Sziasztok!
Tudom, nagyon rég nem hoztam új részt, és ezért bocsánatot kérek! Nem fogok hosszan magyarázkodni, egyetlen oka van. Az iskola mellett nagyon nincs idő. Remélem megértetek.
Nem is húzom tovább az időtöket, itt a 41. rész, ami remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)
Tudom, nagyon rég nem hoztam új részt, és ezért bocsánatot kérek! Nem fogok hosszan magyarázkodni, egyetlen oka van. Az iskola mellett nagyon nincs idő. Remélem megértetek.
Nem is húzom tovább az időtöket, itt a 41. rész, ami remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)
Reggel a nap sugarainak fényére ébredtem. Az általuk okozott
melegség hatására jólesően rázott ki a hideg. Harry szuszogását még mindig
hallottam magam mellől, tehát ő még nem ébredt fel.
Mikor megmozdultam még jobban magához húzott, ami megmosolyogtatott.
Lassan fordultam felé, ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel.
Éjszaka nem sokat aludtam, vagyis igazából úgy mondom, aludtunk.
Nagyon rosszat álmodtam.
Harry is felébredt mikor hajnali három körül kikeltem az ágyból és
a fürdőszobába siettem. Arcomat hideg vízzel megmosva meredtem a tükörbe, mikor
megjelent mögöttem. Nem mondott semmit, hisz tudta mi történt. Csupán odajött
hozzám és szorosan megölelt. Én pedig fejemet mellkasába fúrva tudtam csak egy
kicsit jobban megnyugodni. Azt hiszem öt körül sikerült újra elaludnom, hozzá
bújva, miközben ütemes szívdobogása és az, hogy magához húzott, biztonságot
jelentett számomra.
Visszagondolva az estére egy nagyot sóhajtottam. Szőrös, puha
papucsomba belebújva indultam a mosdó felé.
Mikor megláttam magam a tükörben, szinte megijedtem a benne
látható személytől, ki én voltam. Hajam összevissza állt, kipirosodott szemeim
alatt karikák jelentek meg. Először hajamat fésültem át, kisebb-nagyobb
morgolódások közepette, hisz a fésűm jó párszor belegabalyodott kócos
frizurámba. Majd egy kis szempillaspirált is feltettem.
Elvégezve reggeli teendőimet, ugyan még mindig kicsit pirosas
szemekkel, de már elviselhető kinézettel tértem vissza szobámba, hol göndör
hajú barátom még mélyen aludt. Elmosolyodtam azon, hogy teljesen szétterült,
így az egész ágyat elfoglalva. Halkan indultam a szoba ajtaja felé, nehogy
felébresszem.
- Hogy az a… - szisszentem fel, mikor véletlen belerúgtam az
asztalomba, így kisebb zajt csapva. Harry megmozdult az ágyban, azonban szemei
még mindig le voltak hunyva.
Mikor leértem a konyhába, Haleyt pillantottam meg. A pulton ült és
a kezében lévő bögrében kevergetett valamit, ugyan biztos voltam abban, hogy
tea volt. Mikor észrevett, halványan elmosolyodott.
- Jó reggelt. – motyogta.
- Neked is. Mióta vagy fent? – kérdeztem, miközben a kávéfőzőhöz
léptem, hogy elkészítsem reggeli, elhalaszthatatlan italomat.
- Olyan egy órája. Nem nagyon tudtam aludni.
- Én se. – motyogtam.
- De látom megtaláltátok a módját, hogyan legyen egy kicsivel jobb
az estétek. – egy kisebb mosoly jelent meg szája szélén, azonban ehhez még
kacsintott is egyet.
- Te mégis... – kezdtem bele mondatomba, azonban ekkor Harry lépett
be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntött minket, miközben gödröcskéi megjelentek
arcán. Csak halkan megjegyzem; egy szál alsónadrágban mászkált a házban.
Haley felnevetett, mikor meglátta hiányos öltözetét, majd kettőnk
között kapkodta tekintetét. Ekkor esett le, mire is célzott előző
megjegyzésével.
- Haley nem, nem történt semmi. – arcomat kezeimbe temettem, mert
kínosnak éreztem a helyzetet.
- Mi nem történt? – értetlenkedett Harry.
- Nem öltöztél fel rendesen. – pillantottam felé, mire ő még
értetlenebbül nézett rám.
Drága unokahúgom jót szórakozott a jeleneten, persze nem segített
nekem, hisz miért rontotta volna el szórakozása tárgyát?
- Na, jó. Biztos vagyok abban, hogy jó az a póló rád, amit adtam.
Legyél tekintettel arra, hogy kiskorúak is vannak a házban. – magyaráztam.
- Hé, ne fogd rám! Különben is, te is csak 17 vagy még! Engem
pedig egyáltalán nem zavar, hogy a kedvenc bandám egyik tagja éppen egy szál
alsóban áll előttem. – érvelt Haley, mire Harry elnevette magát.
- Nem tetszem? – lépett hozzám közelebb karjait kitárva, ezzel
arra ösztönözve engem, hogy öleljem meg.
- Ilyet nem mondtam. – motyogtam hozzá bújva. – Viszont akkor is
öltözz fel. – mikor ezt kimondtam kezeit a rajtam lévő póló aljához vezette. –
Mit csinálsz? – értetlenkedtem.
- Rajtad van a pólóm, te meg azt mondtad, hogy öltözzek fel.
Szerintem egyértelmű. – mosolyodott el. Én csak eltoltam magamtól, majd karjára
ütöttem, amit igazából nem is neveznék ütésnek.
- Te nem vagy normális. – emeltem tekintetemet a plafon felé egy
pillanatra, majd a pulthoz mentem és teli töltöttem bögrémet kávéval.
Nagyon jól tudtam, hogy Harry csak el akarta velünk feledtetni egy
kicsit, hogy mi is a helyzet valójában. Azonban biztos voltam abban, hogy ezt majd
még egyszer – mikor már minden rendben lesz - vissza fogja kapni tőlem.
Reggeli jelenetünk után egész gyorsan elkészültünk, majd beülve
Harry autójába, hárman indultunk el a kórház felé. Gyomrom egész úton görcsben
volt. Féltem attól, hogy mit fogok hallani. Harry látta rajtam, hogy teljesen
kivoltam. Bíztatás képen egyik kezemet övébe vette, miközben halványan rám
mosolygott. Ugyan nem mondta ki, de tudtam, ez azt jelentette, hogy minden
rendben lesz.
Az autóból, mint akit kilőttek, úgy pattantam ki. Most Haley kezét
fogva indultam el az épület felé, mi nekem szinte ellenségem volt. Nem
szerettem, sőt utáltam. Bár ki az, aki szeret kórházba járni? Szerintem nincs
olyan ember a Földön, ki szeretné az ily fajta dolgokat, hisz ez mégis valami
rosszal jár.
A liftnél kellett pár percet várnunk, míg az leért, majd belépve
az önműködő ajtón megnyomtam az ötös gombot. A szerkezet elindult, én meg
behunytam a szemem az érzésre.
Mikor a kiválasztott emeletre értünk az ajtó kinyílt, és orromat
egyből megcsapta az erős fertőtlenítő szaga.
- Jó reggelt! Segíthetek valamiben? – szólalt meg a pultnál álló
nővér, egyből mikor meglátott minket.
- Egy beteg iránt szeretnénk érdeklődni, a neve Carla Greene. –
válaszoltam - magamat is meglepve - határozott hangon.
- Oh, igen. Várjanak pár percet, míg szólok Dr. Jason-nak. –
halvány mosoly jelent meg arcán, majd elhaladt mellettünk.
***
- A pár perc nála mégis mennyit jelent pontosan? – tettem fel
költői kérdésem egy sóhaj kíséretével, mivel a nővér negyed óra múlva sem jött
vissza.
- Biztos valami közbe jött neki. – mondta Haley, pont mikor
megpillantottam egy számomra orvosnak kinéző férfit. Kiről pár pillanat múlva
ki is derült, hogy ő Dr. Jason.
- Maguk Carla Greene hozzátartozói? – állt meg mellettünk, mire
felálltam Harry öléből.
- Igen, mi vagyunk. Hogy van? – kérdeztem egyből, mire
elmosolyodott.
- Sokkal jobban a tegnaphoz képest. Viszont mivel még mindig az
intenzíven van, maximum egyszerre csak egy személy mehet be hozzá, csupán pár
percre. – tájékoztatott minket. Én Haleyre pillantottam, azonban ő csak a
szemben lévő fehér falat bámulta.
- Én nem merek bemenni. – suttogta alig hallhatóan.
- Én bemegyek. – mondtam, ugyan legbelül én is úgy éreztem, mint
Haley.
- Mondd meg neki, hogy szeretem. – nyúlt kezem után unokahúgom,
így visszahúzva magához.
- Megmondom. – mosolyodtam el kérésén, majd elindultam az orvos
után.
Egy maszkot adott nekem, amit fel kellett raknom mielőtt bementem
volna Carla-hoz.
Tudtam, hogy még altatják. Tudtam, hogy az egyik lába gipszben
lesz és igen... Arra is számítottam, hogy egy-két zúzódás esetleg sebhely is
lesz az arcán. Viszont mikor megpillantottam, a lélegzetem is elállt pár
pillanatig.
Szemeimbe könnyek gyűltek, és egy kisebb fajta félelem érzet
töltött el. Azonban ezt gyorsan leküzdöttem, és az ágyhoz közelebb húzva az
egyik fehér széket, leültem, majd beszélni kezdtem hozzá. Mindenféléről, attól
kezdve, hogy teljesítettem Haley kérését.
- Jessica. – egy nővér lépett be az ajtón, mikor meglátta, hogy
Carla kezét szorongatva ültem a széken, tekintete őszinte sajnálattal telt meg.
Azonban a szabály az szabály, így kénytelen voltam teljesíteni.
- Amint tudok, jövök. – mondtam Carlanak. Ugyan tudtam, hogy
altató hatása alatt van, de biztos voltam abban, hogy hallotta, amit mondtam
neki.
Talán furcsán hangzik, vagy éppen nem normálisnak hinne pár ember
emiatt, de én így éreztem és bíztam benne.
Mikor kiértem a folyosóra, csak Haleyt láttam, az egyik fehér
széken ült. Épp valamit nézett telefonján.
- Meddig lesz altatva? – kérdeztem a nővért, még mielőtt ott
hagyott volna.
- Holnap már ébren lesz, ha minden rendben lesz, akkor két nap
múlva már nem lesz intenzíven és akkor újra bemehetnek hozzá.
- Addig nem?
- Sajnálom, de a beteg érdekében, nem. Elég lesz neki a
vizsgálatok felhajtása.
- Rendben akkor majd holnap után jövünk, ha bármi lenne,
értesítsenek. – mondtam, mire a nő bólintott egyet és elköszönésünk után már el
is tűnt a folyosó fordulójánál.
- Mi volt? – szólalt meg Harry mögülem. Mikor felé fordultam
megláttam kezében a poharat, mire felcsillant a szemem.
- Azt kinek hoztad? – kérdeztem, mire ő csak felém nyújtotta. –
Most komolyan? – néztem rá kérdőn.
- Nem igazán, mert gondoltam megvárom míg kijössz és akkor kapsz. De neked adom. – gödröcskéi megjelentek arcán.
- Azt mondják, jobban van, holnap már fent lesz, és ha minden jól
megy két nap múlva már nem az intenzíven lesz és bemehetünk hozzá.
- Tehát két nap múlva tudunk csak bemenni hozzá? – kérdezte Haley,
engem is meglepve, hogy ő hallotta, amit mondtam.
- Igen. – mentem oda hozzá, majd leültem a mellette lévő székre. A
kezemben lévő meleg italba kortyoltam, viszont csak egyet, mivel szándékomban
állt visszaadni eredeti tulajdonosának.
- Tiéd. – jelentettem ki, miközben a starbucks-os poharat felé nyújtottam.
- Nekem nem kell. – mondta fejét rázva. Így tehát kénytelen voltam
meginni az egészet. Nem mintha nem akartam volna, csak gondoltam korrekt leszek.
Hali! ;-)
VálaszTörlésNagyon jó, amit írsz!!! :-D Kérlek folytasd!
Amúgy mikorra várható a következő rész??
Szia! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszik! A hét folyamán hozom a következő részt! :)
Szia!
VálaszTörlésEddig nagyon jóóó!!! :-D
Folytatás mikor lesz???