtem a tükörbe, mikor megjelent mögöttem. Nem mondott semmit, hisz tudta mi történt. Csupán odajött hozzám és szorosan megölelt. Én pedig fejemet mellkasába fúrva tudtam csak egy kicsit jobban megnyugodni. Azt hiszem öt körül sikerült újra elaludnom, hozzá bújva, miközben ütemes szívdobogása és az, hogy magához húzott, biztonságot jelentett számomra.

Visszagondolva az estére egy nagyot sóhajtottam. Szőrös, puha papucsomba belebújva indultam a mosdó felé.

Mikor megláttam magam a tükörben, szinte megijedtem a benne látható személytől, ki én voltam. Hajam összevissza állt, kipirosodott szemeim alatt karikák jelentek meg. Először hajamat fésültem át, kisebb-nagyobb morgolódások közepette, hisz a fésűm jó párszor belegabalyodott kócos frizurámba. Majd egy kis szempillaspirált is feltettem.

Elvégezve reggeli teendőimet, ugyan még mindig kicsit pirosas szemekkel, de már elviselhető kinézettel tértem vissza szobámba, hol göndör hajú barátom még mélyen aludt. Elmosolyodtam azon, hogy teljesen szétterült, így az egész ágyat elfoglalva. Halkan indultam a szoba ajtaja felé, nehogy felébresszem.

- Hogy az a… - szisszentem fel, mikor véletlen belerúgtam az asztalomba, így kisebb zajt csapva. Harry megmozdult az ágyban, azonban szemei még mindig le voltak hunyva.

Mikor leértem a konyhába, Haleyt pillantottam meg. A pulton ült és a kezében lévő bögrében kevergetett valamit, ugyan biztos voltam abban, hogy tea volt. Mikor észrevett, halványan elmosolyodott.

- Jó reggelt. – motyogta.

- Neked is. Mióta vagy fent? – kérdeztem, miközben a kávéfőzőhöz léptem, hogy elkészítsem reggeli, elhalaszthatatlan italomat.

- Olyan egy órája. Nem nagyon tudtam aludni.

- Én se. – motyogtam.

- De látom megtaláltátok a módját, hogyan legyen egy kicsivel jobb az estétek. – egy kisebb mosoly jelent meg szája szélén, azonban ehhez még kacsintott is egyet.

- Te mégis... – kezdtem bele mondatomba, azonban ekkor Harry lépett be a konyhába.

- Jó reggelt! – köszöntött minket, miközben gödröcskéi megjelentek arcán. Csak halkan megjegyzem; egy szál alsónadrágban mászkált a házban.

Haley felnevetett, mikor meglátta hiányos öltözetét, majd kettőnk között kapkodta tekintetét. Ekkor esett le, mire is célzott előző megjegyzésével.

- Haley nem, nem történt semmi. – arcomat kezeimbe temettem, mert kínosnak éreztem a helyzetet.

- Mi nem történt? – értetlenkedett Harry.

- Nem öltöztél fel rendesen. – pillantottam felé, mire ő még értetlenebbül nézett rám.

Drága unokahúgom jót szórakozott a jeleneten, persze nem segített nekem, hisz miért rontotta volna el szórakozása tárgyát?

- Na, jó. Biztos vagyok abban, hogy jó az a póló rád, amit adtam. Legyél tekintettel arra, hogy kiskorúak is vannak a házban. – magyaráztam.

- Hé, ne fogd rám! Különben is, te is csak 17 vagy még! Engem pedig egyáltalán nem zavar, hogy a kedvenc bandám egyik tagja éppen egy szál alsóban áll előttem. – érvelt Haley, mire Harry elnevette magát.

- Nem tetszem? – lépett hozzám közelebb karjait kitárva, ezzel arra ösztönözve engem, hogy öleljem meg.

- Ilyet nem mondtam. – motyogtam hozzá bújva. – Viszont akkor is öltözz fel. – mikor ezt kimondtam kezeit a rajtam lévő póló aljához vezette. – Mit csinálsz? – értetlenkedtem.

- Rajtad van a pólóm, te meg azt mondtad, hogy öltözzek fel. Szerintem egyértelmű. – mosolyodott el. Én csak eltoltam magamtól, majd karjára ütöttem, amit igazából nem is neveznék ütésnek.

- Te nem vagy normális. – emeltem tekintetemet a plafon felé egy pillanatra, majd a pulthoz mentem és teli töltöttem bögrémet kávéval.

Nagyon jól tudtam, hogy Harry csak el akarta velünk feledtetni egy kicsit, hogy mi is a helyzet valójában. Azonban biztos voltam abban, hogy ezt majd még egyszer – mikor már minden rendben lesz - vissza fogja kapni tőlem.

Reggeli jelenetünk után egész gyorsan elkészültünk, majd beülve Harry autójába, hárman indultunk el a kórház felé. Gyomrom egész úton görcsben volt. Féltem attól, hogy mit fogok hallani. Harry látta rajtam, hogy teljesen kivoltam. Bíztatás képen egyik kezemet övébe vette, miközben halványan rám mosolygott. Ugyan nem mondta ki, de tudtam, ez azt jelentette, hogy minden rendben lesz.

Az autóból, mint akit kilőttek, úgy pattantam ki. Most Haley kezét fogva indultam el az épület felé, mi nekem szinte ellenségem volt. Nem szerettem, sőt utáltam. Bár ki az, aki szeret kórházba járni? Szerintem nincs olyan ember a Földön, ki szeretné az ily fajta dolgokat, hisz ez mégis valami rosszal jár.

A liftnél kellett pár percet várnunk, míg az leért, majd belépve az önműködő ajtón megnyomtam az ötös gombot. A szerkezet elindult, én meg behunytam a szemem az érzésre.

Mikor a kiválasztott emeletre értünk az ajtó kinyílt, és orromat egyből megcsapta az erős fertőtlenítő szaga.

- Jó reggelt! Segíthetek valamiben? – szólalt meg a pultnál álló nővér, egyből mikor meglátott minket.

- Egy beteg iránt szeretnénk érdeklődni, a neve Carla Greene. – válaszoltam - magamat is meglepve - határozott hangon.

- Oh, igen. Várjanak pár percet, míg szólok Dr. Jason-nak. – halvány mosoly jelent meg arcán, majd elhaladt mellettünk.

***

- A pár perc nála mégis mennyit jelent pontosan? – tettem fel költői kérdésem egy sóhaj kíséretével, mivel a nővér negyed óra múlva sem jött vissza.

- Biztos valami közbe jött neki. – mondta Haley, pont mikor megpillantottam egy számomra orvosnak kinéző férfit. Kiről pár pillanat múlva ki is derült, hogy ő Dr. Jason.

- Maguk Carla Greene hozzátartozói? – állt meg mellettünk, mire felálltam Harry öléből.

- Igen, mi vagyunk. Hogy van? – kérdeztem egyből, mire elmosolyodott.

- Sokkal jobban a tegnaphoz képest. Viszont mivel még mindig az intenzíven van, maximum egyszerre csak egy személy mehet be hozzá, csupán pár percre. – tájékoztatott minket. Én Haleyre pillantottam, azonban ő csak a szemben lévő fehér falat bámulta.

- Én nem merek bemenni. – suttogta alig hallhatóan.

- Én bemegyek. – mondtam, ugyan legbelül én is úgy éreztem, mint Haley.

- Mondd meg neki, hogy szeretem. – nyúlt kezem után unokahúgom, így visszahúzva magához. 

- Megmondom. – mosolyodtam el kérésén, majd elindultam az orvos után.

Egy maszkot adott nekem, amit fel kellett raknom mielőtt bementem volna Carla-hoz.

Tudtam, hogy még altatják. Tudtam, hogy az egyik lába gipszben lesz és igen... Arra is számítottam, hogy egy-két zúzódás esetleg sebhely is lesz az arcán. Viszont mikor megpillantottam, a lélegzetem is elállt pár pillanatig.

Szemeimbe könnyek gyűltek, és egy kisebb fajta félelem érzet töltött el. Azonban ezt gyorsan leküzdöttem, és az ágyhoz közelebb húzva az egyik fehér széket, leültem, majd beszélni kezdtem hozzá. Mindenféléről, attól kezdve, hogy teljesítettem Haley kérését.

- Jessica. – egy nővér lépett be az ajtón, mikor meglátta, hogy Carla kezét szorongatva ültem a széken, tekintete őszinte sajnálattal telt meg. Azonban a szabály az szabály, így kénytelen voltam teljesíteni.

- Amint tudok, jövök. – mondtam Carlanak. Ugyan tudtam, hogy altató hatása alatt van, de biztos voltam abban, hogy hallotta, amit mondtam neki.

Talán furcsán hangzik, vagy éppen nem normálisnak hinne pár ember emiatt, de én így éreztem és bíztam benne.

Mikor kiértem a folyosóra, csak Haleyt láttam, az egyik fehér széken ült. Épp valamit nézett telefonján.

- Meddig lesz altatva? – kérdeztem a nővért, még mielőtt ott hagyott volna.

- Holnap már ébren lesz, ha minden rendben lesz, akkor két nap múlva már nem lesz intenzíven és akkor újra bemehetnek hozzá.

- Addig nem?

- Sajnálom, de a beteg érdekében, nem. Elég lesz neki a vizsgálatok felhajtása.

- Rendben akkor majd holnap után jövünk, ha bármi lenne, értesítsenek. – mondtam, mire a nő bólintott egyet és elköszönésünk után már el is tűnt a folyosó fordulójánál.

- Mi volt? – szólalt meg Harry mögülem. Mikor felé fordultam megláttam kezében a poharat, mire felcsillant a szemem.

- Azt kinek hoztad? – kérdeztem, mire ő csak felém nyújtotta. – Most komolyan? – néztem rá kérdőn.

- Nem igazán, mert gondoltam megvárom míg kijössz és akkor kapsz. De neked adom. – gödröcskéi megjelentek arcán.

- Azt mondják, jobban van, holnap már fent lesz, és ha minden jól megy két nap múlva már nem az intenzíven lesz és bemehetünk hozzá.

- Tehát két nap múlva tudunk csak bemenni hozzá? – kérdezte Haley, engem is meglepve, hogy ő hallotta, amit mondtam.

- Igen. – mentem oda hozzá, majd leültem a mellette lévő székre. A kezemben lévő meleg italba kortyoltam, viszont csak egyet, mivel szándékomban állt visszaadni eredeti tulajdonosának.

- Tiéd. – jelentettem ki, miközben a starbucks-os poharat felé nyújtottam.

- Nekem nem kell. – mondta fejét rázva. Így tehát kénytelen voltam meginni az egészet. Nem mintha nem akartam volna, csak gondoltam korrekt leszek.

40. rész: Még mindig intenzíven tartjuk

Sziasztok!
Bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt! Félévi hajtás miatt nem volt időm írni.
Már előre tudom, hogy néha lesz még ilyen, hogy nem fogok tudni részt hozni egyik-másik héten. Ezekért előre bocsánatot kérek. Az év végi jegyeim nekem már sokat számítanak, úgyhogy muszáj lesz belehúznom.
Remélem megértitek.
Nem is húzom tovább az időtöket. Itt a 40. rész. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást! :)

- Jess! – arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondogatja. Halkan, de mégis hallhatóan. Mikor az arcomat érintette annak a bizonyos valakinek a keze, elmosolyodtam, hisz tudtam ki az. – Hidd el, nem akartalak felkelteni, de ez most fontos. – suttogta.

Mondata hallatán hirtelen kipattantak szemeim, az előző fáradtságomon túllépve.

- Mi történt? – kérdeztem rekedtes hangon.

- Az életveszélyen túl van, de még mindig az intenzíven tartjuk. – szólalt meg egy fehérruhás nő, ki valószínűleg már egy jó ideje ott állhatott mellettünk.

- És ez akkor mit is jelent pontosan? – nem nagyon tudtam, mit rejt ez a „még mindig intenzíven tartjuk” dolog.

- Azt, hogy egy ideig még nem tudnak bemenni hozzá. Különben is altató hatása alatt van, ha fent lenne, még nagy fájdalmai lennének.

- Mesterséges altatás. – motyogtam, mikor megértettem miről is van szó. – Meddig lesz intenzíven? – tettem fel a következő kérdésem.

- Nem tudom biztosra megmondani. Egy-két nap, akár egy hét is lehet. – válaszolt az orvosnő. – Azt javaslom, hogy menjenek haza. Mint ahogy előbb már említettem, az életveszélyen túl van, de az intenzív osztályra nem mehetnek be.

Egy bólintással nyugtáztam az információkat.

- Köszönjük. – szólalt meg Harry mellettem, mivel a nőnek mennie kellett.

Tekintetem egy zöld szempárral találkozott, mikor feleszméltem bambulásomból.

- Gyere, menjünk haza. – egy kis mosolyt erőltetett arcára, azonban mikor megráztam a fejem, próbálkozásának nyoma is eltűnt.

- Nem hagyhatom itt. – motyogtam.

- Pihenésre van szükséged. Nem hagyod itt, hisz majd jössz vissza. Semmi értelme se lenne annak, ha itt várakoznánk. Minden rendben lesz, jó kezekben van. – szorosan ölelt magához, míg én csak lehunytam szemeimet és beszívtam mámorító illatát, mi megnyugtatott.

- Viszont reggel egyből jövünk ide. – mondtam.

- Ez természetes. – bólintott egyet, miközben megfogta kezemet és elindultunk a kijárat felé. – Niall egy jó órája hívott, hogy hazaértek és sikerült elaludnia Haleynek.

- Biztos nagyon kiborult. – mondtam elhaló hangon.

Egy puszit nyomott fejem búbjára mielőtt kinyitotta nekem az autó ajtaját. Mire én beültem, már ő is a járműben ült, és beindította azt. Egyik kezét a kormányra helyezte, míg másikkal az én kezemért nyúlt, hogy ujjainkat összekulcsolja.

Én csak bámultam ki az ablakon, és hol az elmosódó házakat néztem, hol pedig a vízcseppek versengését az üvegen. Hisz útközben szakadni kezdett az eső.

- Hova megyünk? – kérdeztem, mikor az egyenes útról hirtelen jobbra fordultunk.

- Ennivalóért.

- Nem vagyok éhes. – ráztam fejem.

- Akkor is enned kell valamit, mert még rosszul leszel nekem. Plusz Niall is kérte. – a név hallatán elmosolyodtam, hisz egyáltalán nem csalódtam benne.

Harry beszaladt a Nando’s-ba, míg én a kocsiban vártam. Szemeimet nehezen tudtam nyitva tartani, azonban a homlokomat a hideg ablaküveghez döntve sikerült fent maradnom.

- Itt is vagyok. – pattant be göndör hajú barátom az autóba, majd a négy nagy zacskót a hátsó ülésre helyezte.

Mikor tekintetünk találkozott halványan elmosolyodtam, azonban már szinte félálomban voltam.

- Jess. – nevem mondogatására ébredtem fel. Pár órán belül már másodszorra.

- Fent vagyok. – motyogtam, miután megéreztem ajkait enyéimen.

Elosztottuk kettőnk között a zacskókat, majd elindultunk a ház felé. Sietősre vettük lépteinket, hisz nem akartunk nagyon elázni.

- Niall. - szólt Harry a szöszinek, ki pár pillanat múlva már előttünk is volt. Egy ásítás kíséretével nyúlt a kezemben lévő szatyrokért, majd a konyhába indult. Én is követtem őt, ahol pedig már Harry vette is elő a tányérokat.

- Honnan tudod, hogy ott vannak? – kérdeztem meglepetten, mire ő csak egy vállrántással reagált.

- Szerintem végignézte a szekrényeket, és a legutolsóban meg is találta, amit keresett. – fordult felém Niall, mire Harry kissé meglökte vállánál.

Ez a jelenet megmosolyogtatott és Niall arcát látva szerintem ez is volt a célja.

- Megnézem Haley-t, hátha kérne ő is valamit. – mondtam mielőtt nekiálltam volna enni. Ugyan egyáltalán nem voltam éhes, legalábbis nem éreztem...

- Nem rég voltam fent nála, és mélyen alszik. Mikor megérkeztünk evett egy kicsit.

- Köszönöm Niall. – mondtam halkan.

- Ugyan, ezen nincs mit köszönnöd. Na, de most egyél, mert még egyszer csak úgy husss... Eltűnik a tányérodról az étel.

Elnevettem magam azon, ahogy ezt eljátszotta. Tanácsát megfogadva, pedig elkezdtem enni.

Ekkor jöttem rá, hogy Harrynek igaza volt. Éhes voltam.

- Vendégszobában megágyazok neked. Valami ruhát pedig keresek, ami rád is jó. – mondtam Niallnek, miután elpusztítottuk a zacskók tartalmát.

Míg a srácok elpakoltak én felmentem az emeletre, majd Haley szobája felé vettem az irányt.

Halkan nyitottam be hozzá, azonban a sötétben nem sokat láttam. Csöndes szuszogását viszont hallottam, így ezzel arra következtettem, hogy alszik. Visszafele viszont nem volt ilyen egyszerű a menet, mivel egy erős mellkasba ütköztem miután becsuktam magam mögött az ajtót.

- Alszik? – kérdezte rekedtes hangján. Én csak egy bólintással válaszoltam neki.

- Ha adok neked tiszta ágyneműt, megcsinálod Niallnek? Én addig keresek valami ruhát neki, meg persze neked is. – mondtam halkan, miközben a szobámba mentünk.

Ugyan Harry nem nagyon reagált előző kérdésemre, de biztos voltam abban, hogy csak szimplán túl fáradt volt.

Mikor kezébe nyomtam az ágyneműt, egy rövid csókot nyomtam ajkaira, mire ő halványan elmosolyodott.

Én a szekrényemhez léptem, majd elővettem apától örökölt két bő pólómat, hozzá pedig két melegítőmet, amikben annyira nem bíztam. Hisz mégis az én méretem, tehát nem biztos, hogy jó is lesz rájuk.

- Elméletileg mindent elpakoltam lent, de ha nem akkor majd holnap. – lépett be egy kopogás után Niall a szobámba.

- Mindent köszönök Niall! – léptem oda hozzá, majd megöleltem. Ő még közelebb húzott magához.

- Nyugodj meg Jess, minden rendben lesz. – suttogta, mire én csak bólintottam egyet.

- A gatya nem biztos, hogy jó lesz. – nyomtam kezébe az elővett ruhadarabokat.

- Jess, hol van a kispárna huzat? – jött be szobámba Harry.

- Odaadtam neked.

- Viszont én meg nem találom. – túrt bele hajába.

- Itt van. – mondta Niall, miután visszajött a folyosóról. – Megcsinálom majd én. Jó éjt. – mosolyodott el.

- Neked is. – szinte egyszerre mondtuk Harryvel, majd egymásra néztünk.

- Nekem már nincs erőm fürödni. – motyogtam.

- Akkor ne tedd. Majd holnap. – mondta, miközben levette az ágytakarót. Most azt sem érdekelt, hogy szimplán a földre dobta, amit kifejezetten nem szeretek. – Viszont én mindenképp elmegyek, ha nem baj, mert bűzlöm.

Szóhasználatán elmosolyodtam.

- Nem bűzlesz. – mondtam fejrázás kíséretével.

- Óh dehogy nem. – hirtelen vette le magáról fekete pólóját, majd megszagolta.

Tudtam, hogy direkt vág grimaszokat miatta, így kezemet nyújtottam pólójáért.

Ő egy laza mozdulattal dobta oda nekem, mire engem megcsapott az a bizonyos mámorító Harry illat.

- Egyáltalán nem büdös, de ha akarsz, nyugodtan fürödj meg. – mondtam, mire ő már indult is ki a szobámból.

Kihasználva azt az alkalmat, hogy egyedül voltam, gyorsan elővettem pizsamámat, amihez most egy melegítő gatya is tartozott a pólón kívül.

A komódomhoz léptem, majd felkapcsoltam a kislámpát, és le a nagyot. Szemeimnek sokkal jobb volt a kisebb fény.

Gyorsan öltöztem át, azonban hirtelen ötlettől vezérelve Harry használt pólóját kaptam magamra.

Csukott szemmel vettem mély levegőt, így éreztem illatát, ami megnyugtatott. Lassan másztam be ágyamba, majd elhelyeztem két párnát rajta, a többit pedig ledobtam az ágytakaró mellé.

Mire bebújtam meleg takaróm alá, Harry már be is lépett szobám ajtaján.

                             

- Hát ez nem éppen jó rám. – emelte fel kezében lévő ruhadarabot, azonban akaratom ellenére sem oda néztem, hanem tekintetemet végig vezettem testén.

Egy szál alsógatyában volt.

- Jess. – mondta halkan, gödröcskés mosolya megjelent arcán.

- Öhm igen, persze gondoltam, hogy nem lesz jó. – zavaromban hajamba túrtam, majd hanyatt dobtam magam az ágyon.

Nem volt erőm megkérdezni, hogy miért nem vette fel a pólót, amit adtam neki. Plusz, azt hiszem rákvörös lehetett az arcom, úgyhogy inkább csak behunytam a szemem és vártam.

Harry még matatott egy kicsit, majd pár perc múlva megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Jó éjt. – suttogta, majd egy puszit nyomott arcomra

- Jó éjt Harry. – mondtam halkan, és lekapcsoltam a kislámpámat.

Közelebb másztam hozzá, majd fejemet mellkasára döntöttem. Ő átölelt, és a karomat kezdte el simogatni.

Én pedig szívének ütemes dobogására aludtam el.

39. rész: Minden rendben lesz

Sziasztok! 

Itt a következő rész. Nem is fűznék hozzá semmit, remélem tetszeni fog.

Jó olvasást. :)

- Baj van. – motyogtam, ezzel megakadályozva Harry ajkait enyémek érintésétől. Ő csak értetlenül nézett rám, azonban mikor megindultam Haley felé, azt hiszem mindent megértett. – Ki hívott? – kérdeztem mikor odaértem hozzá.

Láttam, hogy szemében könnyek gyűlnek, én pedig egyre idegesebb lettem. Rossz érzésem volt, nagyon rossz. Felkaptam a földön heverő telefont, majd a hívásnaplóba léptem. Ismeretlen szám volt az utolsó, gondolkodás nélkül mentem a hívásra. Azonban szinte egyből kisípolt, majd egy gépi női hang tájékoztatott arról, hogy nincs elég pénz a számlámon.

Srácok folyamatosan kérdezgették Haleyt arról, hogy ki hívta és mi történt, azonban még mindig nem kaptak választ.

- Jess. – csak ennyit motyogott.

- Itt vagyok. Minden rendben lesz. – mondtam halkan.

- Nem lesz. – nézett fel rám, és ekkor kigurultak első könnycseppjei szeméből.

Kétségbeesetten pillantott felém. Ekkor már tudtam. Tudtam miért volt nagyon rossz érzésem.

- Most azonnal a korházba kell mennünk! – a szavak mintha lassított tempóban hagyták volna el a számat.

- Autóbalesete volt. – tört ki Haleyből a zokogás, majd mikor felfogtam mit mondott, szemeimbe könnyek gyűltek, és szédülni is kezdtem.

Ha Harry nem tartott volna meg, biztos elestem volna. Hirtelen lábaim elhagyták a talajt, majd smaragdzöld szemeivel találkozott tekintetem.

- Minden rendben lesz. – suttogta fülembe, miközben az autóhoz indultunk.

***

Már több órája ültünk a folyosóra kihelyezett székeken és vártunk. Vártunk, magunk sem tudtuk pontosan mire, hisz semmilyen tájékoztatást sem kaptunk.

- Haley hazaviszlek, rendben? – fordult Niall a mellette ülő hosszú szőke hajú lányhoz, ki csak maga elé meredt. Erre pedig egy fej rázással reagált.

- Az anyukám itt fekszik, valószínűleg élet-halál között pár fallal arrébb. Nem fogom itt hagyni, nem tehetem. – teljesen piros, könnyes szemeivel nézett először Niallre majd felém pillantott.

- Majd én itt maradok. Pihenned kell, és itt nem fogsz tudni. Amint megtudok valamit, hívlak. Menj haza, így lesz a legjobb. – halványan rámosolyodtam, azonban legbelül teljesen összetörtem. Nem hagyhattam el magam előtte, éppen ezért nem is akartam, hogy lássa, mikor már nem fogom tudni magamban tartani könnyeimet. Kell neki egy támasz, valaki, akiben megbízhat.

Haley végül megadta magát, és felállt a fehér székről. Mikor odaért hozzám, megöleltem, olyan szorosan, mint még soha. Tényleg talán még sosem kerültünk olyan szoros, erőteljes kapcsolatba, mint most.

- Minden rendben lesz. – suttogtam neki, mire még szorosabban magához húzott.

- Csak legyen igazad, semmi mást nem kívánok csak azt, hogy legyen igazad. Soha többé nem fogok vele bunkózni, segítek neki mindenben, szót fogadok csak... – gyorsan kezdte el hadarni, azonban itt a sírástól nem tudta folytatni.

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy újra átélem majdnem ugyanazt, amit jó pár hónapja. Előjöttek a rossz emlékek, a múlt képei. Minden a szemem előtt volt.

Mikor Haley elindult a kijárat felé Niallel az oldalán, csak néztem utánuk. Karjaimat körbe fontam magam előtt mintha ezzel ki tudnám szorítani a belülről már szinte mardosó fájdalmat, rossz érzést, bűntudatot...

Egyszerűen az egész belsőm fájt. Lassan hunytam le szemeimet, és próbáltam kizárni mindent.

- Jess. – szólalt meg Harry halkan hátam mögül, miközben átölelt. Én csak fejemet ráztam. Magam sem tudom mire. Talán azért mert nem akartam elhinni, ezzel próbáltam tagadni, hogy ez megtörténik. Talán azért, mert rájöttem, nem tudom visszatekerni az időt, és nem is vagyok képes most bármit is tenni érte. Vagy talán szimplán azért, mert ezzel akartam válaszolni a fel nem tett kérdésekre, a váratlan információkra, amiket tudni sem akarok.

Hirtelen fordultam meg és fontam karjaimat köré, úgy, mint talán még soha. Nekem ő a támaszom, a személy, aki erőt ad nekem.

- Jess, baj lenne, ha mi... – lépett mellénk Zayn, de mielőtt befejezte volna a mondatot, máris fejemet ráztam.

- Nyugodtan menjetek, pihennetek kell, hisz holnap is van nap, este pedig koncert. Köszönöm, hogy eddig itt maradtatok, és... – ekkor elhalkultam. – Mindent köszönök srácok! – egy kis mosolyt erőltettem arcomra.

Liam, Louis és Zayn egymás után léptek oda hozzám és öleltek meg, mind ugyanazt a mondatot mondogatva. Minden rendben lesz.

Igen, én is ebben hiszek. Legalábbis erre próbálok koncentrálni, így kiűzve fejemből a rosszabbnál rosszabb gondolatokat.

- Te is menj, mert – kezdtem el mondani Harrynek de ő közbevágott.

- Nem foglak itt hagyni. – szögezte le, majd leült az egyik fehér székre, és megpaskolta lábát, hogy üljek ölébe.

- Pihenésre van szükséged. – mondtam elé állva.

- Perpillanat a pihenésem és az, hogy én hogy vagyok, foglalkoztat a legkevésbé. Ha akarsz, állhatsz előttem, leülhetsz mellém, vagy ölembe, de nem foglak itt hagyni. Azt felejtsd el! – mondta mélyen a szemembe nézve.

Igazából legbelül éreztem, hogy nem fogja hagyni, hogy egyedül várakozzak. Tudtam, ő átlát rajtam, és tisztában van azzal, hogyan is érzek most. Mert...

Valójában?

Kezdek semmit se érezni. Újra kezd előjönni bennem az üresség, az űr, ami még azon a bizonyos napon alakult ki. Azonban most, tudtam Ő mellettem marad, bármi történjék is. Tudtam, hogy támogatni fog, hogy nem fogja engedni azt, hogy teljesen összetörjek.

Ő lett a fény, az apró, de egyre jobban növekvő kiút fénye az ürességből.

- Köszönöm. – mondtam halkan, miközben ölébe ültem és szorosan hozzá bújtam. Ő csak átkarolt engem és még közelebb húzott magához.